Életre kelt ponyvák

Thomas Allen

Thomas Allen felment a padlásra és leporolta a  klasszikus krimikönyveit, majd kitépte hőseit  a megszokott két dimenziójukból…

Thomas Allen

Egy interjúban Allen kifejti, hogy kiskorában mennyire el volt ragadtatva a kihajthatós mesekönyvektől, és a mai napig is szívesen forgatja gyermekkori relikviáit. A mesekönyvektől inspirálva a kis Thomas saját diarámáit készítette el üres cipős dobozokban. „Egyszerűen imádtam, amikor résnyire hajoltam a könyv fölé, és olyan volt, mintha én is benne lennék. Ez olyan, mintha létrehoznál és megélnél egy másik, párhuzamos valóságot.

Thomas Allen

Allen a  40-es és 50-es évek amerikai ponyváiból válogatott, melyek között találunk krimit, westernt vagy románcot is. Fogta a papírvágóját és körbevágta a főhősöket a borítón majd újra elhelyezte őket egy bizonyos beállításban, melyet ezután egy 4×5-ös kamerával lencsevégre kapta őket.

Thomas Allen

A megújított kötetek kereskedelmi forgalomba nem kerültek, így egyedi alkotások maradtak, melyeket nagyon jó lenne egyszer közelebbről is megtekinteni. Tehát aki éppen New Yorkban jár az látogassa meg a 2004-ben nyílt Foley Galériát, ahol Allen 3D-s könyvborítói mellett még számos más kortárs fotográfus, illusztrátor, vagy szobrász munkáival találkozhatunk. A galéria célja nem kevesebb, mint felkarolni a szerintük legérdekesebb művészeket, akiknek még nem sikerült a nagy breakthrough.

Thomas Allen

A zenei világ is felfedezte Allen munkáit, így a kanadai Born Raffian a Red Yellow & Blue című lemezük borítóját vele terveztették meg.

Még több ponyva:

www.foleygallery.com/artists/artist_ins.php3?artist=8

Thomas Allen blogja: http://thomasallenonline.com/

Foley Gallery – www.foleygallery.com