Design túrák a Design Héten

Az idei Design Hét keretein belül több érdekes design túra is szerveződik. Megismerhetitek  a Fóti filmgyárt díszleteinek világát, az Operaház díszletműhelyét, Kozma Lajos Kígyó utcai fogorvosi rendelőjét és a képen látható, Domány Ferenc és Hofstätter Béla által tervezett Magit körúti lakóház és az Átrium mozi épületét. A Design Túrákra szeptember 20-24. között lehet jelentkezni a sarossy.zsuzsa@designterminal.hu emailcímen!

Design Túra Somlai Tibor vezetésével

Október 2.

Somlai Tibor belsőépítész, szakíró vezetésével az 1936-ban Kozma Lajos tervei alapján készült Átrium-házat járhatják be a túrázók. A hétemeletes, lapostetős ház földszintjén kialakított mozi fölött a második emelettől kezdődően szintenként két darab kétszoba-hallos és három garzonlakás található. A ház egésze, kívül és belül a fekete, a fehér, a narancs és a halványszürke színek kombinációjával készült. A jelenleg gazdátlan mozit erre az alkalomra kinyitják, és betekintést nyerhetünk az egykori filmszínház helyiségeibe. A második helyszín az 1937-38-ban épült H alaprajzú, részben öt-, részben hatemeletes lakóház, amelyet Domány Ferenc és Hofstätter Béla terveztek. A két szárnyat egy ellipszis alakú lépcsőház köti össze, amelyben két henger alakú lift van; a Mecset utcai rész legfelső emeletén óriási tetőterasszal kiegészített „villalakás” kapott helyet.
1. túra:
9:45-től gyülekező a Hofstätter-Domány-háznál (1027 Budapest, Margit körút 15-17.)
Indulás: 10:00, Hofstätter-Domány-ház, majd át az Átrium-házhoz (1027 Budapest, Margit körút 55.)
2. túra:
11:15-től gyülekező az Átrium-háznál (1027 Budapest, Margit körút 55.)
Indulás: 11:30, Átrium-ház, majd át a Hofstätter-Domány-házhoz (1027 Budapest, Margit körút 15-17.)

Design Túra Somlai Tibor vezetésével

Október 3.

A Somlai Tibor belsőépítész, szakíró vezette vasárnapi programban a harmincas évek elején készült, Kozma Lajos tervezte Kígyó utcai fogorvosi rendelőt láthatják az érdeklődők. Érdekessége, hogy Kozma úgynevezett átmeneti korszakából való. Kozma ismert, népies elemeket tartalmazó és a formai jegyeket helyenként eltúlzó, rendkívül ötletes barokk korszakán túllépve alkotói gyakorlatában a funkcionalitás lépett előtérbe. A rendelő magánlakás, nem látogatható, ezért túránk igazi kuriózumnak számít. A túra második helyszíne a Belvárosi Színház, az egykori Broadway Mozi, amelyet Domány Ferenc tervezett 1938-ban. A trapéz alakú, dupla belmagasságú hallból két irányban juthatunk az első pince szintre, ahol a büfé található. Innen szintén két irányban érhetjük el a második pinceszinten lévő különösen attraktív, „Deho” fatapétával burkolt nézőteret. Az eredeti téralakításában az érkező közönség nem keveredett a moziból távozókkal, ez a megoldás mára módosult, melynek okait a felújítás tervezőjétől, Somlai Tibortól első kézből tudhatjuk meg.
1.túra:
9:45-től gyülekező a Belvárosi Színháznál (1075 Budapest, Károly körút 3.)
Indulás: 10:00, Belvárosi Színház, majd át a Kozma-féle rendelőhöz, ahol két csoportra oszlanak a résztvevők, először az első, majd a második csapat tekintheti meg a rendelőt (1054 Budapest, Kígyó utca 6.)
2.túra:
11:45-től gyülekező a Kozma rendelőnél – két turnus (1054 Budapest, Kígyó 6.)
Indulás: 12:00, Kozma-féle rendelő, majd át Belvárosi Színházhoz (1075 Budapest, Károly körút 3.)

Design túra a Magyar Állami Operaház díszletműhelyébe

Október 9.

A Magyar Állami Operaház díszletműhelyében feltárulnak az előadások titkai, szemtanúi lehetünk, hogy miként működik a gépezet a színfalak mögött, kik felelősek a színpadi látványért, hol és miként készülnek a díszletek, vagyis hogyan születik meg az operák semmihez sem fogható varázslatos világa.
1. túra:
9:45-től gyülekező az Opera előtt (1061 Budapest, Andrássy út 22.)
Indulás: 10:00
2. túra:
11:15-től gyülekező az Opera előtt (1061 Budapest, Andrássy út 22.)
Indulás: 11:30

Fotó: Vargha Balázs

Design Túra a MAFILM fóti díszlet-komplexumába

Október 10.

A legrégibb és legismertebb magyar filmstúdió, a MAFILM fóti díszlet-komplexumában Ágh Márton látványtervező kalauzolja az érdeklődőket. Egyedülálló külső díszletek között barangolhatunk, középkori városok sikátoraiban, várkertben és kolostorban; olyan helyekre juthatunk el, ahol több külföldi szuperprodukció is készült. A túrák időtartama buszos utazással együtt két óra.
1. túra:
9:45-től gyülekező az Erzsébet téren, a volt buszpályaudvar épülete előtt
Indulás: 10:00
2. túra:
12.45-től gyülekező az Erzsébet téren, a volt buszpályaudvar épülete előtt
Indulás: 13:00