A Merlin új ruhája – A POS1T1ON bemutatkozó projektje

POS1T1ON, Merlin

Tegnap este nyitotta meg újra a kapuit a megújult Merlin. A belsőépítészeti megoldások és kreatív ötletek a POS1T1ON design csapatot dicsérik. Az esti sajtótájékoztatón sok mindent megtudhattunk a csapatról, és megismerkedhettünk első bútorkollekciójuk darabjaival is.

POS1T1ON, Merlin

A POS1T1ON egy multidiszciplináris tervezőcsapat – együttesen foglalkoznak designnal, térképzéssel és vizuális kommunikációval. A csapat alapító tagjai között építészek, designerek és bútortervezők is vannak. Ez garancia arra, hogy egy adott projekt tervezési, gyártási és kivitelezési része egy megalapozott és részleteiben végiggondolt kompozíció mentén jöhessen létre. Ez sokban könnyít ügyfeleik életén is, mivel nem szükséges a tervezési fázisok mindegyikét az illetékesekkel külön egyeztetni, hiszen a POS1T1ON vállalja a koncepció teljes lebonyolítását, életre keltését.

POS1T1ON, Merlin

Első, 2010-es bútorkollekciójuk tervezését egy közös video brief elkészítése előzte meg, amelyben a tervezők asszociációi öltenek testet a paraziták ihlette kollekcióban, reflektálva a kortárs magyar és nemzetközi design gondolkodásbeli viszonyára. A bútorok textil felületei csomózott technikával készültek, amelyek Phuong Thuy Nguyen (textil-tervező) munkái. A kollekció már megrendelhető és hosszú távú terveik között szerepel a POS1T1ON márkanéven bevezetett bútorok egyre nagyobb népszerűsítése.

POS1T1ON, Merlin

A legfontosabb a szemlélet és a stílus, amellyel minden egyes projekthez hozzáállnak a csapat tagjai. A POS1T1ON tervezési filozófiájának szerves része a funkcionalitás mellett a fenntarthatóság és a kortalan formavilág megteremtése. Fontos számukra, hogy a termékeik gyártása során olyan technikákat használjanak, ahol a háttéripar és az előállítás illetve a felhasznált alapanyagok, nem terhelik a környezetet.

POS1T1ON, Merlin

“Hiszünk abban, hogy a ránk jellemző egyszerű szerkezetek tervezése megalapozza a termékeink tartósságát és időtálló design értékek létrehozását.” – mondták el a csapat tagjai.

POS1T1ON, Merlin

POS1T1ON, Merlin

A Merlin vezetőségének nagyon szimpatikus önmagával szemben támasztott igénye a folyamatos megújulás mind a forma, mind a tartalom tekintetében.  Úgy határoztak, hogy a 2010-es év partyszezonjára nem csupán új külsővel, de megújult programtervvel is készülnek.  A POS1T1ON neve az programszervezés kapcsán jött szóba, felmerült, hogy a Merlinben tartanák első designbulijukat. A rendezvénysorozat koncepciója annyira passzolt a Merlinben megfogalmazott törekvésekhez, hogy felkérték a csapatot a belsőépítészeti felújítás koncepciójának elkészítésére.

POS1T1ON, Merlin

Az eredeti elképzelésben a vezérfonal a Merlinbe tervezett téri, vizuális, stb. installációk befogadása volt, így a belsőépítészeti tervezés is ebben az irányban indult el. A koncepció egy neutrális tér kialakítására törekedett, ahol olyan plusz szerkezeti elemeket helyeztek el, amelyek később alkalmasak a fent említett rendezvények, kiállítások, művészeti és partikellékek installálására. Ezzel párhuzamosan a Merlinnek otthont nyújtó, az 1900-as évek elején épült trafóház indusztriális belső jellegét is szerették volna jobban kihangsúlyozni.

POS1T1ON, Merlin

A csapat belsőépítészeti és tárgytervezés mellett egy tematikus blogot is működtet, melynek célja, hogy saját projektjeik bemutatása mellett állandó információkat közvetítsen a világban és hazánkban történt fontos eseményekről, bemutatókról, kollekciókról, termékekről, brandekről, szóval  összességében egy up-to-date szűrőként eljuttassa azokat a híreket, amelyeket a lifestyle világában fontosnak ítélnek.

POS1T1ON, Merlin

A POS1T1ON CSAPATTAGOK:

 

KAVALEC Z ESZTER | FORMATERVEZŐ | DESIGN KOMMUNIKÁCIÓ

KÁLÓCZY ZOLTÁN | DESIGN MANAGER | LIFESTYLE

KERTÉSZ ATTILA | FORMATERVEZŐ | BÚTOR

MÉSZÁROS ANDRÁS | ÉPÍTÉSZ

SIMONFALVI BENCE | ÉPÍTÉSZ

POS1T1ON, Merlin

POS1T1ON, Merlin

www.pos1t1on.com

www.merlinbudapest.org