Nagyon büszkék vagyunk kedves cimboránk, a Co2ntra munkásságára, akik szén-dioxid kibocsátásunk ellensúlyozására kínálnak megoldást. A Tiszta Jövő Horváth Leventével készített interjújából kiderül, pontosan hogyan értsük is ezt és hogyan tudunk mi is hétköznapi halandóként hozzájárulni egy tisztább, zöldebb jövőhöz, olvassátok!
Bemutatnád pár mondatban a Co2ntrát?
Horváth Levente: Az akadémián dolgozom és a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás a fő kutatási területem. 2003-ban indult a VAHAVA (Változás Hatás Válaszadás) nevű kutatási projekt, mely 2006-ig tartott. Ez volt első átfogó vizsgálat, amiben megpróbáltuk számba venni, hogy melyek a klímaváltozás által érintett területek. Ezzel párhuzamosan merült fel „Spin-off” projektként a CO2NTRA.
Volt esetleg külföldi példa, ami mintául szolgált?
HL: A személyes szén-dioxid kibocsátás felmérése és megváltása 2005-ben lett egy átütő jellegű iparág Angliában. Az angoloknál jelenleg több mint 200 cég működik, akik ilyen szolgáltatást nyújtanak. Ekkor (2007) fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy itthon is kellene csinálni egy ilyen céget. Tavaly döntöttünk úgy Rodrigóval, hogy emeljük egy magasabb szintre a céget és felhúzzuk a hét mérföldes csizmát: új honlapot készítettünk, irodát nyitottunk. Én gondoskodom a megfelelő tudományos háttérről, valamint a cégekkel történő kapcsolattartásról. Rodrigó készíti a weboldalt és intézi a különböző megjelenéseket, tehát a marketinget. Természetesen a költségvetésünk nem hasonlítható a British Petrol anyagi lehetőségeihez, de igyekszünk minden platformot kihasználni, és ismertté tenni magunkat.
Mi lenne a CO2NTRA filozófiája?
HL: Igyekszünk egyfajta tudományos fórumot létrehozni az egyes problémák körül. Nem az a cél, hogy a CO2NTRA kizárólag egy profitot termelő vállalkozás legyen. Be akarjuk bizonyítani, hogy nem csak a kapitalizmussal lehet harcolni a kapitalizmus ellen. Tehát nem csak üzletileg akarjuk használni ezt a dolgot. Az ismeretterjesztés, a figyelem felkeltése a kibocsátással kapcsolatos problémákra: ezek a megújult CO2NTRA alapelvei.
Magyarországon sok szó esett a kvótakereskedelemről, nem feltétlenül pozitív hangnemben.
HL: Mi kizárólag a CER (Certified Emission Reduction; 1egység = 1 tonna kibocsátott CO2) egységekkel foglalkozunk. Ezek mögött valós kibocsátás csökkentések vannak. Az ENSZ auditálja és tanúsítja, hogy egy beruházás során valóban csökken az üvegházhatású gázok kibocsátása. A beruházás után az ENSZ kiutalja ezeket az egységeket a beruházónak, és mi ezeket vesszük meg.
Ellentétben a hagyományos kvóta kereskedelemmel, mi nem kereskedünk ezekkel az egységekkel, hanem töröljük őket. A cég profilja a személyes kibocsátás csökkentés vagy ellensúlyozás. Például, ha egy magánszemély kibocsátása 3 tonna és ajándékba vesz 1 tonnát valakinek, akkor ezt úgy ellensúlyozzuk, hogy azonos mennyiségű egységet törlünk a rendszerből, így nem is lehet tovább adni és a későbbiekben felhasználni. Igy biztosítjuk, hogy egy egységet ne lehessen többször felhasználni.
A beruházások többsége, melyekből ezek a CER egységek felszabadulnak, a fejlődő világban valósulnak meg: Brazília, India és Kína. Ennek köszönhetően minden projekt három előnnyel szolgál: környezetvédelem, munkahelyteremtés, és a befektetések sokkal kisebb anyagi forrásokat igényelnek, mint az EU területén.
Tavasszal sokat olvashattunk róla, hogy több közvetítő cégen keresztül visszakerültek az európai piacra a Japánnak értékesített hazai kvóták. Miben más a ti tevékenységetek?
HL: Mint már említettem, mi nem kereskedünk ezekkel az egységekkel, csak felvásároljuk és töröltetjük. Vannak nagy cégek, befektetők, elszámoló házak, akik megveszik 5 eurós áron, majd egy évvel később eladják 15 euróért. Ugyanúgy használják az egységeket, mint a részvényeket, bár a szén-dioxid egységek ára nem olyan hektikusan mozog. Egy- két év múlva, mire a válság hatása az ipari szektorban már nem lesz érzékelhető, biztos, hogy az egységek ára is feljebb megy. A nagyobb szén-dioxid kibocsátás több egységet igényel, de az utóbbiak száma véges, hiszen ezek cap and trade rendszerben üzemelnek.
Az utóbbit tudnád egy kicsit részletezni?
HL: Tegyük fel, hogy 100 tonna széndioxidot lehet kibocsátani összesen, ez a sapka. Ezt szétosztjuk két cég között: az egyik kap 40 egységet, a másik a maradék 60-at. Ha az utóbbi cég bővülni szeretne, értelemszerűen kvótákra lesz szüksége a nagyobb kibocsátás miatt. Ilyenkor léphet be a képbe az első cég, aki mondjuk, energiatakarékosság céljából szeretne fejleszteni, ezért elad 20 egységet összesen 400 euró értékben a másik vállalatnak. Az üzleten még nyerni is tud, ha a zöld beruházás költsége nem haladja meg az üzletből befolyt összeg mértékét.
Hazánk hogy áll jelenleg az értékesíthető kvóták tekintetében?
HL: Amikor megállapították a Kiotói Egyezményben, hogy Magyarország mennyi kvótát bocsáthat ki, egy ügyes diplomáciai húzással nem az 1990-es év lett a bázis időszak, hanem az 1985-87-es átlag. Magyarország összkibocsátása ebben az időszakban 100 millió tonna volt, köszönhetően annak, hogy nagyban dübörgött még a nehézipar. Az egyezmény szerint tíz év alatt 5,2 százalékkal kellett leszorítani a széndioxid kibocsátást az 1990-es szint alá. Mivel az ország összkibocsátása 72millió tonnára csökkent, könnyen teljesítettük a kívánt szintet.
Az első periódusban – 2003 és 2005 között – nagyjából 30 millió tonna egységet oszthatott ki a nagykibocsátók részére Magyarország. Mivel az EU látta, hogy hazánk kibocsátása jóval a megengedett szint alatt maradt, így lejjebb szállították a kiosztható kvóták mennyiségét. A válság hatására tovább csökkent az energiafelhasználásunk, ebből következően kevesebb szén-dioxidot bocsátottunk ki, az így felszabadult kvótákból közel 30 milliárd forintos bevételre tett szert hazánk. Ez az összeg valahol a rendszerben eltűnt…
Az Unió csak akkor engedélyezi ezeknek a kvótáknak az értékesítését, ha a bevételből zöld beruházásokat finanszíroznak. A kérdés, hogy ezt nyugdíjra, autópályára, vagy esetleg a völgyhíd felére költöttük ezt az összeget?
A véges számú egységeknek és az éledező energiafelhasználásnak köszönhetően elképzelhető, hogy Magyarországnak vásárolnia kell kvótákat. Csehországban már nem ingyen kapják meg a cégek, hanem egyfajta adót kell fizetni utánuk. Ennél fogva még inkább érdekeltek az energiahatékonyságot elősegítő beruházások kivitelezésében, hiszen így kevesebb adót is kell fizetniük.
Én egy plakát kiállításon találkoztam a logótokkal először. Mitől függ, hogy milyen eseményhez, vállalathoz adjátok a neveteket?
HL: Az Arc már harmadik éve a CO2NTRA partnere és ők is nagyon nyitottak a környezetvédelmi kérdésre. Az idei kiállítás kibocsátása számításaink szerint 2 tonna volt. Igaz ez másodlagos kibocsátás, mivel csak villamos energiát használnak fel, amit valahol elő kell állítani. Ezzel egy olyan ügy mellé állhattunk, ami a kreatív és új ötletekről szól, a kiállítás pedig a környezetvédelmet is hangsúlyozza. Nem biztos, hogy ez sokat jelent, de mindig is azt mondtam, hogy az egy tonna is számít. Ez egy autónak a háromnegyed éves kibocsátása, ami elsőre nem tűnik soknak, de számoljunk utána, hogy Magyarországon mennyi autó van… 3 millió.
Hogyan viszonyulnak a hazai vállalatok a környezetvédelemhez?
HL: Sajnos a válság után a környezetvédelem az utolsó előtti helyről az utolsóra csúszott vissza. Alapvetően egy probléma van, amin nekünk kell dolgozni: amíg az emberek nem tudják, hogy mi az a CO2NTRA, mi az a kibocsátás, addig nem is fognak foglalkozni ezzel a kérdéssel. Egy vállalat sem fog befektetni egy olyan dologba, amiről a vásárlói nem tudják, hogy micsoda. Ez egy nagyon kétoldalú dolog, de meg kell próbálni ezt szétválasztani, és ez a mi feladatunk. El kell érni, hogy a cégek maguktól fektessenek be a környezetvédelembe.
Ez négy lépésből áll. Először fel kell mérni, hogy honnan jön a kibocsátás. Másodsorban jön a csökkentés, azaz meg kell nézni, hogy hol vannak azok a pontok, szektorok, melyekkel csökkenteni lehet a kibocsátást. Az úgynevezett szén-dioxid audittal meg tudjuk mondani, hogy hol lehet csökkenteni a legolcsóbban a legnagyobbat. A harmadik lépés a kibocsátás megváltása. Az említett audit után fennmaradó kibocsátást CER egységeket lehet megváltani. Természetesen, egy bizonyos kibocsátási szint alá nem lehet menni, hiszen nem barlangban élünk: használunk autót, számítógépet, utazunk és így tovább. A legtöbb nyugati cég itt megáll. Ehhez tesszük mi hozzá az egyik legfontosabb elemet, a kommunikációt, azt, hogy miért jó, ha egy cég széndioxid semleges? Miért jó ez a környezetnek és nekünk? Ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni.
Szemléltetnéd ezt egy, a hétköznapokból vett példával?
HL: Vegyük ezt a tálat. Van egy cég, aki ezt gyártja, illetve van egy másik, aki szintén ugyanilyet. Ha bemegyünk a boltba, és látjuk, hogy az egyik három forinttal drágább, ugyanakkor az előállító cég szén-dioxid semleges, biztos, hogy van olyan vásárló, aki gondol a zöld szempontokra, és megfizeti ezt a felárat. Ugyanakkor minél többen vesznek ilyen termékeket, annál hamarabb lesz egy széndioxid semleges tál csupán 1 forinttal drágább.
Sok szó esett a vállalati szektorról, de mi a helyzet a magánszemélyekkel?
HL: Ez a kommunikáció másik, meglehetősen nehéz iránya. Miért is legyen egy magánszemély CO2 semleges? Ez általában attitűd kérdése, és nagyon örülök neki, hogy egyre többen foglalkoznak a kérdéssel. Körvonalazódik a klímaváltozási kerettörvény, amiben már az input oldallal is fognak foglalkozni, azaz nem csak a cégek kibocsátását szabályozzák, hanem a magánszemélyekét is. Ez jelentheti akár egy un. szén-dioxid kártya bevezetését is, de még nem lehet tudni, hogy a kereset, vagy éppen lakás alapján fogják személyre szabni. Ez még nagyon gyerekcipőben jár.
Mennyire tartod ezt jó elgondolásnak?
HL: A rendszer működéséhez világháború vagy forradalom kell: akkor kvázi békekölcsönként, kenyérjegyként működhetne. Az emberek elviselik 1-2 évig, de a tartós fennmaradáshoz bejáratott rendszer kell.
Mi alapján számolnák az egy főre jutó egységeket? Ugyanannyit kapna mindenki, vagy a lakóhelynek megfelelően? Arról nem beszélve, hogy egy, az APEH mintájára megalkotott hivatalt kellene felállítani a kontrolláláshoz. Tegyük hozzá, hogy nem 3,5 millió adófizetőről van szó, hanem tízmillió szén-dioxid kibocsátóról. A különböző csalási lehetőségekről nem is beszélve.
Felmerül a kérdés: ha fizetek érte, akkor nyugodtan szennyezhetek többet?
HL: A CO2NTRA-val kapcsolatban is gyakran felmerül ez a filozófiai jellegű felvetés. Ezzel egy olyan projektet támogat az illető, mely a kibocsátás csökkentéséhez járul hozzá. Lehet, hogy a saját kibocsátásodat növeled, de mellette támogatsz egy jó dolgot is.
Ki a rossz ember? A budai nagyasszony, aki terepjárójával, nagy gázzal száguld le a hegyről, de kifizeti a kibocsátását, vagy a Suzukis kisvállalkozó, aki semmiféle kompenzációt nem vállal? És itt nem az autók különbségén van a hangsúly.
A honlapotokon mobiltelefonok CO2 kibocsátásáról is esik szó. Ezek szerint minden, a hétköznapokban használatos tárgy is terhelheti a környezetet?
HL: Megkülönböztetünk elsődleges és másodlagos kibocsátást. Amikor autót vezetünk, meggyújtjuk a gázlángot a tűzhelyen, akkor elsődleges kibocsátásról beszélhetünk. Másodlagos kibocsátás, amikor egy olyan energiaforrást használunk, aminek a kibocsátása valahol máshol keletkezik. Egy átlagos mobil éves kibocsátása 20 kilogramm szén-dioxid. Ennek egyik fő összetevője, amikor töltjük a készüléket: ergo használaton kívül húzzuk ki a töltőt.
Gyakorlatilag mindennek ki lehet számolni a kibocsátását ami energiát használ: étteremnek, rendezvénynek, rock zenekarnak. Bárkinek bármi ötlete van, várjuk az irodában, nyugodtan feldobhatja a labdát és megpróbáljuk lecsapni!