Képek a múltból – Vivian Maier megtalált fotográfiái

Vivian Maier korábban soha nem látott fotói egy aukció során kerültek elő. A régi képeket az új tulajdonos rendszerezte, és a fotográfusnak szentelt blogon közzétette. A képeken keresztül megelevenedik a ’60-as ’70-es évek Chicagója, fantasztikus!

Vivan Maier New Yorkban született, a ’30-as évek elején Franciaország ás az  Egyesült Államok között ingázott. Régi ismerősei szocialistaként, feministaként, filmkritikusként, egy szókimondó, őszinte teremtésként emlékeznek rá, aki férfi kabátot, férfi cipőt és szinte mindig kalapot viselt. Egész álló nap fotókat készített, de senkinek nem mutatta meg a képeket. Titokzatos nő volt, ez kétségtelen.

vivan maier

vivan maier

vivan maier

Vivian Maier fotói egy aukció során kerültek John Maloofhoz. A képek állítólag egy zárt tárolóból származnak, melynek tartalma fizetési mulasztás következtében jutott az aukciós házhoz. Maloof a képek megszerzése után igyekezett minél többet megtudni a francia származású fotográfusról. Felkereste a régi fotós boltot, ahonnan Vivian filmjei származnak, beszélgetett az az óta felnőtt gyerekekkel, akikre Vivian vigyázott. Minden beszámolóból az derült ki, hogy a hölgy nem volt hétköznapi figura, szókimondó, de távolságtartó, inkább befelé forduló egyéniség volt, aki önmagát a fotográfiában valósította meg. A beszámolók alapján nem nagyon érdekelte mások véleménye, ahogy a történetből kiderül, az sem érdekelte különösképpen, hogy mások milyennek látják képeit. Saját magának fotózott.

vivan maier

vivan maier

vivan maier

John Maloof gyűjteményében nagyjából 100.000 negatív található, ezek közül 20-30.000 tekercsben, a ’60-as évek óta nyers állapotban. A legtöbb előhívott negatív borítékban volt, melyekre ceruzával volt rá írva a hely és az idő, ahol készültek. Maloof nagy izgalommal látott neki a negatívok előhívatásának, rendszerezésének és közzétételének.

vivan maier

vivan maier

vivan maier

Kicsit utánaolvasva Vivian munkásságának kiderült számomra, hogy fotográfiái a chicagói antikvitások, bolhapiacok és aukciók legendáivá váltak az elmúlt másfél-két év során. A vivianmaierphotograpy.com oldalon szintén jó néhány képe megtalálható. Ezek a képek Jeff Goldstein tulajdonát képezik, az oldalon szereplő rövid leírásból kiderül, hogy elég sokat vadászott a fotókra. Kicsit úgy tűnik, hogy aki egyszer közel kerül Vivan Maier hagyatékához, a megszállottjává válik, ami nem is csoda, hiszen a képek fantasztikusak, és túl azon, hogy hétköznapi természetességgel vegyes művészi szemlélettel mutatják be a mindennapok pillanatait, jellemző  rájuk egyfajta sajátos, titokzatos, megfoghatatlan hangulat, ami nyomban hatalmába keríti az embert.

vivan maier

vivan maier

vivan maier

A Vivian Maier munkásságát feldolgozó dokumentumfilm és könyv jelenleg tervezési fázisban van, a film várhatóan 2012-ben, a könyv pedig 2011 őszén jelenik meg. Ez pedig egy rövid film, melyben megszólalnak Vivian Maier régi ismerősei és a project mögött álló John Maloof, aki elmeséli, hogyan jutottak hozzá a képek, hogyan kerültek először a nyilvánosság elé és milyen fantasztikus visszajelzéseket kaptak a megjelenést követő pillanatban.

vivianmaier.blogspot.com

www.vivianmaierphotography.com