A Vancsó Zoltán

Nemrég repülőgépekkel kapcsolatos képek után kutattam, mikor is (óriási szerencsémre) rábukkantam Vancsó Zoltán fotóira. Vancsó Zoltán egycsapásra a kedvenc fotográfusommá vált. Nem eggyé a sok közül, hanem A kedvencemmé.

Sokáig nem tudtam, mit is írhatnék nektek a blogra. A képek annyira tetszenek ugyanis, hogy félek bármilyen jelzőt is a nyakukba aggatni, attól tartok, a legszebb szavakkal is alulminősíteném Vancsó Zoltán munkásságát, úgyhogy inkább kölcsönvettem a honlapján található leírást.

„Szakmai életét tekintve két fotós személyiség alakult ki benne. Az egyik igyekszik minél konkrétabban, érthetőbben visszaadni a valóságot. A másik épp ellenkezőleg viselkedik, élvezi, hogy rátalál a valóság valószínűtlenségére és ezt pont egy elvileg objektív eszközzel, a fotográfiával közvetíti. Munkái a fotóművészet klasszikus irányához kötődnek. Képei töprengésre sarkallnak, a valóság ártatlan és jelentés nélküli helyzeteit különös, misztikus dimenziókba emelik.

Budapesten eddig közel harminc kiállítása nyílt, rendszeresen jelennek meg albumai, szakmai és laikus közönsége egyre bővül. Kiemelkedő sorozatai a Csendes képek – melyet saját bevallása szerint élete végéig folytatni fog –, az Óperencián innen, gyerekekről készült szubjektív riportsorozata, a Zarándokok, vagy a Sóhajtenger – Kuba című anyaga, amelyből egy 5 perces fotófilmet is készített. Ezt nagy sikerrel vetítették a magyar mozikban Wim Wenders kisérőfilmjeként. Szuverén alkotóstílusának „köszönhetően” nem vették fel a budapesti Iparművészeti Egyetemre, holott később kötelező tananyaggá vált munkássága és doktori értekezések elbírálására kérték fel. Hat éve tanít a Szellemkép szabadiskolában, riporterként dolgozott hetilapoknak, internetes hírportáloknak. Jelenleg szabadúszó.

Fiatal kora ellenére 2003-ban a Magyar Fotóművészek Szövetsége elnökségi tagjává választotta. Számos szakmai elismerés birtokosa (Balogh Rudolf-díj, André Kertész ösztöndíj, Hungart ösztöndíj, Pécsi József ösztöndíj, Budapest Fotográfiai Ösztöndíj). A Young Photographers United (YPU) 2003-ban tagjai sorába választotta. William Kleinnel közösen állított ki a MEO-ban 2004-ben, Kuba-sorozatával 2005-ben elnyerte a Sajtófotó pályázat különdíját.

Másik szenvedélye a zene. A fotózással párhuzamosan hangmérnöknek tanult és zeneszerzéssel foglalkozott. A zongorázás vissza-visszatérő napi foglalatossága. Amikor nem fotóz és nem lelki-alkotói benső szobájába vonul vissza, találkozni lehet vele a Margitsziget futószőnyegén, a Komjády uszodában, az Óbudai hegyekben, amint kutyát sétáltat.

Vancsó mindenre kapható ember. Bármikor bárhova útnak indul, beleértve a belső utakat is. A más kultúrákkal, emberekkel, világokkal való találkozásai az ő valódi töltekezései. Ezt jelentik számára a tartós barátságok is, amelyek csendben és hűségesen kísérik művészi útján.”

Emlékszem, mikor rátaláltam honlapjára, órákig nézegettem a fotókat. A szemem pedig még tovább kerekedett, mikor élvezetes és gyönyörűséges virtuális galériáit is felfedeztem:

http://www.photovancso.com/exhibition/unnoticed/

http://www.photovancso.com/exhibition/clouds/

A bejegyzés végére is egy idézetet tartogatok, mégpedig Müller Péter gondolatát: „Vancsó Zoltán fotói meditációs objektumok. Békét teremtenek a szívünkben.”

No és persze nem hiányozhatnak azok a bizonyos repülős képek sem:

Hozzászólások letiltva