2011 Aug 22

A szerző

Megosztás

2in1
katalogus02

Ugyan pocakomnak nincsen lakója, mégsem tudtam csak úgy elsétálni a nyáron megnyílt 2in1 kismamaruha bolt előtt. Megtorpantam, ahogy belestem kirakatán, s persze kíváncsiságom nem engedte, hogy kint maradjak (szerencsémre). Nézzétek meg, mi mindenre leltem!

A retek utcai üzletbe mindenkinek érdemes betérnie: a kismamák csinos ruhák között válogathatnak, közben gyerkőceik babaházban foglalhatják el magukat, a Cellux Csoportnak köszönhető berendezés miatt pedig a nem pocakosoknak is ajánlom, hogy vegyék szemügyre a nem mindennapi boltocskát (no és persze itt bárki találhat magának ruhát, én is kiszemeltem egyet). Az üzlet az újrahasznosítás és a környezetvédelem jegyében született. A régi bútorok között látható itt ajtóból varázsolt asztallap, ruhákat tartó faág és létra, s rekeszből és hordóból készült polc is. A különleges üzlet születéséről a tulajdonos, Judit mesélt a Stilblognak.

Hogyan született a 2in1? Miben különbözik más kismamaruha boltoktól?

Négy gyerekes anyukaként sok tapasztalatot szereztem, milyen gyerekekkel vásárolni. Még nagy pocakkal is kész káosz! A legtöbb boltban az ember nem tud elmenni mosdóba, nem tud leülni egy kicsit pihenni, vagy éppen inni egy pohár vizet, enni pár szem gyümölcsöt, hogy erőre kapjon. Pedig az áldott állapotban lévő nőknél ezt különösen fontosnak tartom. Ezért olyan környezettudatos boltot álmodtunk meg, ahol a vendégeink igénybe vehetik mindezen szolgáltatásokat. A kialakításnál fontosnak tartottuk, hogy hulladékokból és mások számára értéktelenné vált tárgyakból hozzunk létre egy kisebb csodát. Rengeteg bútort kaptunk édesanyámtól, aki hosszú éveken keresztül gyűjtögette ezeket a szépségeket.

Azonban ez nem csak egy butik, ahova az ember bemegy és pénzt  költ. A célunk az, hogy az anyukák találkozhassanak nálunk, ihassanak egy teát, megetethessék a gyerkőcöt, de akkor is szívesen látunk bárkit, ha csak pelenkázni vagy megpihenni tér be. A teázónk teljesen ingyenes a vásárlóink részére. Kialakítás alatt van még egy gyerekkuckó is, ahol a gyerekek játszani tudnak.

Határozott elképzelésed volt a bolt kinézetét illetően, vagy teljesen a Cellux Csoportra bíztad a tervezést?

Határozott voltam abban a tekintetben, hogy környezettudatosnak kell lennie. Ennek kapcsán kerestem fel a Cellux Csoport két tagját, Dani Gittát és Dani Boglárkát. Hamar kiderült, hogy alapelveik, ötleteik egybevágnak az én elképzeléseimmel, így kis csapatukkal – egy előzetes hangulati látványterv alapján – rögtön neki is vágtak a munkának. Az újrahasznosítás jellegéből adódik, hogy az egyes elemek, részletek, a konkrét megvalósulás során rajzolódtak ki élesen, hiszen nem előre gyártott elemekből dolgoztak. Ki tudhatta például előre, hogy a festő létrája használat közben eltörik és  akasztós tárolóként él tovább? Természetesen nap mint nap konzultáltunk a helyszínen, így az én elvárásaim – a funkcionalitás és az általam gyűjtött kedves tárgyak beillesztése terén – tökéletes összhangba kerültek a lányok vizuális világával.

Rendkívül szép a prospektusotok, amely képeslap leporelló is egyben. Kik dolgoztak rajta?

A prospektus a szívem csücske. Nemcsak azért, mert nagyon profi stábbal dolgozhattam, hanem mert minden résztvevő szívügyének érezte. Fantasztikus volt fél szavakból érteni egymást! Elsőként Szabó Mártonnal dolgoztam, ő tervez nekünk minden grafikai munkát, például a logó is az ő fejéből pattant ki, de neki köszönhetjük a ruhacímkét is, ami egyben könyvjelző is.

Aztán ő ajánlotta nekem Merjas Georgíjt, aki meggyőződésem szerint az egyik legtehetségesebb fotósok egyike ma Magyarországon. Nem láttam még ilyen lelkiismeretes munkaerőt! Georgíj pedig hozta a stábot. A stylingért Kiss Henit lehet dicsérni, fantasztikus csaj! Lényeges volt, hogy újrahasznosított papírból készüljön a prospektus, továbbá szerettem volna, hogy funkciója legyen ennek a kis image füzetnek, így jött a képeslap ötlete.

A ruhákat mind Te tervezted, vagy vannak importált holmik is?

Minden saját tervezés.

Milyen anyagokkal, színekkel dolgozol?

Az anyagok nagy része ökotextil, ami annyit tesz, hogy ökotext standard100 bizonyítvánnyal rendelkezik, tehát nem tartalmaz egészségre káros anyagot (vegyszert, festéket). Próbálunk színes, vidám dolgokat tervezni. Tudatosan alakítottuk úgy a kollekciót, hogy egy picit egyedi és extra legyen. A ruhákat egyébként mindenkinek ajánlom! Nagyon sok vásárlónk nem is vár babát, csak beleszeret egy-egy darabba. Van egy nagymama is, aki visszajáró vendégünk.

Babával a pociban/kézben vagy anélkül, sétáljatok el a Retek utcába! ;-)

1024 Budapest, Retek utca 22.
telefon: 06307586487
email:
jarolicsjudit@gmail.com
facebook: facebook.com/kismamaruha



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

1 hozzászólás
1 Hozzászólások
  1. Ó, a Retek utcában van még egy különleges bolt, lejjebb, a Káplár és fasor sarkán van egy optika, kívülről nem nagy szám, de a tulajdonosnő zongorista volt, így van bent egy zongora. Hihetetlen a nő és a hely, két vizsgálat között leül, zongorázik a pácienseknek, megkínálnak kávéval, elképesztően kedvesek, és nem is drágábbak, mint egy személytelen pláza Vision Expess. Érdemes megnézni, a berendezés is nagyon szép, kis ékszerdoboz a hely.

Szólj hozzá!

 

Friss

A FUGA Budapesti Építészeti Központ újraindítja múzeumpedagógiai programját. Az első foglalkozás megrendezésére május 19-én szombaton kerül sor. A gyermekek játékosan megismerkedhetnek a várostervezés rejtelmeivel.

Nagy örömmel találtam rá ezekre a kedves képekre, melyek egy pillantás alatt kalauzolnak el Tolkien világába, Középföldére, egészen pontosan Hobbitfalvára. Tartsatok velünk ezen a mosolygós utazáson!

Ismerjétek meg a Mylo szempárnáit, melyek tökéletes pihenést biztosítanak! Kellemes levendulás, mentás, vagy kamillás illatuknak köszönhetően segítenek a relaxációban, idegnyugtató hatásúak. Mindezt Panka készíti kézi munkával és sok-sok szeretettel!

Ma délelőtt az idén 20. születésnapját ünneplő Sziget sajtótájékoztatóján jártunk. Kiderült, hogy a szűkös keretek ellenére idén sincs okunk aggodalomra, a jubileumi Sziget nagy dobás lesz, ráadásul idén a hűséges szigetrejárók féláron vehetnek bérletet! Részletes beszámolónkat Tamaskó Máté tavalyi fotóival illusztráljuk!

Exkluzív dologgal készül az Absolut Vodka májusra, pop up bárt nyit a Fashion Streeten, a Le Meridien Adria Palace Bárral együttműködésben. A koktélbárban fiatal művészek válogatott alkotásai is megjelennek. Nikon képei, Vidó Nóri székei mellett helyet kapnak az M-Lamps egyedi lámpái, stringbike-ok és egy különleges Csepel kerékpár is.

A Velodrom nem más, mint döntött pálya, ahol többnyire kerékpárversenyeket tartanak. Kevesen tudják, de Budapest is büszkélkedhet ilyennel – a több, mint száz esztendős Millenáris Velodrom a Népstadion közelében a mai napig várja a látogatókat. Május elsején az Oldtimer Events szervezésében valódi időutazásban volt részünk.

Néhány évvel ezelőtt már megjelent a the Room magazin egy olyan lapszáma, amely inspiráló nőkkel foglalkozott, a legújabb tavasz/nyári szám pedig végre csakis a férfiakra koncentrál.

A TheBétaVersion tavaly nagy sikert aratott Pixelfolk kollekciója idén élénk piros színben született újjá!

Újabb szívünknek kedves termékkel rukkoltak elő a Dombon-a-tanya tervezői. Ez úttal a komatál baráti hagyományát élesztették újra a hölgyek egy új rendszer keretében, melyben minden különleges alkalomhoz találunk megfelelő darabot.

Rendhagyó, felnőtteknek szóló bábelőadásra invitálunk benneteket! Az előadás koncepciója az általunk korábban már bemutatott fiatal fotográfus, Bartha Máté és tehetséges barátainak munkája eredményeként jött létre. Az Akárki hivatása című bábelőadást legközelebb április 23-án láthattok az Artusban!