Design Terminál – tervek, víziók, kihívások

Olyan erősen rugózunk szeptember óta az újra megnyitott Design Terminál-sztorin, hogy mostanra gyakorlatilag teljesen el is fáradtunk bele. Utolsó lendületünk erejéből ellátogattunk a Terminál sajtótájékoztatójára, melynek kapcsán részletesen beszámolunk arról, mit és hogyan tervez a vezetőség.

A Design Terminál megnyitását hihetetlenül sok idő, küzdelem, bénázás és fura politikai huzavona előzte meg, melyekről ez úttal egyáltalán nem szándékozunk részletesen írni, aki szeretne kicsit képbe kerülni az előzményeket illetően, itt tájékozódhat. A sajtótájékoztató apropója az új kreatív igazgató, Ács Zoltán bemutatkozása, terveinek, elképzeléseinek ismertetése volt. Kinevezése kapcsán meglehetősen sok kritika fogalmazódott meg szakmai berkeken belül, szakmai tapasztalatát, vezetői gyakorlatát és a design szakmára való rálátását hiányolták a megszólalók legtöbb esetben. Emellett azonban sokak szerint kifejezetten jó dolog, hogy nem egy “elhasznált” arcot látunk a kreatív igazgatói székben, hanem egy fiatal, agilis, menedzser szemléletű vezetőt, aki valószínűleg a már eddig őt ért számtalan kritika következtében még inkább igyekszik majd megfelelni az elvárásoknak.

Englert Róbert – Ügyvezető, Ács Zoltán – Kreaív Igazgató, Fábics Natália – Design Hét szervezés

A sajtótájékoztatón Ács Zoltán mellett Englert Róbert és Fábics Natália kapott helyet. Róbert valószínűleg meglehetősen elfoglalt lehet új pozíciójában, munkájától még a sajtótájékoztató erejéig sem szívesen szabadult el, gyakorlatilag végig a telefonját nyomkodta, Zoltán azonban szépen állta a sarat, valószínűleg hamarosan védjegyévé váló mosolya a beszélgetés végéig kitartott. Natália, aki a Design Hét szervezésén dolgozik a tájékoztató után kedvesen körbevezetett minket a Terminál könyvtárában, és megmutatta nekünk a Terminál néhány, jelenleg nem látogatható helyiségét is.

Ács Zoltán elmondta, hogy a Terminál fő feladatának a design hazai népszerűsítését, a fiatal tervezők támogatását és a szakma összefogását tekinti. A tervezők számára szemináriumokat, konferenciákat szerveznek majd, melyek célja, hogy a pályakezdő tehetségek a megfelelő jogi, vállalkozási és pályázati ismeretekkel felvértezve sikeresen vegyenek részt a hazai és a nemzetközi piacon egyaránt, hosszabb távon így teremtve a hazai designból életképes gazdasági ágazatot.

A Design Terminál Erzsébet téri épületét Zoltán a szakma találkozóhelyeként látja maga előtt, ahol az érdeklődők, a szakemberek és a Terminál dolgozóinak közös jelenlétével aktív kommunikációra nyílik leheőség. Az épület a jövőben kiállításoknak, workshopoknak, szakmai szemináriumoknak ad majd otthont, berendezkedik itt hamarosan egy design üzlet is, illetve a B épületben a Leroy üzemeltetésében kávézó-étterem is várja a következő félévtől a vendégeket. A shopban első sorban hazai tervezők munkái lesznek kaphatóak, hogy ki üzemelteti majd, még titok. Az étterem kialakításában a Terminál igyekszik érvényesíteni szempontjait és elképzeléseit annak érdekében, hogy stílusában, hangulatában illeszkedjék a hely koncepciójához, bár ha ez a Leroy is F. Kovács Attila belsőépítész tervei alapján készül el, nem valószínű, hogy nagy szükség lesz rá.

A programokkal kapcsolatban azt tudtuk meg, hogy a Design Hetet követően novemberben a magyar járműgyártásé lesz a terep a Design Teriminálban – a hazai járműipar múltját és jelenét, az ipar és a formatervezés kapcsolatát mutatja majd be a tervezett kiállítás. Decemberre pedig egy karácsonyi design kiállítást tervez a vezetőség, melynek keretében hazai designerek munkáit állítja ki a Terminál, a felső szinten pedig egy pop-up store kap helyet a decemberi időszakban, ahol divattervezőink mutatkozhatnak be. A kiállítás minden darabja megvásárolható lesz.

A Design Terminálban jelenleg a Gombold Újra kiállítás anyaga látható

A sajtótájékoztató kapcsán természetesen rengeteg kérdés merült fel. Kíváncsiak voltak a jelenlévők, hogy a Terminál vezetősége kit tekint valójában designernek, kik részesülhetnek a Terminál támogatásában, kinek tudnak segíteni szakmai kérdésekben. Megtudtuk, hogy a designerség nem diplomához, vagy művészeti képzésben folyó tanulói jogviszonyhoz kötött, hanem a tervezői produktum minőségéhez. Az intézmény szélesre tárt kapukkal várja a tervezőket a fashion designtól egészen az építészet területéig, mivel azonban sem az ügyvezető, sem a kreatív igazgató nem kíván szakmai kérdésekben dönteni, pillanatnyilag meglehetősen homályos, hogyan fog a szakmai kuratórium működni.

A vezetőség jelen pillanatban a Terminál méltatlanul gyenge minőségű és gyakorlatilag használhatatlan weboldalának újragondolásán dolgozik – hamarosan pályázatot írnak ki a webes felület új designjára, melyet a közeljövőben részleteiben nyilvánosságra hozott szakmai programhoz szabnak majd. Felmerült a Terminálban működő szakmai könyvtár kérdése is, melynek gyűjteménye valamikor a nyolcvanas években bővült utoljára, de a korábbi évekből származó szakirodalom a mai napig megállja a helyét, szakmai kutatásokhoz, gyűjtéshez tökéletes terep lehetne. A vezetőség tervezi a könyvtár katalógusának felfrissítését és a könyvtár megnyitását a látogatók előtt, de hogy vajon van-e erre a célra jelenleg forrás a Design Terminál büdzséjében, egyelőre nem tisztázott.

Ezen kívül a Terminál nemzetközi szakmai kapcsolatok kiépítésén dolgozik, a hazai design külföldi reprezentációját fontos feladatának tartja, de mint minden kérdésben, ebben is a rendelkezésre álló források szabják meg a lehetőségek mértékét. Ami ezeket a forrásokat illeti, a helyzet nem egészen világos, hiszen a Terminál nonprofit Kft.-ként saját költségvetéssel, önfenntartó szervezetként működik, ugyanakkor a Balassi Intézet és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium támogatásában is részesül.

Nem kevés a feladat és az elvárások is elég magas mérceként vannak jelen a Design Terminálról való gondolkozásban, ugyanakkor számtalan lehetőséget és kihívást is jelent ez a jelenlegi vezetőség számára, akiknek ez úttal kívánunk sok sikert és kitartást. Ha már a fent felsorolt célok felét sikerrel valósítják meg, komoly előrelépésre számíthat a magyar design.

A sajtótájékoztató teljes hanganyaga hamarosan elérhető lesz a Hellodesign oldalán!

www.designterminal.hu