Bambi

„Kedves vendégeink, szíveskedjenek fogyasztani, zárni szeretnénk!” – hangzik el minden este csengőszó kíséretében a Frankel Leó utca 2-4-nél. Itt található a Bambi Presszó ugyanis, immáron fél évszázada. 50 éve nem csupán a hely neve nem változott, de berendezése, kínálata sem, sőt, személyzete is alig. Egyik reggel, egy (pöttyös) bögre tejeskávé mellett a Bambi vezetője, (ofkorsz) Oszfolk Ottóné mesélt nekem a Bambi múltjáról és jelenéről.

A kezdetek

A Bambi egy lakóház aljában található, amit id. Janáky István, Mináry Olga és Perczel Dénes tervezett. Az épület 1957-ben készült el, a presszó pedig 1961-ben nyitotta meg kapuit. Akkoriban még villamos is kanyarodott előtte, a 31-es. Nézzétek ezt a régi képet!

És íme egy fotó a Bambi 50. születésnapjáról, amit egy kedves vendég, Krumpli Béla készített idén májusban.

Oszfolk Ottóné napjai 14 éves kora óta a Bambiban indulnak, 1968 szeptemberében került ide ugyanis tanulóként, s ma már el sem tudná képzelni máshol az életét. Sokan azt hiszik (ahogy én is gondoltam eddig), hogy Oszfolk Ottóné azon nénik egyike, akik lelkesen csengetnek záráskor, de nem kérem, ők Kati és Gabi néni, s már a ’60-as évek eleje óta a Bambiban dolgoznak.

A presszó a Bambi italról is kaphatta volna nevét, de nem így történt, hiszen névadóját az a bizonyos őzike ihlette – mesélte Oszfolk Ottóné. A biztonság kedvéért a kecses állatka mellett azért egy Bambi üveg is helyet kap a polcon (de egy fotó erejéig gyorsan lehorgásztuk onnan :-).

A Bambi vendégei

Megtudtam, hogy anno sűrűn járt ide konyakozni a környéken lakó Gobbi Hilda, de gyakori vendég volt Petri György író, költő és Ronyecz Mária színésznő is, no meg Bezerédi Mária grófnő (az államosítás előtt övé volt fél Szekszárd).

Egy kedves törzsvendég (Gyuri) elmesélte, hogy nemcsak neki, de dédnagyapjának, az építőmérnök Biró Elemérnek is törzshelye volt a Bambi, lelkesen járt ide a ’70-80-as években, őt láthatjátok ezeken a szép, régi képeken!

Elemér 7 percre lakott a pressszótól a Rómer Flóris utcában, s szinte minden délelőtt lement a Bambiba… sakkozni, beszélgetni a barátaival, majd ebédre hazament, de néha még délután is visszatért.

Sokan még ma is így vannak ezzel… A Bambit minden korosztály szereti. Beszélgetnek itt fiatalok, középkorúak és idősek egyaránt, de néhányan csak olvasnak némán, mások pedig a csontból készült dominó ricsajának határait feszegetik. Meg is környékeztem egy idős társaságot, kíváncsi lettem volna történetükre: mióta, hányszor, miért, mennyit játszanak, de tervezett interjúm a „mióta” kérdésnél meg is akadt, mivel egyikőjük meglehetősen ideges lett a jelenlétemtől, úgyhogy inkább menekülőre fogtam, tehát róluk csak ennyit: 30 éve. 🙂

Berendezés

Napjainkban hódítanak a régies bútorok, s ott is felújított darabok díszelegnek, ahol nem kellene. No, de a Bambi mindenfajta erőlködés nélkül őrzi a ’60-as évek miliőjét! Tágas terét 50 éve piros műbőr bútorok és csipketerítők tarkítják. A vezetés gondosan ügyel rá, hogy ha felújításra is kerül a sor, szigorúan minden a régi maradjon, semmi se változzon. Ugyan a piros műbor székeket időközben ki kellett cserélni, de természetesen nem történt szín- és anyagcsere, csak támlával bővült az ülőalkalmatosság.

A piros pamlagok színfoltja csupán a teraszról hiányzik, itt fonott és műanyag székek törik meg az összhangot.

 

A Bambi hosszú falát kerámia díszíti, amit Oszfolk Ottóné elmondása szerint Erdélyi Miklós képzőművész készített, de több vendég úgy tudja, hogy az augusztusban elhunyt Gorka Lívia keramikusművész alkotása.

Nagyon érdekelt annak a bizonyos csengőnek is a története, ami minden este távozásra inti a mulatozó népet. Oszfolk Ottóné elárulta, hogy a csengő kivételt képez, ez ugyanis nem a kezdetektől, hanem csupán néhány éve tartozik a Bambihoz. A csengetést vendégek kezdték el, aztán szépen hagyománnyá vált, s magát a csengőt is egy vendég adta a Bambinak. Mivel a presszó lakóház aljában található, 21.45-kor elkezdik távozásra szólítani a vendégsereget.

A csészék, evőeszközök sem haladnak a korral, ragaszkodnak régi formájukhoz, és dehogy érintkeznek  nyírfacukorral, sem szójatejjel, ha megkordul a pocakunk, eszünkbe se jusson menő macaront rendelni, a melegszendvics itt a fő fogás, s ez így is van rendjén. Nincs frissülő étlap, sem új enteriőr, itt még a pincérnők is régi darabok.

Természetesen a textilek sem korunk divatjához igazodnak, ósdi függönyök és csipketerítők díszítik a presszót… épp mint nagyszüleink otthonában… hmmm, el is merengtem a csipkeszálak pókhálójában… vajon kiket és milyen szálak, történetek kötnek ehhez az utánozhatatlan helyhez…?

Még szerencse, hogy a teraszt szegélyező vaskos beton virágtartók szinte bástyaként védik ezt a kincsestárat, remélem örökre…


Comments are closed.