Budapestre érkezett a Creative Mornings

A tegnapi reggel nagyon klasszul indult. Sikerült egy nap alatt kijönnöm valami aljas vírusos dologból, és újult erővel vágtam neki a Merlinnek, ahol a Creative Mornings nemzetközi előadássorozat első budapesti eseménye került megrendezésre a HG.hu szervezésében.

Nagyon kíváncsian vártam a kreatív reggelit, egyrészt, mert sokat hallottam már róla Zsófitól, és tudtam, hogy a HG nagyon készül rá, sejthető volt hát, hogy jó lesz. És nem is csalódtam, remek volt a hangulat, nagyon finom  a croissant, kedves a vendéglátás az előadás pedig kifejezetten szórakoztató.

A Creative Mornings egy nemzetközi, franchise-jelleggel működő inspiratív rendezvénysorozat, melyet világszerte 18 nagyvárosban rendeznek meg havi rendszerességgel, s melyet előszeretettel látogat a designra fogékony érdeklődő közönség. A rendezvénysorozat 2009-ben Tina Roth Eisenberg (svájci származású, New Yorkban élő design blogger, Swissmiss néven ismert) ötletének köszönhetően indult el azzal a céllal, hogy az esti közös lerészegedés helyett inkább egy korai időpontban, tiszta fejjel beszéljünk designról, és inspirálódjunk egymás munkáiból. A reggeli 8.30-kor kezdődik, kilenckor indul a nagyjából 20 perces előadás, ezt rövid beszélgetés követi, aztán mehet mindenki dolgozni. A koncepció számomra kifejezetten szimpatikus, és úgy tűnik, a közvetlen hangulatot ügyesen sikerült is importálni, mert mind a feszengés, mind ez a klasszikus designer-pofavizit hangulat elmaradt, helyette ismerkedés, beszélgetés és érdeklődő figyelem volt a jellemző.

A Creative Mornings budapesti állomásának első előadója Erkel András animációs filmproducer volt. András nem csak azért volt jó választás, mert a Varga Stúdió , majd később a Studio Baestarts (Mr. Bean, Log Jam, Spiss) kapcsán számtalan nemzetközi sikerről, ismert emberről és érdekességről tudott mesélni a jelenlévőknek, de előadóként is kifejezetten szórakoztató, szimpatikus érdekes fickó, örülök, hogy megismerhettem!

Tudom én, hogy a nyavalyás téli idő, a hideg, a lassan induló napok nem kedveznek egy aránylag kora reggeli időpontban kezdődő design eseménynek, és biztos ha mindez nyáron történik, többen ráveszik magukat, hogy az átlagosnál kicsit korábban keljenek, vagy elkéredzkedjenek az irodából 1-2 órára, de sebaj, én megtettem, felkeltem, ott voltam, és ez úton elmesélem Nektek, hogy tök jó volt! Így legalább tudjátok majd legközelebb, hogy nem érdemes kihagyni. Legközelebb mi  is időben szólunk, így többen időben készülhettek a csütörtök esti korai fekvésre, péntek reggeli korai kelésre!

www.creativemornings.com

 

 

Comments are closed.