Decemberben sokak örömére Budapesten koncertezett a legendás Lamb zenekar a Soundkitchen szervezésében. Az újonnan alakult koncertszervező csapattal a zenéhez fűződő viszonyukról, tapasztalataikról és terveikről beszélgettünk.

Szilvi: Több, mint 10 éve ismerjük egymást. Sok más mellett a zene szeretete a közös pont.  Mániákus koncertre-járók vagyunk, ha valamit látni akartunk, akkor eddig a távolság sem akadály. A Lamb esetében kezdtük unni, hogy folyton mi mászkáljunk utánuk, innen jött az ötlet, hogy most jöjjenek ők hozzánk. Egyszerű, lelkes rajongóként hívtuk meg őket Budapestre.

A Soundkitchen ötlete akkor született meg, amikor a Lamb koncert már realizálódott, és egyértelművé vált, hogy mi ezt a „munkát” élvezzük.

Réka: Mi Robival osztálytársak voltunk gimnáziumban, mostanában meg leginkább együtt élünk. Szilvivel egy közös barátunkon keresztül ismerkedtünk meg, első élményünk egy vonatos, stoppos közös nyaralás volt, ami arra volt jó, hogy megutáljon, majd barátok legyünk.

Réka: Van köztünk geek, szabadúszó túlélő és rendezvényszervező, de mindhárman használjuk és csináljuk az internetet: blog, e-learning és persze a Soundkitchen.

Robi: Talán a KLF Last Train To Transcentral klipjének bámulása és a Kettőtől ötig című rádióműsor egykazettás Grundig magnóra történő rögzítése között kerülhettem kapcsolatba a zenével.

Réka: A New Kidstől a Lambig hosszú, göröngyös út vezet. De a zene mindig a részem volt, olyan kategóriába tartozik, mint a levegő: ha nincs, egyre szarabbul érzem magam, aztán rájövök, mi hiányzik.

Szilvi: Apukámnak masszív lemezgyűjteménye volt otthon. Szokás szerint először lázadtam ellene, aztán szép lassan végighallgattam mindet. Aztán persze jött az MTV korszak, és a 120 Minutes. Na, ott eldőlt minden.

Szilvi: Hármunk közül talán én vagyok az, aki a legpopulárisabb ízléssel rendelkezik. Nagyon sokféle zenét hallgatok a Runaways-től Beyoncé-ig, és magamban egyszer úgy fogalmaztam meg, hogy alapvetően melódia-párti vagyok. Jöhet bármi, amiben szép dallam van. Ha néhány kedvencet kéne mondani, akkor: Sia, PJ Harvey és Emiliana Torrini.

Robi: Stílusokban nem vagyok jártas, de az emperor machine és a matek rock szavakra mindig felfigyelek. És voltam már Coldplay koncerten is…

Réka: Legyen benne lélek, dög, húzás, csend, csilingelés; ugrálnod kelljen, ha meghallod, induljanak be a pillangók tőle a hasadban.

Szilvi: Most csak és kizárólag olyan előadókat keresünk meg, akiknek a rajongói is vagyunk. Látjuk, hogy lehetne pénzt keresni egy Dieter Bohlen koncerttel, de most még megengedhetjük magunknak, hogy ne foglalkozzunk ilyesmivel.

Robi: Az én szememben akkor lehetne más, ha a jövőben mi és a Soundkitchen közönsége együtt tudnánk dönteni arról, hogy kiket hívjunk meg. Amilyen könnyen tudják megismerni az emberek az új zenéket, olyan könnyen szerezhetnének maguknak élő koncertélményt is.

Réka: A Soundkitchen attól más, hogy mi észrevétlenül jöttünk létre: nem akartunk mást, csak írni egy levelet a Lamb-nek. Aztán egyszer csak felismertük: senki nem úgy csinál bulikat, hogy használná a social média adta lehetőségeket, mi pedig ezt tesszük teljesen ösztönösen. És működik, szeretik, szeretjük.

Réka: A Facebook-on egy erős közösségünk van, akiknek nagyon jól működik a szűrőjük, és akik minden nap tudnak új zenét mutatni nekünk. Az ízlésünk közös ezzel a 700 emberrel, szerencsések vagyunk!

Szilvi: Csakis a saját ízlésünk számít, valamint nagyon sokat tanulunk a Facebook csoportunk lájkolóitól. Hihetetlen jó zenéket hallgatnak! Ezeket a zenéket hetente kétszer le is játsszuk a Stockholm Syndrome Radio-ban!

Robi: Engem nem érdekelnek a piaci igények igazán. A Holy Fuck például biztosra veszem, hogy szuper műsort adna akár a Hajón is, kérdés csak hogy hány embernek…

Szilvi: A következő koncertünk a március 3-i dEUS koncert lesz, ahol előzenekarkén az örmény Wattican Punk Ballet és a belga Little Trouble Kids lép majd fel.  Ezen kívül tervezünk havonta egyszer egy Soundkitchen bulit, mert mostanában nem nagyon találjuk Budapesten azt a party-t, amire szívesen járnánk. A buli első helyszíne a Szakítós.hu Valentin-napi bulija, melyet reményeink szerin sok sikeres buli követ majd!

Robi: Személy szerint Kid Loco, vagy Miss Kittin eseményeknek örülnék igazán, de külföldi tematikus fesztiválprogramokat egy az egyben bemásolnék Budapestre, ha lehetne.

Réka: Azt már látjuk, hogy a Soundkitchen-nek szponzort kell keresnünk, különben nem fogunk tudni annyi és olyan nagyságrendű koncertet, bulit szervezni elérhető áron, amire igény lenne, és ami hiányzik itthon.

Szilvi: A legemlékezetesebb az volt, amikor a koncert végén leesett, hogy a zenekar és a közönség imádja egymást, ráadásul eszembe jutott, hogy ezt mi hoztuk létre. Az sem volt rossz, hogy egy adag kitartó rajongóval és a Lamb-el hajnali 4-ig buliztunk…

Robi: Az egész nap egy ilyen pillanat volt és önmagában marad emlékezetes. Színpadra sürgetni Andy Barlow-t és Jon Thorne-t az öltözőben, miközben Lou skálázós hangpróbája szűrődik ki a másik szobából, és ezen közösen nevetni, ez olyan volt. Egy esetleges technikai probléma miatt izgultam, de nem akad ilyen.

Réka: Izgulni mindenéért izgultunk, miközben semmiért sem: valahogy tudtuk, hogy rohadt jó lesz és közben paráztunk, mert koncertet még sosem szerveztünk. Az egyik legnagyobb élmény az volt, amikor láttuk őket ölelkezve lecsendesedni a színpad mögött, meg amikor megtelt a Hajó olyan emberekkel, akik között állandóan ismerőst fedeztünk fel, de közben mindig rájöttünk: nem is ismerjük egymást, csak egyszerűen hasonlóak vagyunk, hasonló ízléssel, hasonló gondolatokkal. Csoda volt.

Szilvi: Szeretnénk, bár kicsit most úgy látjuk, hogy eléggé le van osztva a piac. Vannak magyar zenekarok, akiket nagyon kedvelünk (Volkova Sisters, Marge, Bin Jip), szóval az alapelvünk szerint őket is bármikor elhívhatjuk valahova. És itt leginkább a valahova az érdekes kérdés, mert jó lenne új helyszíneket, új közeget felfedezni.

Réka: Minden jöhet, ami jó, ez ilyen egyszerű.

Szilvi: Személy szerint most a legboldogabb egy Warpaint, egy Sia és egy Regina Spektor koncerttel lennék. Bombázzuk is őket levelekkel…

Robi: Az én vágyam: WIM, Mayer Hawthrone, Matthew Dear, Japandroids, Man Without Pants, Deltron.

Réka: Amon Tobin volt az egyik legnagyobb fájdalom: nem létezik megfelelő helyszín hozzá, de sajnos tőke sem, így pláne azt kellett nekik mondanunk, hogy köszi szépen, de Magyarországon 2012-ben ezt most nem tudjuk bevállalni.

Szilvi: Eljutottunk az alap problémához: 1-2 kivételtől eltekintve nincs Budapesten megfelelő koncerthelyszín. A zenekarok, akiket elhívnánk, sokszor ragaszkodnak a 2000 fős helyszínhez, mi pedig itt állunk, és nem tudjuk őket hova tenni.  A közönséggel nincs probléma, kinyílt a világ, itt az internet, nálunk is nagyon sokan hallgatnak jó zenéket.

Ami probléma, hogy a zenekarok számára perpillanat Budapest se nem nagy piac, se nem annyira érdekes helyszín. Mi erre azt találtuk ki, hogy felvettük a kapcsolatot néhány szomszédos ország koncertszervezőjével, és együtt próbálunk zenekarokat elhívni a régióba. Láthatóan sokkal jobban szeretik az ügynökök, ha 4-5 dátumot és várost ajánlunk, mint ha csak mi szerencsétlenkedünk innen Budapestről. Reméljük lassan mindez lassan koncertek formájában is beigazolódik majd.

Robi: Egyelőre én csak több klubra vágyom, ahol egy-egy stílus megtalálhatná a helyét.

www.soundkitchen.hu