2012 May 28

A szerző

Megosztás

Sian Zeng és a mágneses tapéták
01

Rendszeres olvasóink biztosan emlékeznek még Sian Zeng kínai származású, ám hosszú ideig Magyarországon élő fiatal textiltervezőről szóló írásunkra, melyben bemutattuk a fiatal tehetség munkáit és szakmai sikereit. Most értesültünk, hogy elkészült Sian legújabb, mágneses tapéta-kollekciója, nézzétek!

Sian 7 éves korában költözött Kínából  Magyarországra szüleivel és gyakorlatilag itt nőtt fel. Aztán középiskolás és egyetemi éveit már Londonban kezdte meg, de az “itthonról” hozott emlékek, hagyományok és vizualitás alapvetően meghatározzák munkáit és szép sikereket hoznak számára -  tavalyi kollekciója megkapta a hazai Elle Dekor év fiatal tehetsége díját.

Az új, varázserdőt ábrázoló tapétakollekció valószínűleg hatalmas siker lesz nem csak a gyerekek, de a gyermeklelkű felnőttek körében is. A tapéták különlegessége, hogy változatosan díszíthetőek különféle állatokkal, figurákkal, virágokkal és újraírható szövegbuborékokkal, melyek természetesen mind Sian tervei alapján készültek.

Sian küldött nekünk sok-sok fotót az új kollekció darabjai közül, melyek egytől-egyig kaphatók webshopjában!

A Woodlands tapéták hagyományos és mágneses változatban rendelhetőek, zöldesszürke, barnáspink és keki-kék színekben, melyeket számtalan különféle mágneses figurával, és szövegbuborékkal varázsolhattok egyedivé!

 

 



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nincs hozzászólás

Stilshop

filterbanner
konzol42

Stilblog ♥ Pinterest

  • Follow Me on Pinterest

Friss

Most érkezett meg levelesládánkba a meghívó a Neopaint Works új munkájának, a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és a Trilak Festékgyár Kft. összefogásával elinduló „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ elnevezésű kreatív kezdeményezés első megfestett tűzfalának átadójára a Dob utca és a Csányi utca sarkán. Természetesen ott leszünk!

Mindjárt itt a tavasz közepe, mostanra mindenki igazán kivetkőzhetett a téli göncökből, előkerültek a ballonkabátok és kirajzottak a biciklik. A Projekt Showroom május 9-én nyíló pop-up boltjában ezúttal a legjobb használt, egyedi és új kerékpárokat válogatták össze. Aki ellátogat a Hajós utcai boltba ebben az időben, nem csak városi bringák közül válogathat, de a legkülönbözőbb kiegészítők közül szemezgethet! A nyergek, markolatok, felnik, sárvédők mellet lenyűgöző válogatást találhatunk kosarakból, biciklis táskákból, világításból, lakatokból és még sok minden másból.

Május 11-én, immáron harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Közös Piac – Közösségi Termelői Vásár, ahol a termelők hatalmas választékkal várják az egészséges és megbízható forrásból származó termelői finomságokra vágyó érdeklődőket. A kistermelők portékái között megtalálható zöldség, gyümölcs, lekvár, süti, hús, fűszer és még sok-sok odaadó figyelemmel készült finomság.

A Works.io budapesti művészeti-tech startup örömmel jelenti be a művészek, művészeti szakemberek és művészetkedvelők közösségének, hogy elindítja művészeknek készített online alkalmazását.

Friss longboard manukaftúrát fedeztünk fel a közelmúltban. A Llllongboard márka minden egyes darabja kézi munkával készül egyéni elképzeléseket megvalósítva, egyedi ízlés alapján, az új tulajdonossal közös tervezést követően. Koller Júliával, a márka alapítójával beszélgettünk.

A gyerekek jól állnak fantáziával, ez nem kérdés. Szerencsénkre azonban a felnőttek között is akadnak, akik megőrizték képzelőerejüket és érzékenységüket, vagy hagyták, hogy gyermekük újra előcsalogassa a fejükben lapuló mesevilágot… netán együtt még magasabbra repülnek a képzelet szárnyán. Igazán hálásak lehetünk azoknak, akik még meg is osztják velünk ábrándjaikat! Ismerkedjetek meg a Zinka és Simafül mesekönyv alkotóival, Hitka Viktória képzőművésszel és Gál László íróval, közös munkájukkal, no meg többek között Terebéllyel, a folyton álmos mackóval, vagy Sálas Samuval, a piperkőc ezüsthátú rókával!

Egy éves szülinapja alkalmából a KlassDSign Tote Bags egy elegánsabb és színesebb kollekciót indított útjára. Az új kollekcióban a vállra akasztható farmertáskák korall, menta és nude színű zsebekkel egészültek ki a praktikusság jegyében.

A Magyar Képregény Szövetség 9. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált a Millenáris Teátrumban. A program várja a gyűjtőket, érdeklődőket, családokat május 12-én, vasárnap 10 órától, a szervezők jótékonysági gyűjtéssel támogatják a Heim Pál Kórházat.

A Chimera-Project soron következő “Looking for Freedom” című kiállítása 2013. május 17-től június 8-ig berlini művészeket mutat be illetve lát vendégül. A kiállítás két elemből építkezik: az egyik egy csoportos kiállítás, Eliot M. Henning német művész és beatbox legenda társkurátorságával válogatva. A másik pedig a berlini művész-duó, Various&Gould 10 napos mini-rezidencia programjával egybekötött kiállítása, melynek során “Wanted Witches – Witches Wanted” címmel egy bevonásra épülő installációt hoznak létre a Chimera-Project klauzál téri kiállítóterében.

A hét végén, vasárnap Rajzfilmünnep lesz országszerte, az ingyenes vetítéseken kedvenc hazai klasszikus meséinket nézhetjük meg újra!