2012 Jun 06

A szerző

Megosztás

Stylewalker Top 5 Fashion-Design
01

Idén dupla programmal indul a Stylewalker Night – Június 8.-én a divat és a design területei kerülnek előtérbe, 15.-én pedig gasztro-bisztro rendezvénnyel készülnek a szervezők. Összeállítottuk szubjektív Top 5-ös listánkat a résztvevő Fashion-Design üzletek közül, ahova szerintünk mindenképp el kell látogatnotok!

2012 júniusában egy teljesen megújult rendezvény várja a barangolókat, igaz,  a színes programok és a kedvezmények maradnak. Az elmúlt időszakban a városi életstílus fontos része lett a kortárs divat és design, valamint a gasztronómia és a zene, s habár a Stylewalker Night-on eddig is jelen volt mind a négy elem, mégis most kapnak csak ugyanolyan szerepet. Hogy igazán bejárhatóak legyenek a helyszínek, két tematikus napon keresztül tart a rendezvény, így amíg június 8-án a a divat és a design játssza a főszerepet, június 15-én a gasztronómiai és zenei élvezetekben merülhetnek el a kikapcsolódni vágyók. Lássuk hát a kötelező helyeket:

1. Bomo Art

A Bomo Art Budapest név mögött kiváló, lelkes munkatársakból álló csapat alkotja a kézműves manufaktúrát, akik együttes erővel tesznek meg mindent a célért: szorosabbra fűzni ember és könyv kapcsolatát, felébreszteni az alvó alkotásvágyat.

* Program: Origami piknik a Régiposta utcában. Hajtogass a papírban profikkal!

2. Rododendron Art & Design Shop

A Rododendronban megtalálhatjátok 30 magyar designer alkotásait, művészeti nyomatait, különféle játékokat, Ayala bar ékszereket, ajándékokat. A Time magazin szerint kihagyhatatlan design-kulthely, szerintünk is!

* Program: Dargay Attila, a Vuk megálmodója + 5 illusztrátor -Agócs Írisz, Holló Anna, Rácz Nóra, Rubik Anna és Takács Mari- grafikái. Megnyitó és dedikáció este 20 órától.

 

3. Mono Fashion

A Mono Fashion a magyar divattervezők gyűjtőhelye, ahol feltörekvő tervezők kollekcióival ismerkedhettek meg. Az egyszerűtől a rafináltig itt minden megtalálható, az egyik legkedvesebb divatbutikunk Budapesten!

 * Program: Légy az elsők között, akik láthatják a Nubu új, 2012/13-as ösz/tél kollekciójának debütáló videó bemutatóját. Kezdés: 21:00

4. Forma

Friss, vagány design ajándékok – új tehetségek munkái a nagy kedvencek mellett, ez mind megtalálható még egy rövid ideig a Formában, majd június 30-án búcsút intünk Budapest legnagyobb múltú design shopjának. Júniusban hatalmas kedvezménnyel vásárolhattok meg mindent a bolt kínálatából!

*Program: A falakon kiállítás lesz látható Szalai Mimi legfrissebb grafikáiból, Takács Judit tavaszi/nyári kollekciójának darabjai pedig – válltáskák, borítéktáskák, övek – felpróbálhatóak lesznek! Az esemény vendégeiről Szalai Mimi gyors divatrajzot készít, miközben az egyedi kiegészítőket is viselik. A divatrajzokat a vendégek ajándékba kapják és elvihetik.

5. Zoe Phobic

A KNIT Showroom a Zoe Phobic márka otthona. Február óta a Váci utcában, barátságos légkörrel igyekeznek vevőikkel személyesebb kapcsolatot kialakítani.

Térkép tájékozódáshoz – nagyításhoz klikk a képre!

*Program: Kötetlen kerekasztal beszélgetés divatbloggerekkel, sütizés, Zoe Phobic SS12 leértékelés (30-50%).

 

FASHION:DESIGN – Június 8. 19.00-24.00

Helyszínek:

Fashion: Black Box Concept Store, Eventuell Galéria, Juhos Cipőszalon, Látomás, Mono Fashion Shop, Nanushka, Ourstyle Boutique, Zoe Phobic

Design: Aron Design Store, Bomo Art Budapest, Buborék, Design Terminál, Forma, Hybridart Design Shop & Café, Innoshop, Iringó Virágmanufaktúra, Rododendron Art & Design Shop

 www.stylewalker.hu



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Nincs hozzászólás

Stilshop

filterbanner
konzol42

Stilblog ♥ Pinterest

  • Follow Me on Pinterest

Friss

Judit Takács 2013 tavaszi/nyári kollekciója a paletta minden színében tündököl. Energia, merészség és dinamizmus árad a cipőkből és táskákból, melyeket a tervező kiváló minőségű gyöngyházfényű, lakk- és matt bőrökből álmodott meg. A mozgalmas formákat, letisztult vonalakat a madarak inspirálták: szárnyaik íve, tollazatuk puhasága és lágysága köszön vissza a tárgyakon.

Most érkezett meg levelesládánkba a meghívó a Neopaint Works új munkájának, a Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata és a Trilak Festékgyár Kft. összefogásával elinduló „TűzfalRehab az Erzsébetvárosban 2013“ elnevezésű kreatív kezdeményezés első megfestett tűzfalának átadójára a Dob utca és a Csányi utca sarkán. Természetesen ott leszünk!

Mindjárt itt a tavasz közepe, mostanra mindenki igazán kivetkőzhetett a téli göncökből, előkerültek a ballonkabátok és kirajzottak a biciklik. A Projekt Showroom május 9-én nyíló pop-up boltjában ezúttal a legjobb használt, egyedi és új kerékpárokat válogatták össze. Aki ellátogat a Hajós utcai boltba ebben az időben, nem csak városi bringák közül válogathat, de a legkülönbözőbb kiegészítők közül szemezgethet! A nyergek, markolatok, felnik, sárvédők mellet lenyűgöző válogatást találhatunk kosarakból, biciklis táskákból, világításból, lakatokból és még sok minden másból.

Május 11-én, immáron harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Közös Piac – Közösségi Termelői Vásár, ahol a termelők hatalmas választékkal várják az egészséges és megbízható forrásból származó termelői finomságokra vágyó érdeklődőket. A kistermelők portékái között megtalálható zöldség, gyümölcs, lekvár, süti, hús, fűszer és még sok-sok odaadó figyelemmel készült finomság.

A Works.io budapesti művészeti-tech startup örömmel jelenti be a művészek, művészeti szakemberek és művészetkedvelők közösségének, hogy elindítja művészeknek készített online alkalmazását.

Friss longboard manukaftúrát fedeztünk fel a közelmúltban. A Llllongboard márka minden egyes darabja kézi munkával készül egyéni elképzeléseket megvalósítva, egyedi ízlés alapján, az új tulajdonossal közös tervezést követően. Koller Júliával, a márka alapítójával beszélgettünk.

A gyerekek jól állnak fantáziával, ez nem kérdés. Szerencsénkre azonban a felnőttek között is akadnak, akik megőrizték képzelőerejüket és érzékenységüket, vagy hagyták, hogy gyermekük újra előcsalogassa a fejükben lapuló mesevilágot… netán együtt még magasabbra repülnek a képzelet szárnyán. Igazán hálásak lehetünk azoknak, akik még meg is osztják velünk ábrándjaikat! Ismerkedjetek meg a Zinka és Simafül mesekönyv alkotóival, Hitka Viktória képzőművésszel és Gál László íróval, közös munkájukkal, no meg többek között Terebéllyel, a folyton álmos mackóval, vagy Sálas Samuval, a piperkőc ezüsthátú rókával!

Egy éves szülinapja alkalmából a KlassDSign Tote Bags egy elegánsabb és színesebb kollekciót indított útjára. Az új kollekcióban a vállra akasztható farmertáskák korall, menta és nude színű zsebekkel egészültek ki a praktikusság jegyében.

A Magyar Képregény Szövetség 9. alkalommal rendezi meg az ország legnagyobb képregényes rendezvényét, a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált a Millenáris Teátrumban. A program várja a gyűjtőket, érdeklődőket, családokat május 12-én, vasárnap 10 órától, a szervezők jótékonysági gyűjtéssel támogatják a Heim Pál Kórházat.

A Chimera-Project soron következő “Looking for Freedom” című kiállítása 2013. május 17-től június 8-ig berlini művészeket mutat be illetve lát vendégül. A kiállítás két elemből építkezik: az egyik egy csoportos kiállítás, Eliot M. Henning német művész és beatbox legenda társkurátorságával válogatva. A másik pedig a berlini művész-duó, Various&Gould 10 napos mini-rezidencia programjával egybekötött kiállítása, melynek során “Wanted Witches – Witches Wanted” címmel egy bevonásra épülő installációt hoznak létre a Chimera-Project klauzál téri kiállítóterében.