Nagyon szeretek tervezőkkel interjút készíteni! Persze nem egy könnyű műfaj – leülünk egy kávézóban, ismerkedünk, eleinte főleg csak ő beszél, ami jó, mert abból könnyen lesz írott szöveg. De aztán szép lassan kiderül, hogy számtalan dologról hasonló véleménnyel vagyunk és a végén interjúból hosszú beszélgetés lesz. Így történt ez Lublóy Zoltánnal is, akivel a közelmúltban ittam egy finom limonádét egy budai kávézóban, ahol tapasztalatokról, tervekről, a londoni design hét 100% design kiállításának sikeréről beszélgettünk.
– Mikor találtad ki, hogy kerámiával szeretnél foglalkozni?
– Igazából nem volt ez egy tudatos döntés. Én eleinte formatervező szerettem volna lenni, de aztán rájöttem, hogy az autó, a motor meg a vasaló annyira nem érdekel és így jött a kerámia. Itt bármit lehet csinálni, ez “csak” egy anyag. Születhet belőle használati tárgy, műtárgy, kés vagy űrhajó is.
– Mikor diplomáztál?
– 2004-ben, meg 2006-ban, meg idén, vagy jövőre. Jelen pillanatban a MOME doktori képzésén veszek részt, tanítok. Adjunktus vagyok, bármit is jelentsen ez.
– És a hosszútávú terveid között akkor továbbra is szerepel a tanítás?
– Nem tudom pontosan mik lesznek a távoli tervek, annyira mozog a világ, sehol nem könnyű most, egyik nap azt gondolom, hogy össze kéne csomagolni és itthagyni mindent, másik nap pedig úgy ébredek, hogy kell találni itthon egy értelmes jövőképet és amellett letenni a voksot.
– Hogy néz ki a napi rutinod, a tanítás mellett mikor jut időd tervezésre?
– Nekem igazából 0-24-es a napi rutinom. Öntörvényűnek mondható a tervezési módszerem, de alapvető dolgokra, árra, minősége, stílusra figyelek, és fontos, hogy a tárgyak önfenntartóak legyenek, ne vigyenek többet, mint amit hoznak.
– Vannak tárgyaid, amelyek évek óta jelen vannak, mint például a tollaslabda. Hogy néz ki egy ilyen design termék életciklusa?
– Megtervezem, elkészül, elviszem design üzletekbe, egyre többen megismerik, bekerül a médiába és ezzel elindul egy lavina. Ez persze nem három nap alatt törénik meg, a tollaslabda például 2007-ben jelent meg és most van talán a sikerének csúcspontján
– Ahogy elnézem azért az utóbbi néhány évben nem nagyon volt olyan designnal foglalkozó kiadvány, melyben a tollaslabdád ne lenne jelen. Mit gondolsz, mi lehet a siker záloga?
– Igen, úgy látszik meg lehet találni “design-csakrákat”, ami úgy tűnik, néhány tárgy esetében működőképes és a tapasztalatok alapján kultúrafüggetlen is.
– Hogyan pozicionálod a tárgyaidat a piacon?
– Látom, hogy a magyar piac nem visel el nagyon durva árakat, így esetemben egy tudatos tervezői döntés volt, hogy egy alacsonyabb árkategóriának megfelelő, első sorban kisebb tárgyak kerültek a tervezésem középpontjába, amiket be lehet csomagolni, betenni egy bőröndbe is akár, és mivel kultúrafüggetlenek, akár szuvenírként is jól működnek.
– Hol készülnek ezek a tárgyak? Te készítesz kézzel minden egyes darabot?
– Változó, a tolalslabdából például az első százat én csináltam (biztosan nagyon értésekek lesznek egyszer J) de sokszor a gyártás rengeteg időt elvisz, egy hazai gyártó kollégám készíti őket. Én első sorban tervezéssel foglalkozom, mert jobban érdekel kitalálni dolgokat, mintsem gyártani.
– Van egy szigorú tervezői időszámításod, amit meghatározol magadnak, hogy milyen időközönként tervezz mindenképp egy új tárgyat?
– Igen, havonta. Van olyan, ami persze még nem jelent meg, az ötletek nem naptár szerint jönnek, eltárolom őket. És van persze olyan, ami időszakhoz kötött, például most a tél közeledtével jelenik meg a méznyomóm.
– Hogy látod a hazai design életet?
– Azt hiszem a hazai designban az az egyik legfurább jelenség, hogy a nagy sikerek mögött sosem designerek, hanem egészen más területekről érkező szakemberek állnak. Évekkel ezelőtt az volt a jellemző, hogy sem pénz, sem érdeklődés nem volt a designra, mostanra annyival jobb a helyzet, hogy az érdeklődés egyre inkább jelen van; szóval ez egy erőteljes pozíció javulás. Pedig a nyugati, főképp skandináv országok design termékei a hazaiak árának nagyjából négyszereséért cserélnek gazdát, jóllehet szinte minden Kínában készül. De hát nálunk ez a helyzet és ebben kell érvényesülnünk, ráadásul egy olyan országban, ahol egyébként nincs ipar.
– Mesélj a londoni tapasztalatokról, hogy sikerült?
– A FISE szervezésében mentünk ki néhány hazai designerrel együtt és mivel már tavaly is hívtak Londonból, idén úgy döntöttem, nem hagyhatom ki. Megkeresett a Selfridges egyik design boltja és egy Szaud-Arábiai design üzlet tulajdonosa, elég komoly médiavisszhangot is kapott a kiállítás, szóval azt mondhatom, remekül sikerült, legközelebb is megyek.
– Mi volt a legemlékezetesebb pillanat számodra a londoni kiállításon?
– Talán Zuzanna Skalska-val való beszélgetésem, aki azt mondta, hogy nagyon várja már a Kelet-európai robbanást, amin egyébként rajta ülünk. Hiszen a nyugati országok túl vannak már a maguk “nagy dobásain” de a mi régiónk országaiban ez csak most fog megtörténni és ez nagyon izgalmas és hatalmas kihívás!
