Nyerjetek karácsonyfát kartonból!

Hosszú ideje keresem már a valódi karácsonyfa ízléses, szerethető alternatíváját, és úgy tűnik, sikerült ráakadtunk egy olyan fára, ami természetes, fenntartható, ízlés szerint alakítható, és éveken át velünk marad. Ismerjétek meg a Karton karácsonyfát!

Tegnap érkezett a postaládánkba Vimola Dóra, a Karton karácsonyfa ötletgazdájának bemutatkozó levele, melynek nagyon megörültünk.  A Karton karácsonyfát nem csupán környezetbarát volta miatt szerettük meg nyomban, hanem a szimpatikus ötlet miatt is, hiszen a papír fa lehetővé teszi, hogy a család együtt “díszítse fel” festékkel, papírral, termésekkel, vagy akár valódi karácsonyfadíszekkel. A fa kreativitásra ösztönöz, ahogy meglátja az ember, egyből eszébe jut, hogy ő hogyan díszítené saját karton fáját, így minden fa egyedi és magán hordozza az első karácsony emlékét, amikor megkapta végleges, saját formáját. És ami a nagyszerű benne, hogy natúr természetességében sem kevesebb, mint színes díszekkel.

“Fenyőerdő mellett lakunk, így évek óta gondolkozunk egy olyan karácsonyfán, aminek köszönhetően nem kell kivágni egy élő fenyőt, ugyanakkor szerethető, a gyerekek a kedvük szerint alakíthatják, környezetbarát és nem mellékesen ízléses. Különböző anyagokat vettem sorra, míg kilyukadtam a kartonnál, ez jó megoldásnak tűnt. Fogtam a sniccert és elkezdtem formákon gondolkozni. A végleges formát egy grafikus barátunk tervezte meg, elkészült a stancszerszám és ezt követően sorozatban készül már a karácsonyfa – meséli Dóra.

A Karton karácsonyfa könnyű és egyszerűen szállítható, “lapraszerelt” formában kapható. A karácsonyfaformába perforált díszeket a helyén is lehet hagyni, de igazi, jellegzetes formáját a díszek eltávolítása után nyeri el. A karácsonyfa összeállítása egészen egyszerű, néhány perces feladat, hosszabb időt csak a karton dekorálása vehet igénybe, mellyel kapcsoltaban számtalan kreatív, inspiráló ötletet találhattok a karácsony közeledtével a Karton karácsonyfa blogján!

Dóra olyan kedves volt, hogy felajánlott nekünk három karácsonyfát, melyeket kisorsolunk hamarosan.

A nyereményjátékon való részvételhez nincs más dolgotok, mint írni egy emailt a jatek@stilblog.hu email címre karton karácsonyfa címmel, amiben leírjátok, hogy Ti hogyan dekorálnátok ki a fát. A sehogy is jó válasz 😀 Az emaileket november 30-ig várjuk! Hajrá!

És ha véletlenül nem nyernétek, de szeretnétek egy karton karácsonyfát, írjatok egy emailt Dórának a kartonkaracsonyfa@gmail.com címre!

www.kartonkaracsonyfa.blogspot.hu