Pénteken ismét Midnight Music

Kedvenc komolyzenei programunk, a Midnight Music koncertsorozatának ötödik alkalmával Rachmaninov második szimfóniájának hangjaival telik meg a Millenáris Teátrum!

A Budapesti Fesztiválzenekar bemutatja az ötödik Midnight Music koncertjét. A klasszikus zene iránt nyitottaknak szóló koncert 2013. január 11-én 23.30-kor kezdődik, a Millenáris Teátrumban. 

A Budapesti Fesztiválzenekar 2012-ben elindított koncertsorozatának célja, hogy a kulturális értékek befogadására nyitott, a művészetet kedvelő fiataloknak különleges koncertélményt, egyedi (éjszakai) szórakozást nyújtson. Már az első évadban nyilvánvalóvá vált, hogy ez a korosztály is szívesen elmerül az éjszakai órákban kötetlen keretek között a klasszikus zenei dallamokban. Messiaen madarai, Richard Strauss Zarathustra-dallamai elnyerték az egyetemisták, fiatal felnőttek tetszését.

Kíváncsian várjuk, hogy Vivaldi, Ligeti, Bartók és Rachmaninov mekkora sikert aratnak majd!? A rendhagyó koncerthelyszín (Millenáris) és a szokatlan körülmények (a jegyek nem helyre és nem székre szólnak: hanem babzsákokra!) is jelzik: ez a koncert más, mint a többi…

Aki nem volt még, mindenképp próbálja ki, nagyszerű élmény, mert a klasszikus zene igenis menő, és egyáltalán nem élvezhető nehezen, nem is igényel gyakorlást! A koncertsorozat szerencsére olyan népszerű, hogy a program Facebook nyereményjátéka néhány óra alatt “betelt”, de érdemes figyelemmel követni a Midnight Music Facebook oldalát, a pénteki koncertig lesz még nyereményjáték!

Tartsatok velünk, mi garantáltan ottleszünk!

 

facebook.com/bfz.midnightmusic