NEON – figyelemfelkeltő-akció az olvasás népszerűsítéséért

A fiatalok 42%-a zavar nélkül bevallja, hogy nem érdekli az olvasás. Eköré az egyetlen statisztika köré épül a NEON által felkarolt ügy. Ez azt jelenti, hogy a fiatalok közel fele kulturális diszlexiában szenved. Nem szükséges könyveket égetnünk ahhoz, hogy elpusztítsunk egy kultúrát, pontosan elegendő rábírni az embereket arra, hogy ne olvassanak!

Októberben született meg a NEON – ELTE jogász berkekben-, egy figyelemfelkeltő-akció ötlete az olvasás népszerűsítéséért. Spanyol recept alapján március 14-én kiállítanak 4000 fénnyel megtöltött könyvet az Akvárium lépcsőire, majd másnap bárki kedvére válogathat belőle és ingyen hazaviheti a számára kedves kiválasztott művet.

A gyűjtés két hete tart, lelkes kiadók és könyvtárak hozzájárulásának eredményeként 1500 kötetnél járnak a szervezők. Az akcióba továbbá beszállt az ELTE négy kara, a MOME és a BGF. Egyes gimnáziumokban Kautzky Armand hangjával dörren a NEON a sulirádiókban, részvételre buzdítva a diákokat.

Egyre népesebb a lelkes csapat, a kezdeményezés mögé több neves művész is odaállt, mint Rudolf Pétert vagy Jankovics Marcellt is a támogatók között tudhatjuk. A NEON azon dolgozik, hogy minél szélesebb körben világítsuk meg közösen a problémát!

Csatlakozzatok Ti is a NEON kezdeményezéséhez és vegyetek részt velünk együtt az olvasásá népszerűsítésében!

 

facebook.com/NEONbudapest