Formatervezési és Design Management díj 2013

Ma délután adták át a 2013-as év Magyar Formatervezési és Design Management Díjait. A majd’ 250 beérkezett munka közül termék, terv, vizuális kommunikáció, és diák kategóriában születtek díjak, emellett idén ötödik alkalommal Design Management díjjal és különdíjakkal is jutalmazták a kortárs design legremekebb hazai alkotóit és menedzsereit.

A 2013-ban meghirdetett Magyar Formatervezési és Design Management Díj pályázatokra beérkezett majd’ 250 munka azt bizonyítja, hogy napjaink szakemberei – legyen szó designerekről, informatikusokról, gazdasági, marketing és kommunikációs szakemberekről – együttműködve, közös erővel tudnak piacképes termékeket és terveket létrehozni. A gazdasági szférának épp úgy szüksége van a kreatív szakmák innovatív szellemiségére, a merész ötletek bátor felvállalására, mint a designereknek a műszaki, gazdasági pályákon már tapasztalatot szerzett, vagy még szárnyaikat bontogató szakemberek racionalitására, gyakorlati tudására, attitűdjére.

Az idén ötödik alkalommal meghirdetett Design Management Díj pályázat kivételesen erős mezőnye nagy élményt jelentett a bírálóbizottság számára, ugyanakkor nehéz feladat volt kiválasztani egyetlen nyertest. A figyelmet a hazai designszakma és a gazdasági szféra együttműködésének fontosságára irányító díjat végül a népszerű Cserpes Sajtműhely Kft. kapta, melynek a sikeres termékek gyártása mellett 2012 óra sorra nyíló tejívói a mai fiatal nemzedékkel is megismertetik azt a vendéglátói kultúrát, ahol az egészséges, ízletes ételek és italok a fogyasztók tisztes kiszolgálásával kéz a kézben járnak.

A Design Management Díj pályamunkák közül további hármat választottak ki kiállításra, melyek kapcsán a bírálóbizottság tagjai kiemelték, hogy a méretükben, szerkezetükben rendkívül különböző, egymástól igencsak távol álló területeken működő cégekben közös, hogy az alaposan átgondolt, minden elemében jól megtervezett, a design, a marketing, a kommunikáció területén szakértő kollégák közös munkájával létrehozott arculat alapvető fontosságú minden szervezet számára. Legyen szó a magyar kultúra egyik legnagyobb múltú intézménye, az Operaház megújulásáról, a Budapest Közlekedési Központnak a budapesti tömegközlekedést átalakító, a kor kívánalmaihoz emelő munkájáról, vagy a közösségi irodamodellt Budapesten meghonosító testvérpár immár négy budapesti és egy bécsi taggal büszkélkedő LOFFICE újgenerációs irodáiról. Az alapítás jubileuma alkalmából a Design Management Díj elmúlt éveinek elismertjei is megjelennek az idei díjazottakat bemutató tárlaton.

A Magyar Formatervezési Díj termék kategóriájában idén két díjazottat hirdettek. A DSI Inhalo egy, a napjaink egészségtudatos világában igazi kincsnek számító sóinhalátor,mellyel kapcsolatban a zsűri kiemelte az átgondolt, több szakember együttműködésével zajló tervezési folyamatot: azt fogalmazták meg, hogy a termék bizonyítja, „a formatervezés nem »szimpla formaalkotás«, hanem egy nagyon komplex folyamat”. Szintén termék kategóriában vehetett át díjat Földi Petra esőkabát kollekciójáért, melynek darabjait az igazi tiszta, funkcionális designgondolkodás és magas minőségű anyaghasználat, a professzionális technikai kidolgozottság jellemzi: a hölgyek és a férfiak számára készült esőkabátok minden szempontból érdemesek arra, hogy hamarosan a ruhaüzletek kínálatában találkozzunk velük.

Vidám, ugyanakkor intellektuális játékosságra építő pályamunkákat is díjazott idén a bírálóbizottság. Terv kategóriában Benedek Zsanett és Lakos Dániel Faces névre keresztelt, a számítógéppel hálószerűen modellezett térbeli formák alapelemeire, azaz a háromszögletű lapocskákra építő logikai játéka kapott díjat. Vizuális kommunikáció kategóriában pedig a mindenki által jól ismert A kiskakas gyémánt félkrajcárja című mesét feldolgozó interaktív könyv.

Diák kategóriában Pais Panni munkája, a megrakott tábortűz hangulatát idéző LightMe világítóeszköz-család bizonyult a legkiemelkedőbbnek, a lámpacsalád különlegessége – a bírálóbizottság véleménye szerint – a design teljességében rejlik, mely magában foglalja a szükséges elemek tervezését, a márkaépítésre tett javaslatot, valamint a gazdaságos csomagolást is. A DORA kerékpáros bukósisak, Filczer Balázs Dániel munkája ugyancsak a diák kategóriában bizonyított. Az ifjú designer munkája a napjainkban egyre terjedő kerékpározást teszi biztonságosabbá: egyszerűen használható, a legmesszebbmenőkig funkcionális, ugyanakkor esztétikailag is magas színvonalú megoldást kínál.

A korábbi évekhez hasonlóan 2013-ban is több szervezet ajánlott fel különdíjakat a Magyar Formatervezési Díj pályázathoz kapcsolódva. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkárság egyik különdíját Farkas Anna grafikus vehette át a tárgytervezésbe tett kirándulása, a varázslatos Starry Light by Anagraphic lámpa vizuális kommunikációjáért. Az Államtitkárság másik, diák kategóriában meghirdetett különdíját két grafikai arculat megosztva kapta. A JAT projektért, vagyis a József Attila Terv projekt dokumentációs anyagáért Balázs Klára vehetett át díjat, míg az eredetileg grafikus diplomamunkaként készült, a magyar szuvenír-kínálatba izgalmas színt hozó Kis Hungarikumhatározókért Szabó Zsófia.

A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíjának odaítélésében kiemelten fontos szempont volt, hogy akár azonnal gyártásba kerülhető munkára hívja fel a figyelmet. A legfrissebb nemzetközi trendekbe jól illeszkedő Shin ökobútor család alkotója, Gyimóthy György minden részletében, még gyártói oldalról is átgondolt, magas színvonalú terve méltán kapta az elismerést.

A Magyar Formatervezési Tanács különdíját korábban a Budapesti Műszaki Egyetemen tanuló fiatal tervezőknek, Varga Péter Istvánnak és Paunoch Renátának ítélte oda a bírálóbizottság a Zigza betonpad rendszerért. Egyetlen alapelem forgatásával, tükrözésével, rakosgatásával összefüggő, egyedi pad-csoport alakítható ki.

A Magyar Formatervezési Díjakkal és a Design Management Díjjal jutalmazott munkákat, valamint a kiemelt pályamunkákat bemutató kiállítás a Műcsarnokban (1146 Budapest, Dózsa György út 37.) várja a látogatókat 2013.október 1. és 20. között (K–Sze, P–V: 10:00–18:00, Cs: 12:00–20:00).

 

A 2013. év Magyar Formatervezési Díj díjazottjai és különdíjasai

  • Magyar Formatervezési Díj – Termék kategória: DSI Inhalo

Alkotók: Co&Co Designcommunication Kft.: Cosovan Attila, Cosovan Tamás, Hosszú Gergely, Hoffer Gábor, Kavalecz Eszter, Nagy Richárd, Oravecz András, Sümegi Éva

Gyártó: Gia Form Kft.

  •  Magyar Formatervezési Díj – Termék kategória: Petra Földi 2012/13 esőkabát kollekció

Alkotó: Földi Petra

  • Magyar Formatervezési Díj – Terv kategória: Faces játék

Alkotók: Lobiz Bt.: Benedek Zsanett és Lakos Dániel

  • Magyar Formatervezési Díj – Vizuális kommunikáció kategória: A kiskakas gyémánt félkrajcárja

Alkotó: Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Techlab: Szepesi-Szűcs Barbara, Karasz Dániel, Ruttkay Zsófia

  •  Magyar Formatervezési Díj – Diák kategória: LightMe világítóeszköz család

Alkotók: Pais Panni, Püspök Balázs, Cosovan Attila

  •  Magyar Formatervezési Díj – Diák kategória: DORA kerékpáros bukósisak

Alkotó: Filczer Balázs Dániel

  • A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Kultúráért Felelős Államtitkárságának különdíja – Vizuális kommunikáció kategória: Starry Light by Anagraphic

Alkotó: Farkas Anna

  • A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíja – Diák kategória: JAT projekt

Alkotó: Balázs Klára

  •  A Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságának különdíja – Diák kategória: Kis hungarikum határozók

Alkotó: Szabó Zsófia

  •  A HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség Nonprofit Kft. különdíja – Terv kategória: Shin ökobútor

Alkotó: Gyimóthy György

Gyártó: Artica Bt.

  •  A Magyar Formatervezési Tanács különdíja – Termék kategória: Zigza betonpad rendszer

Alkotó:  Paunoch Renáta, Varga Péter István

Gyártók: VPI Betonmanufaktúra: VARGA Péter István, VAJDA Szabolcs

Megrendelő: XIII. kerületi Közszolgáltató Zrt.

 

  • A 2013. év Design Management Díj díjazottja és kiállítói

Cserpes Sajtműhely Kft.

  • Kiállítók:

Magyar Állami Operaház

Budapest Közlekedési Központ

LOFFICE