A TRAFÓ és a FÜGE produkció bemutatja: Justine

Kálmán Eszter legújabb darabjának – amelynek premierje tavaly ősszel volt a TRAFÓ-ban – kiindulópontja de Sade márki Justine című kalandregénye, amely önmagában is egy filozófiai kísérlet. Két nővér gyerekként elszakad egymástól, az egyik az erény útjára lép, a másik megmerítkezik a bűnben. Az egyik megnyomorított senkiként végzi, a másik Európa legbefolyásosabb asszonya lesz. 

Kálmán Eszter darabjára most páros belépőt nyerhettek a Trafó jóvoltából! Részletek a cikk végén!

justine_3

Sade elhallgatott szerző. Üldözték, elzárták, betiltották. Kétszáz évig a perverzióval és az őrülettel azonosították. Egy betegségtől mindenképp szenvedett: grafomán volt. Megállíthatatlanul írt a birtokán, különböző börtönökben, majd elmegyógyintézetekben. Utoljára éppen a Nouvelle Justine miatt tartóztatták le.

Kálmán Eszter rendezése ismét a történet és látvány viszonyát vizsgálja: „A történet erősen narratív, epizodikus. Ez megsegíti a képekben való gondolkozást. Az egymást követő képek rengeteg elemből állnak össze, a videó, a fény, a jelmez, a mozgások, a zene és a szöveg egyenrangú alkotóelemek. Ahogy az őket összekötő ritmus, a történet hömpölygése is.”

Kovács Bálint, az Origo Egyfelvonás című blogjának kritikusa így írt Kálmán Eszter új előadásáról:

„Az egész előadást a folyamatos ellenpontozás működteti és tölti fel feszültséggel; az, hogy miközben a lehető legdurvább témák kerülnek terítékre, az előadás módja a lehető legkevésbé komoly. Az operaként végigénekelt darab dallamát a nyolcvanas évek legnagyobb popslágereinek prüntyögő szinti-átiratai adják, s a rájuk írt, egyszerű rímképletű dalok megfogalmazása is sokkal inkább vicces, mint maró, de nem ritkák a paródiákat idéző szótagszaporítások, sem pedig a helyzeteket vagy jellemeket kifigurázó eszközök használata sem. Sajátos módja ez a fogalmazásnak, de remekül működik – mert a komolytalanság nem csak könnyedséget, de öniróniát, a magasztos tanulságközlési vágy kigúnyolását, egyúttal mindezek mögött mégiscsak valamiféle zord tartalmat fed el.”

justine

„Kálmán Eszter legfeljebb az előadás felét bízza a szavakra, velük minimum egyenrangú a vizuális és muzikális összkép. A rendező a Trafó színpadát fátyolszerű függönyökkel tagolja többszintűre és a korlátozott láthatóság miatt kissé misztikusra; a fehér függönyök pedig a folyamatos vetítés vásznaiként szolgálnak….” (Kovács Bálint, origo.hu)

A darab látvány- és zenei világán túl a Juhász Dóra által tervezett jelmezek varázsolják egyszerre meséssé és a groteszkké a Justine című előadást. A két testvér szerepében Gergely Katalin és Gera Marina látható. Gergely Katalin a szemérmes és erényes Justine-t alakítja, míg „Gera Marina magabiztosan hozza ugyanazt a szerepet, amit a sokadik rendező lát meg benne: királynői fölénye, sokjelentésű mosolyai persze most is hatásosak”. Andrássy Máté pedig lenyűgöző énektudásról tesz tanúbizonyságot a darabban, amellett, hogy nőgyűlölő karaktereit is változatosan formálja meg.

Kálmán Eszter drámapedagógiát és fotózást tanult itthon, performansz-rendezést és látványtervezést Angliában, a University of Bristol hallgatójaként. A Katona József Színházban töltötte szakmai gyakorlatát,  fordít, rendez és díszletet tervez a Merlin Színházban és más független előadásokban. Hamupipőke című rendezésében, amelynek 2012 márciusában volt a premierje a TRAFÓ-ban, élő színészek helyett a látvány varázsolta el a nézőket és szőtte a darab cselekményét. Új darabjában, a Justine-ban már nem csak a jelmezek, hanem a színészek is beszélnek, ugyanakkor Kálmán Eszter ez alkalommal is a látvány és szöveg közötti arányokkal kísérletezik. Hol veheti át a kép a szó szerepét? Hol mondhat mást? Hol mondhat többet? És hol ment meg minket a szó attól, hogy látnunk kelljen?

justin13

*** Nyereményjáték ***

A Trafó jóvoltából páros belépőt sorsolunk ki Kálmán Eszter darabjának március 12-i előadására azok között, akik válaszolnak az alábbi kérdésre: Mikor volt a Justine című darab premierje? A válaszokat március 10. hétfő este 8-ig a jatek@stilblog.hu email címre várjuk!

JUSTINE

de Sade márki azonos című regénye alapján

rendezte: Kálmán Eszter

2014. március 11-12. 20 óra

Trafó Kortárs Művészetek Háza

facebook.com/events/481334541971140/

Szereplők:

GERGELY Katalin
GERA Marina
ANDRÁSSY Máté
ARNAUD Blondel
CSUZI Márton

Alkotók:
dramaturg: SZABÓ-SZÉKELY Ármin
látvány: KÁLMÁN Eszter
jelmez: JUHÁSZ Dóra

koreográfia: CSUZI Márton
mozgókép tervezők: BALOGH Balázs, JUHÁSZ András, TASKOVICS Éva
zene: KÁKONYI Árpád, FRIEDENTHAL Zoltán
vers: BASCH Péter, BOCK Balázs
hang: REMBECZKI János
fény: VIDA Zoltán
munkatárs: FÁBIÁN Gábor Zoltán
rendezőasszisztens: FAZEKAS Anna

rendező: KÁLMÁN Eszter
Külön köszönet: VADAS Zsófia Tamara, VALUSKA László, Táp Színház, KÁLMÁN Bence