Magyar Design – Vidó Nóri

Vidó Nóri építész, designer és gasztroblogger. Munkái évről-évre a legmenőbb kiállítások visszatérő vendégi, és egyre több otthonban is megtalálhatók. Nóri ősszel Londonban kiállított munkái április elején az OTTHONDesign kiállításon is megtekinthetők!

– Mikor és hogyan született meg a Vidó Nóri márka és merre tart?

– Építész vagyok, aki igyekszik komplexen kezelni a felmerülő kérdéseket és nemcsak házakra fókuszálni, hanem a benne található dolgokra, tárgyakra is. Az első szék hat évvel ezelőtt, 2008-ban készült egy kurzus vizsgamunkájaként (eredendően csak tervet kértek, de én el is készíttettem és úgy vittem oda), viszont csak két évvel később, 2010-re lett tervezői márka a nevem. Saját nevemet használom, gondolj ezalatt mindenre, ami a fejedben tervezőként megfogalmazódhat. Szeretném szélesíteni saját érdeklődési kör, illetve praktikum és piaci igények mentén a kollekcióim, a meglévőket egy-egy új darabbal és teljesen újakat is, például a gasztronómiai területről – ez a témakör különösen közel áll a szívemhez, mivel a hobbim a főzés, a 2013-as londoni design héten debütált az első tányérkollekcióm.

vidonori_churros2big

– Hogyan írható le a munkáidra jellemző tervezői karakter?

– Provokatív, meglepő minimalizmus. Ha meg lehet lepni az embereket, és ha tetszik nekik, amit látnak, az már sikernek könyvelhető el. Illetve fontos az is, hogy legyen benne valami új, ami még máshol nem jelent meg.

– Milyen szempontok lebegnek előtted egy-egy tárgy tervezésekor?

– Hogy különleges legyen, de rendkívül praktikus, és jól működő a használatuk terén. Érdekes legyen a szemnek, jelenjen meg az újdonság, azaz egy részlet, ötlet, amit máshol még nem lehetett látni, illetve érezzem azt, hogy akivel egymásra találnak, azzal boldogok lesznek együtt.

vidonori_girl7

– Mit láthatnak Tőled a látogatók az OtthonDesign kiállításon, és mi benne az újdonság, az innováció? 

– A 2013-as londoni design héten debütált új kollekcióimat, melyek egy része most lesz először itthon is látható, alapvetően a bútorokra fókuszálva.

– Mit vársz a kiállításon való megjelenéstől?

– Azt, hogy a bútoraim minél több emberhez eljussanak, illetve szeretném azt megmutatni, hogy lehet máshogy is állni a tárgyakhoz és kicsit elszakadni a klasszikus szék, asztal, 4 lába van sémától.

– Mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

– Azt, hogy az utóbbi három évben megjelentek a munkáim a londoni design héten, tavaly, azaz 2013-ban két kiállításon is a TENT londonon, illetve a Designjunctioin-ön, korábban pedig a 100% designon. Ezek mellett több nemzetközi kiállításra kerültek ki a munkáim, többek között egy éve Los Angelesbe is. Azt is jelentős eredménynek tartom, hogy a székeimet beválasztották a top 5 bútor közé tavaly, de természetesen a legnagyobb öröm, hogy egyre több lakásban találhatóak meg a tárgyaim.

vidonori_labyrinth5vidonori_pixel4 vidonori_corkscrew2

– Mit szeretnél elérni, milyen cél lebeg előtted?

– Szeretnék egyre több olyan feladatot megoldani, ami komplex tervezést kíván és el lehet szakadni a vagy építész, vagy formatervező sémától, és lehetőség van egységként kezelni a dolgokat. Illetve természetesen dolgozom a további új kollekcióimon is.

– Mire készülsz, min dolgozol éppen?

– A legkomolyabb következő megmérettetés az őszi design heteken lesz, ott fognak az új tárgyak debütálni, azokon dolgozom most.