P24 – Mediterrán stúdiólakás – az Industreal Stúdió legfrissebb projektje

Az Industreal legfrissebb projektje egy budapesti, P24 névre keresztelt bérlakás teljeskörű átalakítása. A stúdió a Pannónia utcanévből és a Pannónia motorból kiindulva kapta saját arculatát és személyiségét. A mediterrán utazások élményeiből táplálkozva alkotta meg Prokai Ádám és csapata a műhelyhangulatú, frissességet és tágas térélményt adó enteriőrt.

bc828746698689.586014b1a8353 67f6c346698689.586014b1a88ed

A kis alapterületű, múlt századi bérlakás tagoltáságát egy falbontással szüntette meg a csapat. A teret vasgerendával és a hozzátartozó oszloppal tették szellőssé. 

“A fő inspiráció a tervezés során az a frissesség és közvetlenség, az élet kompakt nyitottsága volt, amit Portugáliában, Görögországban és Spanyolországban töltött tanulmányi éveim alatt ezekből megtapasztaltam. Ezeken a területeken, jellemzően kis alapterületű lakások hangulatából meríthettem, mint ez a 25nm-es lakás. A tervezés alapjává vált így egy nyitottságot sugárzó, mediterrán utazás élményét adó, stúdió-műterem lakás, mely a környezetének hangulatával hívogatja az idelátogató utazókat, és ha rövid időre is, de kellemes otthon-élményt áraszt a tér közvetlenségével, megtervezett kompakt megoldásaival. A bejárati ajtó teljes felújításától, a teljes belsőépítészeti kialakítást, gyártást és beépítést mi magunk végeztük el, mert a precízen egymásra épülő dolgok speciális megoldásokat igényeltek, ez adta a végleges térélmény egységét” – meséli Prokai Ádám, az INDUSTREAL stúdió vezető tervezője.

7478d946698689.586014b19d06e

Az oszlop és a fal közé egy láb nélküli, lebegő konyhapult került, amely egyben étkezőasztal is. Az eredetileg kisméretű konyha a falkivágással nyitott lett a szoba felé. A munkapult magasságát, az alul megmaradt falrészből kialakított lábtartó és műhelyszékek teszik kényelmessé és bisztró hangulatúvá.

f6ca7246698689.586014b19acf6 7b325246698689.586014b19d678

A pultnak munkaasztal, satupad jelleget álmodtak meg az INDUSTREAL tervezői, elegáns előadásmódban. Alapszerkezete vas, így a benne elhelyezett beépített hűtőszekrény is rozsdás vaslemez borítást kapott. A konyha hangulatát fokozzák a fiókoknak választott citromsárga rekeszek, amelyeket csúszószerkezet és egy saját tervezésű sínrendszer gátol meg a kicsúszástól. A pult különlegessége, hogy a bontás során precízen eltávolított, bontott tölgypadlóval lett beborítva.

aad12146698689.586014b1a1f98

A lakás markáns része az 1970-80-as évekből származó faltapéta. A kép központi hangulattá vált, amire a halórész koncepciója épült. Az ágy térelválasztóval különül el a nappalitól. A szerkezet tudatosan régi gyárépületek jellegét sugallja, miközben az elválasztás egy belsőkert és egy tornác hangulatát adja, mögötte kilátással az óceánra, amit a magasított ágyról reggelente figyelhetünk.

a912a646698689.586014b1a25bc 0f2f1a46698689.586014b1a47c0 8887e646698689.586014b1a2b0b

A lakás tárgyi elemei a műhely-hangulatú koncepció alapján egy Nyugat-magyarországi gyárépületből származnak. Az elemekkel már a tervezésnél is számoltak, így alakultak szerves részévé az enteriőrnek. Minden tárgynak van saját funkciója. Ez az egymáshoz tervezett tárgyi gazdagság teszi harmonikussá a kicsiny teret.

„Egy alkotónak a legnagyobb dolog, amikor kézhez kapja a szabadságot és önmaga dönthet dolgokról egy tervezésnél. Viszont ugyanez a szabadság egyben nehézség is, nagy felelősség, és sokan nem tudják átugrani ezt a korlátot. Ennél a lakástervezés feladatnál szabad kezet kaptunk a tulajdonostól. Nekünk kellett megtalálni az alap víziót is, ami alapján felépül a térkoncepció, amit kiviteli tervvé lehet formálni” – mondják a tervezők.

Az apróbb kiegészítők feltöltődést jelentő sportolási eszközök. Ebből a hangulatból kiindulva került a lakásba a régóta helyét kereső Pannónia motorváz, sífutóléc, box-kesztyűpár és egyéb rekreációs és sporteszközök, az örök fiatalság aktivitását sugallva.

61188546698689.586014b199603

A fürdőszoba hangulata egészen eltér a lakás többi részének hangulatától: új élményként a feltöltődés, újjászületés és megtisztulás helye. A fürdőkád mint fülke jelenik meg, amelyben a falakat és a mennyezetet is csempe borítja. A szemközti tükörből a háttér így egy összefüggő, tiszta, fehér felületet ad.

e1d03646698689.586014b1a63bb4df24346698689.586014b1a7141 19102446698689.586014b1a7d46

A fürdőszobapult a P24 esetében központi elem: egy épületszerkezeti tetőgerenda tömbösítve és megfelelően kezelve. A tartólábakat a lap aljába bemarva láthatatlanná tették és a falba is bevésték, így a pult mintegy lábak nélkül lebeg.

35f7af46698689.586014b199e869a3c1046698689.58694715b1416

A fény öltözteti a teret, felruházza és láthatóvá teszi a részleteket, miközben az árnyékok rendszerével hangulatot formál. Több olyan fényforrás került a stúdiólakásba, amikkel különböző élményeket határolódnak el egymástól. Helyet kapott két, az INDUSTREAL által tervezett lámpa is: a SUIT No.2, mely az előszobai fogas és egy falvilágító, derítő lámpa ötvözete; valamint a LIGHTDRIVE, egy óriási utcai állólámpa-átdolgozás.

5e4f2a46698689.586170fbb5361