Magyar Design 2017 – Socowoo

NezozeN 2012 óta működik aktívan, tevékenységi körébe elsősorban belsőépítészeti kivitelezés és nagyméretű CNC megmunkálás tartozik. Socowoo márkanéven készülő munkáik jelentős részét a Krion akril anyagból készített termékek, elsősorban recepciós pultok és mosdópultok és saját tervezésű bútorok és kiegészítők teszik ki. Emellett sok magyar tervezővel és márkával dolgoznak együtt a legkülönbözőbb projektekben. A márka tervezői karakterére alapvetően jellemző a kísérletező kíváncsiság, legfrissebb munkáikat az idei Otthon Design kiállítás Magyar Design standján láthatják az érdeklődők.

– Milyen szempontok lebegnek előttetek egy-egy tárgy tervezésekor?

– Az anyag adta lehetőségek és gyártástechnológia lehető legsokrétűbb kihasználására törekszünk. Amikor a gyárthatóságról beszélek, nem leegyszerűsítésre gondolok. Nem az a cél, hogy olyan termékek szülessenek, amik a lehető legkisebb erőfeszítéssel gyárthatók. Pont ellenkezőleg. Szerencsére a NezozeN műhelyében nagyon magas szintű gyártástechnológia áll rendelkezésre, amit meg is próbálunk kihasználni a termékek tervezése során. Ez a velünk dolgozó tervezőknek is igen nagy szabadságot biztosít.

– Mit láthatnak Tőletek a látogatók az OtthonDesign kiállításon, és mi benne az újdonság, az innováció? 

– Két termékkel jelenünk meg a kiállításon:  A TUBA lámpacsaláddal, amit Juhos Lehel tervezett, és a saját tervezésű Co36 kisasztallal. Az asztal tervezésekor is az előbb említett szempontok vezettek. A Krion anyag biztosítja, hogy egy folytonos tiszta felületet tudunk kialakítani még egy ehhez hasonló szögletes forma esetében is. Ezt viszont csak úgy lehet elérni, ha nagyon pontosan gyártjuk le az alkatrészeket. Öttengelyes CNC marással ez nem jelent problémát. Nincs megkötve a kezem a tervezés során, mert tudom, hogy bármilyen arányokkal, szögekkel, formákkal is dolgozzak, azt le fogom tudni gyártani. Lehel lámpájára is igazak ezek az alapelvek, azzal a különbséggel, hogy ott ugyanannak az anyagnak és gyártástechnológiának teljesen más aspektusai lettek kiaknázva. Ezáltal két nagyon különböző termék kerül bemutatásra a kiállításon.

TUBA_SOCOWOO_final Co36_a

– Mit vártok a kiállításon való megjelenéstől?

– Mivel egy nagyon fiatal márkáról van szó, elsősorban az a cél, hogy felfigyeljenek ránk. Azt gondolom, hogy a magyar design világában már ismertek vagyunk gyártóként, akit bármilyen őrült ötlettel meg lehet keresni. A kiállítás után remélem, hogy már saját termékeinkkel kapcsolatban is keresnek majd.

– Mit tartotok a legnagyobb sikereteknek?

– A design területén egyelőre mint gyártók vagyunk ismertebbek. Legnagyobb szakmai elismerést Kerékgyártó András Biela székével vívtuk ki, ami Formatervezési Díjat nyert. Számomra legalább ennyire fontos, hogy nagyon magas színvonalat képviselő cégek megbíznak a munkánkban és már évek óta folyamatosan dolgozunk együtt. Úgy gondolom, hogy ez nem csak a munkánk minőségének köszönhető, hanem annak a hozzáállásnak is, hogy semmire nem mondunk nemet, hanem egyszerűen megoldjuk, amit kérnek. Szeretném még kiemelni egyik nagyon érdekes munkánkat: a Juhos Lehel és Juhos Janka tervezte dicsőségfal a Duna Arénában, ami szintén Krion anyagból készült és szerintem sokan megcsodálják majd.

dunaarena_2

– Mit szeretnétek elérni, milyen cél lebeg előttetek?

– Örülnénk, ha a NezozeN tevékenységében kialakulna egy egészséges egyensúly a Socowoo termékek gyártása és a más márkák számára gyártott termékek között. Természetesen jó lenne minél több sikeres terméket piacra vinni a Socowoo név alatt, de a más márkákkal való együttműködés során rengetegedet tanulunk és sokszor nagyon komoly kihívásoknak kell megfelelni. A saját termékek sikerétől függetlenül, ezt semmiképpen sem szeretném háttérbe szorítani 

– Mire készültök, min dolgoztok éppen?

– Tovább kísérletezünk a Krion és egyéb anyagok adta lehetőségekkel. Próbáljuk a különböző anyagokat kombinálni és az alkalmazásuk határait feszegetni.

md_banner_2017_628x96-01