WAMP Design vásár / Design Hét Budapest 2017

A WAMP design vásár már több mint 10 éve képviseli a magas minőségű design termékeket, nemcsak itthon, hanem külföldön is, megjelenést biztosítva több mint ezer hazai és külföldi tervezőnek. Számtalan fiatal alkotó számára tette lehetővé a bemutatkozást, akik azóta már külföldön is ismert és elismert kiállítókként járnak vissza.

Az idei Design Hét Budapest 2017 programjának keretében a középpontban a fiatal kezdő illetve újrakezdő tervezők állnak. A vásár keretében megmutatkozhat a nagyközönség számára is a WAMP tervezőinek sokszínűsége, a még csak szárnyukat próbálgató tehetségektől kezdve a komoly szakmai felkészültséggel rendelkező végzős hallgatóktól egészen a pályamódosító és újrakezdő tervezőkig.

Bárdos Anna Metropolitan Egyetemen végzett 2015-ben, és jelenleg is MA képzésen folytatja tanulmányait. A BA márkanév alatt alkotta meg az egyedi beton ékszerekből álló THAT kollekcióját. Kurdi Szilvi idén végzett a MOME formatervezés szakán, de Theia Design márkájával már évek óta részt vesz a WAMP design vásárokon, színes antiallergén ötvözetek és natúr alapanyagok felhasználásával készült ékszereivel. Cser Boglárka Johanna, a MOME mesterszakos hallgatója nőies és légies formavilágot képvisel ékszereivel. Letisztult munkái a vonalakkal való finom játékból építkeznek, emlékeket, érzéseket és formákat ejtve rabul. Bogi kísérletező kedvének köszönhetően a Leanea ékszerek között a réztől kezdve az ezüstön ár az aranyig bármit megtalálhatunk, minden darab egyedi és kézzel készült, így arányaiban egyeznek, de mégsincs két teljesen egyforma darab. A Zemse márkanév mögött Zentai Emese áll, aki 2014 óta datálja a márkát ebben a formában. Emese grafikusként végzett, középiskolás hobbiból – és kicsi kora óta folytatott „kreatívkodásból” – alakult ki nála az ékszerkészítés iránti szenvedély. Amikor pedig nem reklámügynökségnél dolgozik, akkor jellegzetes minimalista stílusú alumínium ékszereit tervezi.

Zemse
Zemse

A L’arbre Design egy házaspár álmaként valósult meg: Komlós Barbara és Gőgh Levente a multinacionális környezetet hátrahagyva idén együtt hívták életre a márkát. Az elnevezés az anyaghasználatra utal, mivel ennek a márkának minden terméke elsősorban trópusi faanyagoknak a felhasználásával, 100%-ban kézzel készül budapesti műhelyünkben. Móricz Emília és férje is mindketten multis állásukat hagyták ott, hogy 2011-ben elindítsák saját vállalkozásukat. a Love2Smile Organic Cosmetics teljes egészében magyar tulajdonban lévő kozmetikai vállalkozás azon tudatos embereknek igyekszik alternatívát biztosítani, akik csökkenteni szeretnék a mesterséges alapanyagok és kemikáliák használatát. A természetes alapanyagok felhasználásával készült, vegán besorolású termékeket kézműves jelleggel, gépi munka igénybevétele nélkül készítik.

L'arbre design
L’arbre design

Ilyés Juli, aki augusztusban elnyerte a Hónap designere címet is, pályáját alkalmazott grafikusként kezdte, de nagyon rövid ügynökségi munka után visszatért a mesék világához, illusztrátorként 2014-ben mutatkozott be először a WAMP-on. 2015-ben létrehozta saját ékszermárkáját, amit azóta is nagyon tudatosan épít, részt vett a WAMP tervezőknek szervezett márkaépítési kurzusán is. Márkája hihetetlen rövid idő alatt lett népszerű a hazai tervezésű ékszerekért rajongók körében.

ILYÉS JULI
ILYÉS JULI

Egri Balázs és Révay Máté a város iránti rajongásukat szerették volna megjeleníteni a képeiken, így egy budai kocsmában egy fröccs melletti beszélgetésből indulva, majd közel egy évig szabadidőben, munka mellett készülve létrehozták saját vállalkozásukat. 2016-ban az Urban Sidewalker is kivívta magának a Hónap designere elismerést, hiszen az izgalmas színekkel csábító poszterekről, képeslapokról sugárzik a város szeretete, így nem csoda, hogy sokakat azonnal rabul ejtenek a részletgazdag, minden titkukat csupán sokadik átbogarászásra felfedő, személyes kötődésekről is mesélő gyönyörűen nyomtatott darabok.

Urban Sidewalker
Urban Sidewalker

Bányász Melinda tíz évet ruhatervezőként, majd grafikusként dolgozott különböző magyar divatcégeknél. A kreatív hajlammal megáldott fiatal édesanya az első gyermeke születése után ötvös édesapjától hozott tapasztalatai alapján ékszerkészítéssel kezdett el foglalkozni. Cifra Design márkanév alatt magyar és más nemzetek népművészeti motívumaiból ihletett grafikáit saját öntésű, különböző domborúságú műgyanta és üveg lencse mögé helyezve kialakított medálból, fülbevalóból és gyűrűből álló kollekciót alkotott. Emellett letisztult formavilágú kortárs design ékszereket is készít ötvös technikával, főként sárgarézből, ezüstözve, aranyozva, illetve különböző ásványok kombinálásával. Ahogyan a Cifra Design elnevezés is sugallja, a fókuszban a hagyományos magyar motívumok és a modernitás ötvözése áll.

Cifra Design
Cifra Design

A Me+Minime tervező-alapítója 3 gyermek anyukájaként az elmúlt 6 évben családfotózásokkal, kismama- illetve gyermekfotózásokkal foglalkozott. Ebből jött az ötlet társával, Sulykó Klaudiával, aki szintén 5 kisgyermek anyukája, és korábban saját anyagboltot üzemeltetett Budapesten, hogy azon családok számára, akik fotózásokon vagy más alkalmakon szeretnének összeöltözni, egymással harmóniába kerülni, olyan ruhatárat alkossanak, amit színválasztékban a visszafogott, letisztult pasztel színek és egyfajta diszkrét elegancia, és egyediség is jellemez.

Emellett vendégül látják majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem diákjaikat, valamint bemutatkozik az Alternatív Közgazdasági Gimnázium diákvállalkozási programja is. A fiatal és tehetséges tervezők munkáiból pedig egy kiállítással is készülnek a helyszínen „Startolj velünk!” címmel, így segítve elő a jövő tervezői számára a szakmai fejlődést, kulturális kooperációkat, majd később a támogatva az önálló piacra lépést.

Októberben a Hónap tervezője: SAPI 

Még hallgatóként a MOME szervezésében többször kiállított egy-egy WAMP vásáron, ahol nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, leggyakrabban talán azt, hogy mennyire eredeti az, amit képviselnek az ékszerei. Ugyanakkor az is igaz, hogy kell némi bátorság, sőt humorérzék ahhoz, hogy valaki viselje az ékszereit, és hosszabb idő kell ahhoz, hogy az emberek megbarátkozzanak velük.

SAPI
SAPI

WAMP 2017.10.01.

Millenáris D csarnok,

1024 Budapest, Kis Rókus u. 16-20.

Nyitva tartás: 10 – 18h

A belépő 500 Ft, amely teljes egészében levásárolható