A nyár az eskövők és az alkalmi ruhák szezonja

A májustól szeptemberig tartó időszakban sokan vannak, akiknek sorjáznak az esküvői meghívások a naptárjában. Talán még a társaság is állandó, így nem lehet ugyanazt az ünneplő ruhát felvenni többször egymás után. Mindenképpen érdemes beszereznünk pár szuper alkalmi öltözéket.

Remek ürügy egy újabb ruhához

Vannak olyan események, ahová – akármennyit lazult az etikett – nem állíthatunk be farmerben, mert tiszteletlenségnek számít. Egy-egy esküvőt alkalmi ruhával szokás megtisztelni, de a nyár a szezonja a kerti partiknak, szabad téri rendezvényeknek, koncerteknek is, ahová ugyancsak elegáns ruha a belépő.

A legklasszikusabb választás a koktélruha. A kifejezést az 1940-es években Christian Dior alkotta, a társasági eseményekre felvehető, a báli ruhánál egy fokkal lazább darabokra. Ezek lehetnek rövidebbek, hosszabbak, zártak vagy kivágottak.

A könnyedebb koktélruhákat, amelyek kihívóan dekoltáltak és térden felül érnek, inkább partikra érdemes felvenni, még akkor is, ha szaténból, selyemből vannak. Az esküvői megjelenésre íratlan szabály, hogy a meghívottaknak nem szabad a menyasszonyt túlragyogni – és túlzottan ‘alulöltözni’ sem.

Piros csak a menyecskeruha lehet

Idén rendkívül divatos a fekete csipke, de esküvőre készülve ne ezt vegyük elő a gardróbból. Kevésbé közismert, de a fehér és a piros sem erre az alkalomra való. Nagyon menők most az élénk színek, egy életteli rózsaszín például remek választás. A tarka ruhákat is érdemes bevállalni, csodás alkalmi darabok nyárra.

A pasztell és a halványan csillogó metálos árnyalatok állandó szereplői az esküvői öltözékeknek, érdemes ezekből a változatokból válogatni.

Ha szerényebb ruhánk van, netán multifunkcionális darabot választunk – mondjuk online shopból rendelve – amit hétköznap is felhúzhatunk, feldobhatjuk kiegészítőkkel. Egy fényes öv, egy szép táska vagy alkalmi magassarkú ünnepivé varázsolja a külsőnket. Ha netán kivágott ruhánk van, egy kendővel tudjuk konszolidálttá tenni a helyzetet.

No és ha a menyasszonyi ruha lila?

A szolíd megjelenés akkor javasolt, ha templomi szertartáson is részt veszünk. Meg kell jegyezni, vannak olyan párok, akik kimondottan bohém, laza esküvőt tartanak, de itt is érdemes odafigyelni arra, hogy különleges megjelenéssel ünnepeljük a friss házasokat. Az arák ma már nem mindig ragaszkodnak a fehérhez, lehet például arany vagy színátmenetes a menyasszonyi ruha. Ebben az esetben fehérben is megjelenhetünk – de azért érdemes egyeztetni a vendéglátókkal.

Nem ritka a tematikus esküvő, ahol például a huszas évek, vagy akár steampunk viseletet kérnek a szervezők. Feltétlenül figyeljünk oda, milyen öltözékre vonatkozó kitételek vannak a meghívónkban.