Design Hét – Nyitott Stúdiók – Kontor Enikő & Szabó Ádám Csaba

Kontor Enikő és Szabó Ádám Csaba budatétényéi műhelyükben fogadják a kerámia szerelmeseit a Design Hét Nyitott Stúdiók programsorozat keretében. Enikő aprócska, rusztikus vázáit a designboltok polcairól ismerhetjük, Szabó Ádám Csaba asztali készletei pedig a hazai fine dining éttermek meghatározó szereplői. A két alkotó ezúttal közösen mutatkozik be, közös műhelyükben, melyben egymást is inspirálják.

Enikő és Ádám műhelye izgalmas, varázslatos hely. A városi forgatagból kiszakadva igazi felüdülés és különleges élmény ellátogatni ide, ahol a kerámiakészítés minden egyes fázisával megismerkedhetünk. Műhelyük mégsem ettől igazán különleges, hanem attól a nyitott és vendégszerető szellemiségtől, amivel az alkotók az érdeklődőket fogadják.

Enikő és Ádám már a MOME-s évek alatt összebarátkoztak, s mivel mindketten fatüzes kerámiával foglalkoznak, szakmai útjuk is összefonódik ez által a különleges technológia által. A fatüzes kerámiákkal ugyanis az a helyzet, hogy elkészítésük hosszasabb folyamat: kétszeri égetéssel véglegesülnek a formák, a második égetés a Kecskeméti Kerámia Stúdió fatüzes kemencéjében történik, ahol a lángoknak és a magas égetési hőfoknak is formaalkotó szerepe van. A fatüzes kerámiák elkészítése igazi slow design folyamat – csak a kemence felfűtése 10-12 órát vesz igénybe, az égetés pedig nagyjából még egyszer ennyi időt.

A budatétényi stúdióba érkezve az az érzésünk támad, mintha egy vidéki alkotótáborba csöppennénk: ez a kis ház valóban a nyugalom szigete, ahol nem mellesleg munka is zajlik. A műhely szinte valamennyi szegletében kerámiák: hol égetésre, hol mázazásra várnak, hol éppen arra, hogy elszállítsák őket a legnevesebb fine dining éttermek egyikébe. Mint ahogy történik ez Szabó Ádám Csaba asztali készleteivel is: a csorba tányérok és tálak arany festéssel nyerik el végleges formájukat, hogy aztán az Onyx asztalára kerüljenek. Ez az úgynevezett  kintsugi technika, melynek eredete többszáz évre nyúlik vissza a japán kultúrában, ahol a tökéletesség hajszolása helyett a tökéletlenség elfogadásával ezek a hibák erénnyé válva mesélnek egy-egy darab történetéről – a végeredményként újjászülető tárgy pedig valóban sokszor szebb, mint a újkorában.

Ugyanitt sorakoznak Kontor Enikő aprócska, rusztikus vázái és kisplasztikái – velük a designboltok polcain és designvásárok alkalmával találkozhatunk. Enikő munkáinak természetessége, taktikitása egy élmény, félkész darabjai épp olyan szemet gyönyörködtetőek, mint a polcokon sorakozó, átadásra kész alkotások.

Ha valaki szeretne többet megtudni a fatüzes égetésű kerámiákról, a tervezés és készítés folyamatairól, és kíváncsi arra, mi minden meglepetéssel szembesül egy tervező, mikor égetés után kitárja a kemence ajtaját, annak mindenképp Budatétényben a helye!

Nyitott Stúdió alkalmak

október 14., 14:00-20:00
október 15., 14:00-20:00

Regisztráció nem szükséges.

Fotók: Rácmolnár Milán