MONO Meets the Artist

A „MONO meets the artist” egy kísérleti projekt, melynek alapgondolata több forrásból táplálkozik. Egyrészt és elsősorban a MONO személyes motivációja, tervezőik termékei iránti lelkesedésük és az alkotás gyönyöre szolgáltak kiindulási pontként. Másrészről szintén fontosnak tartották az alkotók, hogy elinduljanak azon az úton, hogy a MONO saját készítésű kreatív PR tartalmat gyártson, mely a termékeken túl

Hello Helsinki – Month of Sundays

A Month of Sundays helsinki stúdiójában gyönyörű bőr és textil öltözékek és kiegészítők készülnek az őszinte, letisztult design jegyében. Minden évben két kollekcióval rukkol elő a márka, melyek minden darabja egy-egy történetet mesél el. A Kettunen nővérek, Milla és Iina, a márka tervezői inspirációjukat tiszta természeti formákból merítik, minden alkotásuk nagy figyelmet szentel az apró

FerroFluid – FerroType

A FerroType elkészítéséhez egy már létező abc-t vágattam ki plexi lapokból, és az így keletkezett nyílásba öntöttem a ferrofluidot, majd különböző színű tust adtam hozzá. A végeredmény egy színes tipográfiai és formai kísérlet, mely a betűk jól ismert alakját egy újszerű anyag kontextusába helyezi.

Lepke

Az idei OtthonDesign kiállítás magyar tervezők tárgyait bemutató gyűjteményének keretében mutatkozik be Szabó Dávid különleges, moduláris elemekből épülő Lepke asztala.

Adamlamp

“Folyamatosan különböző térbeli geometriai formákkal kísérletezem, eltérő strukturális megoldásokkal. Leginkább a digitális tervezésben rejlő lehetőségek, és az azokból merített strukturális kísérletezésekből nyerek inspirációt.”

Házgyári konyhaprogram 1972–1975

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Inspiráló Designelmélet csapata 2015. március 17. és 20. között kiállítást és szimpóziumot szentel a magyar designtörténet egyik unikális kísérletének, az éppen negyven évvel ezelőtt befejeződött Házgyári Konyhaprogramnak.

A képzőművészet, a zene és a távhő találkozása: újpesti térképrészletet festett a Színes Város egy távhővezetékre

Egy hónapon keresztül kereste a FŐTÁV azt a legkreatívabb városszínesítő ötletet, amely alapján megújulhatott a IV. kerületi Elem utcában található, föld fölött futó távhővezeték. A városlakók szavazatai alapján a szakmai zsűri úgy döntött, hogy a Színes Város egy újpesti térképrészletet fessen a 200 méter hosszú csőszakaszra, mert a lokális értékek és a kerülethez való kötődés érzésének megerősítése is fontos szempont a városszínesítés mellett.

KISKAKAS presents MOME Anim Premier 2014

A MOME Anim, folytatva az elmúlt évek hagyományát idén ősszel is megrendezi a 2014-ben készült diploma- és vizsgafilmek premierjét. A vetítési programban megtekinthetőek az Essemble nemzetközi képzési projekt 2013/14 évadának MOME hallgatók által készített alkotása, valamint az egyszervolt.hu-val együttműködésben gyártott, gyerekeknek szóló animációs kisfilmek is. 2014. november 7. péntek, Toldi mozi, Nagyterem 21:00, Kisterem 21:30 További információ: kiskakas.hu Az esemény Facebook oldala. Jegyek

LILLA PAPAI – Közelebb

Az első pillanatot sokszor elnagyoltan kezeljük. Megállapításaink felületesek, ítéleteink elhamarkodottak, következtetéseink rutinszerűek. Kapkodva, kontúrok mentén ismerkedünk a világgal, és abba a hamis képzetbe kergetjük magunkat, hogy előttünk már semmi sem titok. Pápai Lilla ruhatervező debütáló kollekciója arra ösztönzi a közönséget, hogy hagyjuk el ezt a felületességet és figyeljük meg közelebbről a részleteket. Kollekcióján keresztül egy

AIAIÉ – Shadowgraph

Múlt héten találkoztam Hegedűs Zsanival egy megnyitón. Beszélgettünk, majd előkerült a táskájából 2015-ös tavaszi-nyári munkáinak lookbookja. Lenyűgözött. A kollekció a Shadowgraph elnevezést kapta, darabjai az európai Bauhaus ihletésében születtek és a harmincas évek ezüskorának kettős árnyékait idézik meg Moholy-Nagy, Munkácsi és Kertész emléke és munkássága előtt tisztelegve. SHADOWGRAPH – magyar szem – Vajon létezik-e ilyen fogalom

Stilblog Design Weekend a Design Héten

A korábbi évek nagy sikerű hagyományát folytatva idén ősszel is részt veszünk a Design Hét programkínálatában szokásos design vásárunkkal, melyet idén ismét a Király utcai Central Passage-ban tartunk október 5-én, vasárnap. A korábbi évekhez képest kicsit változik a vásár jellege: ez eddigi években a részvétel meghívásos alapon működött, idén azonban lehetőséget szeretnénk nyújtani kevésbé ismert,

HOLIS – a nyár legizgalmasabb designeseménye

A Design Terminál szervezésében idény nyáron egy csapat fiatal kreatív gondolkodó Kőszegre utazik néhány napra, hogy új, fenntartható funkciót találjon a Kőszeg határában régóta üresen álló egykori nemezgyár számára. A tábor folyamatosan várja olyan egyetemisták, vagy az elmúlt két évben végzettek jelentkezését, akik hisznek abban, hogy a design hatékony eszköze lehet sokakat érintő társadalmi problémák