Festmény, fotó, szobor, videó, grafika… kicsi, nagy, közepes… színes, fekete-fehér, áttetsző, vibráló… zúgó vagy éppen kattogó… magyar és külföldi városokból érkező (például Párizs, London, Moszkva, Jekatyerinburg, Zürich, Krakkó, Riga) alkotások sorakoztak a Műcsarnok falai közt és falain. Tegnap este meglestük a BudapestArtFair vásár elegáns standjait, s egyöntetűen arra jutottunk, Szanyi Borbála és Szabó Eszter az abszolút kedvenc. Most bemutatjuk Nektek munkásságukat, a többi favoritról pedig képeink segítségével mesélünk.
Szabó Eszter művészetének két fő területe van: festmények és animációk. Témája a mindennapi élet. Eszter a hétköznapok jellegzetes pillanatait, az emberi vágyakat, esendőséget ragadja meg és nagyítja fel, kritikus humorral. Az áttetsző latexalapra festett kis képek érzékeny pontokat érintenek, nem ritkák a bevásárló, elhízott emberek, meglepő kiegészítőkkel. Az akvarellek légies, játékos, elmosódó, mégis határozott alkotások. A festmények mellett rövid filmecskéket is megtekinthettünk a Műcsarnok falára felhelyezett kis képernyőkön. A leleményes animációk apró mozdulatokat dolgoznak fel.
A festőművész rajz-vizuális kommunikáció szakon végzett az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen pedig festő szakon diplomázott. Képeit kiállították már Párizsban, Londonban, Brüsszelben, sőt Izlandon is.
Másik kedvencünk Szanyi Borbála volt, aki a Magyar Képzőművészeti Egyetem szobrász szakán végzett.
Antall István így vélekedik művészetéről: „Szanyi Borbála olyan elszántsággal és elmélyültséggel faggatja az anyagot, hogy létfilozófiai kérdést csinál a szobrászatból, s teszi ezt anélkül, hogy „égig érő” elméleteket építene, ködös ideológiákat aggatna szobraira… Ha a semmihez nyúl, abból is valami lesz. A kimondhatóság határait egészen a megfogalmazhatatlanig viszi, tárgyat csinál az optikai élményből… S teszi ezt úgy, hogy a leghagyományosabb szobrászati alapanyagokat is idézőjelbe teszi, kiemeli őket a megszokásból. Nem rombolja a konvenciókat, hanem szelíden erodálja, „homokfúvással” lepusztítja. Szanyi Borbála pontosan tudja, vagy még inkább teljes személyiségével érzi (tehát megéli), hogy nem önmagában a szobrászat a fontos, hanem a létezés, az örökkévaló, vagy ha úgy tetszik a természet létélménye… A rusztikumot, a konstruktivizmust, vagy éppen a klasszicizálást is valami utánozhatatlan természetességgel, tehát érvényes modernitással műveli… Szemlélete, szelleme szerint belülről teremt gyökeresen új és eredeti világot, melynek fedezete éppen az ösztön, az érzelem, a sejtés és a tudás különös finom összjátékából, billenékeny egyensúlyából teremt korántsem hidegen statikus konstrukciót, de mégis meggyőző stabilitást.”
Ha megtetszett a kis ízelítőnk, szaladjatok a Műcsarnokba, a hétvégén még megnézhetitek az ArtFair válogatott kollekcióját.
