Nyitott Mappa – Gyerekkönyvkölcsönző és még sokkal több

Csoda kis üzlet nyílt az Újlipótváros közepén.  Nem is bolt ez, hanem egy valódi gyerekparadicsom, könyvekkel, illusztrációkkal, bútorokkal, és rengeteg játékkal.

Határozottan kinőttem már a tízes éveimből, sőt a húszasokból is, mégis komoly kísértést éreztem a Radnóti Miklós utcai Nyitott Mappába lépve, hogy mindent hazavigyek, vagy ha mindent nem lehet, akkor csak azt a kis majmos tányért, a rókás kisszéket, a macis festményt, egy-két kézügyességet fejlesztő játékot és Rofusz Kinga néhány rajzát, jaigen és jó lett volna még néhány diafilm is a régi kedvencek közül, és ekkor még csak látogatásom első öt percében jártam.

Van ugye ez a dolog, ez a legyőzhetetlen vonzódás a gyerekcuccok iránt – legyen ez könyv, ruha, játék, ajándék, bármi, kivétel nélkül mindegyiket imádom. Egy gyerekkönyvesboltban képes vagyok gyakorlatilag órákra elveszni, és ha emellett igényes, ötletes, kreativitásra hívó színes játékok, egyedi bútorok és ajándékok is vannak, na ott végem is van. Ma reggel munka előtt látogattam el a Radnóti Miklós utcában a héten megnyílt Nyitott Mappába, és a nagy nézelődés, ujjongás közepette erősen résen kellett lennem, nehogy elkéssek!

A Nyitott Mappa létrehozása Sándor Csilla nevéhez fűződik, aki gyermekkora óta a mesekönyvek és gyermekrajzok bűvöletében él. Első nagy sikerű vállalkozása a Csodaceruza, gyermekirodalmi folyóirat megalapítása volt, melyet a szakma 2011-ben a rangos IBBY-díjjal jutalmazott. A Nyitott Mappa létrehozásával egy olyan kis világ született meg az Újlipótvárosban, ahol a magas minőségű, gyerekeknek készült termékek mellett különleges gyerekkönyvtár is üzemel. A könyvtári tagság egészen rugalmas, az árak pedig határozottan barátiak, ha pedig hozzánk nőnek a könyvek, meg is vásárolhatjuk őket.

A Nyitott Mappában Rofusz Kinga – a bolt arculata is az ő munkája -,  Kárpáti Tibor könyvei és illusztrációi, a MARA Factory (őket hamarosan alaposan bemutatjuk Nektek) festményei, grafikái, bútorai és kiegészítői, a számtalan könyv, játék és dísztárgy mellett a művészeti és fotóalbumok, grafikák, plakátok és könyvek között a felnőttek is biztosan találnak számukra érdekes meglepetéseket!

nyitottmappa.blogspot.com

Nyitott Mappa a Facebookon