A+Z Design – senUFO Originals

Az A Z  Design stúdió a Tent London kiállításra idén sem ment üres kézzel. F. Kovács Attila és Megyesi Zsuzsa új kollekciója, a SenUFO sorozat szeptember végén mutatkozott be a londoni közönség előtt és a tavalyi Gipsy Collection sikeréhez hasonlóan a lelkesedés ez úttal sem maradt el!

Hogy hogyan születtek a bútorok? A történet a következő:

Hol volt hol nem volt, volt egyszer egy UFO, mely éppen Afrika felett, valahol Mali déli része és Elefántcsont part között között lebegett. Az idegenek látva, hogy a helyieknek nem igazán vannak valamire való  bútoraik, barátságosan a designon keresztül próbáltak velük kapcsolatot teremteni. A helyiek sosem láttak még ezekhez hasonló bútorokat, gondolkodóba estek, mik lehetnek azok a furcsa tiszta színek és azok a különös fém felületek. A fém alumínium, a színek pedig a CMYK, azaz a négy alap szín voltak.

Miután az idegenek hazamentek, a helyiek megpróbálták lemásolni ezeket a tárgyakat fából. Így vált ismertté a világon a Senufo törzsi fafaragás.

A SenUFO sorozat kis asztala, a Turtle a 4 alapszínben született meg, a kollekció ezen kívül egy álló és egy asztali lámpát tartalmaz, melyek névre hallgatnak. Lábazatuk porszórt rozsdamentes acélból, búrájuk festett alumíniumból készül.

A Pillhead az elmúlt hetekben bejárta a szaksajtót, még a Times-ban is megjelent a nagy sikerre való tekintettel:

Úgy értesültünk, hogy a SenUFO tárgyakhoz jelen pillanatban gyártót keresnek, aki biztosítani tudja a sorozat gyártás ellenére azt a magas minőséget, melyet a tervezők megkövetelnek.

Az alábbi linkre kattintva a Livingetc brit lakberendezési magazin interjúját olvashatjátok a tervezőpárossal: http://lifestyleetc.co.uk/2011/09/08/the-world-according-to-az-design/#more-6826

www.a-z.eu.com