A világ legkisebb templomai

Kevin Bauman denveri fotográfus építészeti, belsőépítészeti és indusztriális fotográfiák terén tevékenykedik. Leginkább személyes, dokumentarista stílusú fotósorozatai tették őt ismertté, ezek közül mutatjuk most be Detroitban készített Small Churches című munkáját.

“Olybá tűnik, hogy errefelé minden épület valaha templom volt, vagy még most is az, vagy egyszer az lesz belőle” – meséli Bauman detroiti benyomásait. “Szinte bármilyen épületből lehet templom. Vannak olyan épületek, melyekben egymást követően különféle gyülekezetek kaptak helyet, így egyszerre viselik magukon a jelenlegi és a korábbi egyházak neveit.”

Bauman sorozatának ötlete azt a Detroit környékén jellemző jelenséget látva született meg, hogy gyülekezetek eredetileg egészen más funkció számára létrejött épületekben működnek – ami egyrészt lehet furcsa és meglepő a pompás és lenyűgöző tradicionális európai templomépítészet ismeretében, másrészt elgondolkodtató, mennyire természetes, hétköznapi és lényegi funkciót tölthet be a vallás az itt élők életében, melyben a reprezentáció helyett a közösség összetartásán van az elsődleges hangsúly.

A jellegzetes képkivágások, melyek látni engedik a kis templomépületek környezetét is életszerű hatást kölcsönöznek a képeknek, a romantikus képzelgés és mesterkélt melankólia helyett a maguk őszinte természetességükben, egy dokumentarista fotográfus élethű szemüvegén keresztül jelennek meg ezek a kis épületek.

 

www.kevinbauman.com