Képzelje el az olvasó, hogy egy ötlete támad egy kütyüre. GPS a bringába, riasztó a tyúkólba a rókák ellen, vagy a mosógép küld email-t, amikor befejezte a mosást. Mit tesz ilyenkor a nem feltétlenül villanymérnök olvasó? Örül az ötletének, majd rájön, hogy nem ért az elektronikához, és úgy dönt, inkább befejezi az álmodozást és elmosogat. Vagy megkeres egy mérnököt, aki elmondja, hogy miért kivitelezhetetlen az ötlet, vagy addig bonyolít, amíg a tyúkól riasztó százezrekbe kerül. Vagy elvégez egy főiskolai szakot. Vagy vesz egy Arduinót.
Arduino Uno
Több, mint egy évtizede, az azóta már sajnos nem létező Ivrea Design Iskola tanárai egy olyan áramkört csináltak a diákoknak, ami interaktív tárgyak és installációk építését tette lehetővé. Az Arduinónak nevezett tenyérnyi szerkezet programozható és olcsó. De mégis mit lehet vele csinálni? Egyensúlyozó robotot. Háztartási energiafogyasztás mérőt. MIDI kontrollert. Wii vezérlőt kávégéphez.Alkoholszondát. Twittelő növény palántákat. Robotrepülőgépet. iPhone távirányítót játékokhoz. Lézer hárfát. Riasztót ami SMS-t küld. Sorolhatnám a végtelenségig, az “arduino projects” Google keresése több mint hat millió találatot eredményez.
Az Arduino sikere abban (is) rejlik, hogy könnyű programozni. Persze, a programozás sose volt egyszerű, de a cikk szerzője például fél óra alatt csinált egy egyszerű kontrollert amivel egy szoftver szintetizátor paramétereit lehetett vezérelni, mindezt nulla programozói tapasztalattal. Pár hónappal később az egyetemen egy olyan installációt építettem otthon, ami lehetővé tette, hogy kézmozdulatokkal és gesztusokkal hozzak létre hangokat és csináljak zenét (a kitömött kakast a feleségem szerezte). Hadd tegyem hozzá, még akkor se tudtam többet a programozásról, többnyire a neten talált kódokból másolgattam részeket. A cucc működött, 85%-ot kaptam a projektre a híresen szigorú tanártól, ami a csillagos ötös megfelelője. Ja, és az egész nem került többe mint egy vacsora két személyre egy olcsó kínai étteremben.
Az Arduino szépsége abban rejlik, hogy passzív fogyasztóból aktív építő lehet bárkiből. A designer életet lehelhet élettelen tárgyakba. Az előző cikkemben már kifejtettem, hogy a “formatervezés” szó felett eljárt az idő. Nincs értelme formában gondolkodni, ha a funkció könnyen tervezhető és kivitelezhető. A jelenkor designere nemcsak a tárgy formáját és kinézetét álmodja meg, hanem azt is, hogy miként fog működni és mi lesz a funkciója. Hogy egy szélsőséges példával éljek (habár az Arduino világában semmi se szélsőséges vagy furcsa), a textilesek és a divattervezők a hajlékony Lillypad Arduinót ruhákba építhetik és csinálhatnak olyan darabokat amik beszélnek a viselőjükkel. Matt Legett divattervező például olyan zakót csinált, ami LED-ekkel jelzi ha a felhasználó részeg (tessék elképzelni, ha Londonban mindenki ilyet hordana, ki lehetne kapcsolni az utcai világítást!). A sorozat következő részében megpróbálom bemutatni a legzsiványabb Arduino projekteket. Addig is ide tessék írni! Magyarországon itt lehet Arduinót rendelni.