Rögtönzött boldogság a januári kreatív reggelin

Vajon mi kell ahhoz, hogy egy hideg, szürke januári pénteken az ember vidáman keljen fel kora reggel, és még munkaidő előtt beüljön egy előadásra? Az inspiratív reggeli programsorozat, a CreativeMornings receptje szerint nem sok: kávé, kávé, még több kávé, izgalmas téma és jó hangulat.

HG.hu – Creative Mornings – Fotó: Gulyás Attila

A receptet a világon már több mint negyven városban kipróbálták, a hg.hu egy éve hozta Budapestre, és azóta olyan sikeresen működik, hogy az idei első rendezvényre kevesebb mint három óra alatt fogyott el az összes jegy.

A CreativeMornings Budapest villámgyorsan vált az egyik legnépszerűbb szakmai eseménnyé, ahol a hazai kreatív élet változatos területeinek tehetséges képviselői mutatkoznak be, a közönség pedig kávé mellett ébredezhet, ismerkedhet és inspirációval feltöltődve kezdheti a munkanapját. A New York-ból indult nemzetközi előadássorozat 2013-ban minden hónapban egy-egy közös téma köré szerveződik. Január az év leglehangolóbbnak tartott időszaka, így – ironikusan vagy lelkesítésképpen – a globális hívószó ezúttal a boldogság volt.

HG.hu – Creative Mornings – Fotó: Gulyás Attila

A budapesti reggelin a főszereplő Momentán Társulat biztosította az óriási adag endorfint: az improvizációs színház hazai mesterei a témához és a közönséghez igazított interaktív játékokkal készültek. Szólt rögtönzött blues a rendezvényszervezők életéről, a hallgatóság kapott gonosz főnök-kezelési képzést és kiderült, hogy a világon az aquapark-tesztelők munkája a legvidámabb, kivéve, ha a jelenet sci-fiből hirtelen háborús filmmé válik…

HG.hu – Creative Mornings – Fotó: Gulyás Attila
HG.hu – Creative Mornings – Fotó: Gulyás Attila
HG.hu – Creative Mornings – Fotó: Gulyás Attila

A januári CreativeMornings Budapest alapján a boldogsághoz elég 40 perc nevetés, ébresztő kávé és jó társaság – meg persze a tudat, hogy minden hónapban egyre több lelkes érdeklődő kel fel és találkozik a Toldi Moziban korán reggel azért, mert kíváncsi, hogy mi a helyzet itthon a kreatív szakmában.

A februári programról annyi már kiderült, hogy a téma nem kevésbé izgalmas: a következő rendezvényen ugyanis a pénzről lesz szó. Az előadót a CreativeMornings Budapest facebook oldalán jelentik majd be a szervezők, az esemény időpontja február 15. reggel 8:30, a helyszín a ToldiMozi, regisztrálni pedig – a korlátozott férőhelyek miatt – a megszokott módon február 13-án 11órától a hg.hu-ról vagy a CM_BDP facebook oldaláról is elérhető Eventbrite felületen lehet – és érdemes sietni, mielőtt villámgyorsan elkapkodják a jegyeket!

 

facebook.com/CreativeMorningsBudapest