Fenyvesi Zsófi aka Miss Margrin új műhelyében, egyben a FAUN Project egyik alkotóterében intarziával foglalkozott a télen, aminek eredményeként létrejött egy vadonatúj, igazán különleges technikával készült FAUN Project longboard. Most erről mesél.
Hogy kezdődött az intarziás kaland?
– A Faun Project longboardjait és streetsurfjeit mindeddig leginkább festettük, bár készült már korábban is egy-egy szép deszka pl. fotóemulziós technikával is, de a legjellemzőbb mégis a festés volt. Ezt én nagyon szeretem, hiszen alkalmam nyílik anyagokkal kísérletezni, festékkel pacázni, kitanulni a színkeverést, tehát egy csomó olyan dolgot kipróbálhatok, amit korábban főként számítógépes alkotóként nem ismertem. Nem titkolt szándékom volt, hogy elszakadjak, de legalább is távolodjak a géptől, helyet szerettem volna, ahol a körülöttem lévő tárgyak, festékek, ecsetek, furnérok, kerekek, függők, papírok, könyvek gyűlhetnek.
Ez a hely lett a Brody Studios egyik műterme?
– Pontosan. December elején költöztettem át ide a munkahelyem és bár féltem kicsit a változástól, tudtam, hogy csak inspiráló lehet ez a kimozdulás. Itt minden adott ahhoz, hogy sokkal több manuális, helyigényes, nagy és kézzelfogható dolgot készítsek. Azt hiszem olyannyira szeretem az új helyzetet, hogy a jövőben soha többé nem szeretnék lemondani a műtermi környezetről. Nagyon jó. Egész másképp kezdek neki itt egy új projectnek, mint amikor korábban leginkább otthonról dolgoztam.
A költözés után az intarzia érdekelt leginkább, bár nem igazán tudtam, hogy hogy kell, tehát egyszerűen belevágtam. Utánanéztem, olvastam róla, kikérdeztem famesterünket Gelencsér Zolit, begyűjtöttem az alapanyagokat és nekiálltam.
Mik voltak az első tapasztalatok?
– Gyorsan kiderült, hogy ez egy olyan műfaj, ami lassú kezet és sok-sok türelmet igényel. Egy darabot újra meg újra ki kell vágni, ha nem illeszkedik megfelelelően és persze a kis darabokból álló minta nagyon sérülékeny, hiába ragasztom össze, így nem igazán mozdítható. Sok kísérletezés előzte meg az elkészült első darabot, de ez elkerülhetetlen. Miután kész lettem egy mintával eldöntöttem, hogy kimondottan a Kisszivarunk formájára fogok mintát készíteni és ezúttal rá is applikáljuk majd a deszkára. Az intarzia amúgy egy igen régi bútordíszítési eljárás, gyönyörű darabokat lehet találni antik boltokban, múzeumokban, mindig is tetszett ez a technika, bár akkor még nem gondoltam volna, hogy ez egy ennyire időigényes kézimunka. Vannak dolgok, amiket csak megjegyzek, mert tetszenek, de sokáig nem is tudom, hogy hogy készülnek.
Hogy készül egy intarzia?
– Érdemes megtervezni a mintát előre, én miután a rajzaimban is a geometrikus formákat kedvelem, így ezzel a technikával is ebbe az irányba indultam. Majd következik egy lassú és hosszú folyamat, amíg a 0,6mm-es különböző fajtájú fafurnérokból kivágtam a mintát és kis fukpapír vagy cellux darabokkal összeillesztettem. Ezután egy furnérozó műhely következik, ahol egy 70 tonnával préselő gép összeragasztja az intarziát egy újabb réteg furnérral, majd a kész minta felkerül a helyére, ami itt most egy longboard volt. Ezt persze a csiszolás és lakkozás követi.
Az anyagokról és fafajtákról érdemes tanulni, mielőtt az ember belevág, mindegyik szinte másképp viselkedik. Volt egy nap, amikor felfedeztem a makaszári ébenfát, ami a deszkán a legsötétebb árnyalatú fa, teljes bűvöletben voltam két napig. Nagyon tetszett a mintázata, a színe, nem hiába egy különleges és drága trópusi fafajta. Viszont vágni nagyon nehéz, mert keményfa és annyira sűrűk és aprók a rostjai, hogy ha letörik egy kis darab, azt szinte szétporlad. A mintámban az ében részleteket legalább háromszor vágtam újra, de azt hiszem megérte.
Kinek szánsz egy ilyen deszkát?
– Olyanoknak, akik szeretik a szépet, értékelik a kézimunkát, egy tárgyba fektetett időt, gyűjtők, műkedvelők, szeretik a természetet, a mozgást, a klasszikus technikákat. Emellett hiszem azt, hogy mostanra felnőtt egy olyan generáció, akinek vannak emlékei a saját kamaszkoráról, amikor semmi más nem érdekelte, csak a deszkázás, mégis mára inkább mondjuk egy krúzerrel gurul, esetleg a gyerekeit tanítja gördeszkázni, van ízlése, értékeli a művészetet és szereti a szép tárgyakat. Egy olyan világban, ahol a legtöbb dolog tömeggyártott, fröccsentett, gyorsan készül, gyakran silány azt gondolom, hogy van helye a lassú és munkaigényes tárgyaknak, még akkor is, ha ez valójában az árral szembeni küzdelem. A Faun Project a kezdetektől egy szerelemgyerek, viszont ami elkészül, abban látványos és sok munka van.
Mik a további terveid?
– Szeretnék a Faun Projecten belül a továbbiakban is megrendelésre különleges dolgokat létrehozni, ami ez esetben egy használható és élvezetes szép tárgy lett, hiszen egy longboard a végeredmény, de azt gondolom, hogy a mostani lelkesedém az intarzia iránt könnyen eredményezhet egyszercsak bútordarabokat, képeket, vagy bármi mást. A FAUN Projectben az a szép, hogy ki kell találni, kitanulni és megvalósítani valamit a semmiből. Az ilyesmi feladatok a kedvenceim.
