Budapest Bägel

A Budapest Bägel számomra nem csupán egy új és ígéretes kulináris színfolt a fővárosban, de személyes történet is, hiszen a Budapest Bägel péksüteményeit kedves cimborám, Németh Tom készíti, a volt Közhely, ma Atelier konyhájában.

Tom két éve nyáron eltöltött pár emlékezetes hetet Izraelben, és az emlékek mellett bepakolt hazafelé a kofferbe egy igen értékes kincset, a bagel tradicionális receptjét. Az izraeli utazásból hazatérve majd két év kísérletezés után Tom elmondhatja magáról, hogy ő süti a legklasszabb bagelt a városban!

A bagel nem újkeletű szereplője a nemzetközi gasztrokultúrának – valahol az 1600-as évek táján született meg Lengyelországban, innen terjedt el Oroszország és Kelet-Euróa irányába, jellemzően a zsidó közösségekben. Majd az 1900-as években a zsidó lakossággal vándorolt Amerikába, Kanadába, így ismeri meg a világ. A bagel különlegessége elkészítésének módjában áll – sütés előtt megfőzik a tésztát, így lesz tökéletes alapanyaga a legkülönfélébb szendvicseknek, de magában is nagyon finom.

Korábban Budapest több kisebb kávézójában találkozhattunk Tom bageleivel, most pedig a nemrégiben Közhelyből Atelier-vé avanzsált Kecskeméti utcai kávézó-étterem-bár vált a Budapest Bägel főhadiszállásává. Itt készíti saját kezűleg naponta azt a többszáz süteményt, melyekből néhányat nap közben a Telepre szállítanak, hogy az ottani vendégeknek is jusson belőle. A Kecskeméti utcában reggel nyolctól éjfélig kaphatók süteményei a legkülönfélébb töltelékekkel – lazacos, pármai sonkás, szalámis, avokádós, gomolyás – és az áruk is teljesen rendben van, 790 Ft a teteje, és felér egy ebéddel.

Az Atelier egyébként önmagában is hangulatos és menő hely, legyen szó reggeli kávéról, uzsonnáról koradélutáni fröccsről, ebédről, vagy esti koktélról, itt mindennek megvan a helye és az ideje. Az enteriőr pedig jó ízléssel és ügyesen lett kialakítva, így a nap folyamán a különböző funkciókhoz illeszkedve nyújt ideális teret a felsorolt gasztro-funkciók bármelyikéhez.

Melegen ajánlom a Budapest Bägel meglátogatását, a pármai sonkas bagel pedig garanáltan nagyon finom, érdemes kipróbálni, de Tom szerint a szalámis a legzseniálisabb. Jó étvágyat!

 

facebook.com/budapestbagel