Nemzetközi vizeken hasít az YKRA

Ma kaptunk egy lelkes beszámolót Lakatos Balázstól, az YKRA márka alapítójától, melyben berlini élményeikről és sikereikről mesél. Az YKRA csapata januárban Berlinben járt a 2016 őszi-téli SEEK kortárs divat szakmai vásáron, ahol először mutatkozhatot be olyan versenytársaink mellett, mint a Poler, Sandqvist, vagy a Herschel Supply co. 

IMG_6213

IMG_6202

A vásár nagyon sikeres volt, hisz több mint 50 új bolttal és viszonteladóval sikerült kapcsolatba kerülnünk, valamint első kézből kaphattunk visszajelzést termékeinkről és a márkáról. A buyereknek tetszett a márka színes világa és története, izgalmasnak találták az anyaghasználatot, és nagyon örültek, hogy termékeink Magyarországon készülnek. A katalógusunk is nagy sikert aratott, és már az első nap elfogyott szinte az összes példány. Nagyon örülünk, hogy a vásár után is érkeznek visszajelzések és megkeresések. Több helyen is írtak rólunk, többek közt az angol Proper Magazin foglalkozott az új kollekciónkkal, valamint nagy örömünkre trendstop.com nemzetközi divat és trend elemző ügynökség berlini válogatásában kiemelte az YKRA-t, és az új #SAVETHEFOREST mintánkat, mint egyik kedvencüket a SEEK-ről” – meséli Balázs. 

IMG_6211

Szép siker, hogy már az első nemzetközi vásáron felfigyeltek az YKRA-ra, a márka azt reméli, hogy a jövőbeli rendszeres jelenlétük az szakmai vásárokon megerősítik cégük viszonteladói hálózatát, és hozzásegitik  a márkát a kívánt dinamikus növekedéshez. 

A fent említett új YKRA katalógust ITT tekinthetitek meg.