Szeretjük-e azt, ha vannak illúzióink? – kérdezi Füst Milán. A látogató a tárlat szemlélése közben mérlegelheti, hogy egyetért-e az íróval, aki szerint illúzióinkat féltve őrizzük, nehogy a valóság tönkretehesse azokat. A kiállítás múlt és jelen különös párbeszédét ígéri egy olyan múzeumi térben, ahol válogatott írói relikviák és kortárs képzőművészek/ékszerkészítők munkái közösen alkotják az Enteriőrt.
Kiállító művészek:
Gisberth Stach (Németország)
Ted Noten (Hollandia)
A relikvia erős tárgy. Erősebbnek kell lennie nálunk, hogy fogva tarthasson legbensőbb lényegével: hogy nem tanúsított ellenállást azzal szemben, akire vall. Olyan tárgy, amely többnyire belemerült a hasznosságába, elveszett a tulajdonságaiban, föloldódott a hétköznapi cselekvések szolgálatába szegődött észlelésben – és most kitartóan szemben áll: Fotel. Szekrény. Asztal. Ágy. Tintatartó.
Brückner János: Likeprint
Előttünk marad, hogy megidézhesse azokat a vonatkozásokat, amelyekben valaha eltűnt. Többé nem eshet a kezünk ügyébe – különben nem adhatná magát úgy, ahogyan Ignotus vagy Ady vagy Déry keze ügyébe esett. Konokul jelen kell lennie, hogy úgy mutatkozhasson meg, mint amit valaha elnyelt a funkciója, és érzéki minőségei fölszívódtak a mindent kitudó pillantásban – annak pillantásában, akire vall.
tothmartonemil: Rainy Day
De vallathatók-e még a relikviák, ha a különböző hagyatékok elvegyülnek egymással, és e kontaminációból meghitt elevenséget szimuláló, tágas enteriőr kerekedik? Tágas? Vagy egészen léptéket vesztett? Bensőségesen eleven? Vagy személytelenül vitális?
Ted Noten: Bird Bag, 2013
Üres terekkel felöntött, intim illúzió, amelybe kortárs művek lopják be magukat, és eljátsszák nekünk, hogy hétköznapi cselekvéseink utalás-összefüggéseibe illeszthetők. Színre viszik használhatóságukat, majd felfüggesztik a hasznosságot. Beledermednek a sémájukba, és újra elszabadulnak. Visszahúzódnak a tulajdonságaikba, és újra áramlani kezdenek. Túlfutnak az alakjukon, nyomként, példázatként kínálkoznak, végül fölmondják a látást tagoló távolságokat. – Az enteriőr tiszta, derűs ellenszegüléssé válik; az „ideális kanna” sem tesz egyebet: előadja a valaha volt legsűrűbb sárga színt.
Belakhatjuk ezt a teret? Vagy kegyelettel őrzött dolgokká válunk a kegyelettel őrzött dolgok közt?
Forczek Ákos
Lőrincz Réka: Money talks
A kiállítás május 31-ig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban.
Április 20-án Ted Noten személyesen is Budapestre látogat, előadásáról itt találtok részletes infót: www.facebook.com/events/566662910161883/
Megnyitó: 2016. 04. 08. 19 óra, Díszterem
Köszöntőt mond: Gajus Scheltema, a Holland Királyság budapesti nagykövete
Megnyitja: Spengler Katalin, műgyűjtő és újságíró
Támogatók: