Design vagy képzőművészet? Hol húzható meg a határ? Viselhető darabok, vagy keveseknek elérhető, az átlagember számára legfeljebb kiállítótermek és művészeti galériák gyűjteményeiben látható extravagáns luxusdarabok? A kortárs ékszertervezés legnagyobb sztárjainak, legmagasabb áron eladott alkotásait jegyző művészeinek munkásságát áttekintve a válasz korántsem egyértelmű.
Ted Noten: Bird Bag (akril, fej nélküli szarka, antik ékszerek, arany óra)
2016 áprilisában a Petőfi Irodalmi múzeum vendégeként az írói relikviák, kortárs képzőművészek és ékszertervezők munkáiból válogató Illúzió Enteriőr című tárlat kiállítójaként látogatott Budapestre Ted Noten, a kortárs konceptuális ékszertervezés egyik legkeresettebb művésze. Noten manifesztója lírai stílusban tesz kísérletet a kortárs ékszertervezés pozíciójának meghatározására, ilyen módon:
“A kortárs ékszer halott. Szemünk előtt omlott össze. Látjuk, ahogy öszetörve, meggörnyedve függ a galéria falán, a hullamerevség már beállt. A művészvilág stilizált sírásói által védelmezve fekszik, kiállítva átlátszó koporsójában, a rothadás bűze a koporsóba zárva kavarog.[] A kortárs ékszer illúzió. Éppolyan művi, akár azok a történetek, melyeket az írástudók mesélnek védőbeszédeikben, a szavahihetőség frázisait puffotgatva. Az alkotási folyamat minden egyes apró lépésében az egyediségére törekedve önmaga létezését igyekszik hitelesíteni – nem csupán egy adott darabét, vagy a tervező egész életművéét, hanem az alkotóterület teljes egészéét. Fáradhatatlanul táplál egy mítoszt. Kezei között minden egyes ékszerdarab előzménynélküliként mutatkozik be, egyedülálló, megismételhetetlen, brilliáns alkotásként, a zseni produktumaként. [] A modern ékszer az egy nyelvet beszélők gyorsírásává vált. Egy rozsdás jelrendszer, mely csupán egy bensőséges zárt közeg számára képvisel értéket. Elvesztette egyszerű logikáját az idők során. Minden tervező kivételesnek érzi magát, mindegyikük története az alkotást viselő által kapja meg végső jelentését. Az alkotó kézjegye már nem bizonyítandó, nem elsődleges többé a diskurzusban, ahogy korábban egyszerre jelentette minden alkotás forrását és végső célját. Ezáltal a hajdan jellemzően extrovertált ornamens egy majd teljes egészében introvertált szoborrá vált. A galériát választotta az üzlet helyett, a magángyűjteményt az utca helyett, a barátok között történő beszédcselekvést a társas interakció helyett.”
Ted Noten: 7 Necessities – erényöv (nylon, arany, üveg)
Noten látásmódja a kortárs konceptuális ékszer elitizmusának kritikája, attitűdjében elítéli a kizárólagosság gesztusát, kifejezi ellenérzését a képzőművészeti közeg fetisizált tárgykultuszával kapcsolatban, jóllehet saját munkásságában ő maga is egyre inkább az objektet részesíti előnyben a viselhető ékszerekhez képest, tárgyai galériákban és áhított magángyűjteményekben találják meg helyüket.
A fent említett kiállítás egyik hazai alkotójához, a kortárs konceptuális ékszertervezés nemzetközileg is igen elismert tervezőjéhez, Lőrincz Rékához fordultam, hogy segítsen a tájékozódásban ezen az ingoványos területen. Az alábbiakban Rékával készült interjúm olvasható, melyben a kortárs ékszer helymeghatározására teszünk kísérletet.
Lőrincz Réka: You make me feel – nyakék (hímzett mosogatószivacs, ezüst, textil)
– Véleményed szerint a kortárs ékszer a design, vagy a képzőművészet kategóriájába tartozik inkább?
– A kortárs konceptuális ékszer egy meglehetősen szűk szegmens, a képzőművészet és iparművészet egyfajta mixe. Van ahol a képzőművészethez, valahol inkább a designhoz sorolják, ez országonként és iskolánként is változik. A hollandoknál például a designhoz áll közelebb, igaz persze, hogy a holland design önmagában is alapvetően konceptuális jellegű. Azért szabadabb alkotóterület az ékszer a design más területeihez képest, mert nem kell olyan formán funkciót betöltenie, mint mondjuk egy széknek. Jobban lehet vele játszani, a mondanivaló hangsúlyozásával az ékszer könnyen válhat statementté.
– Mi a helyzet a viselhetőséggel?
– Ahogy egy magassarkú cipőt, úgy egy koncept ékszert is “viselnek” a nők. Egy magassarkú egészen más elvárásoknak felel meg, mint egy sportcipő. A funkciója nem elsősorban az esztétikáról szól, hanem sokkal inkább az identitáshoz kapcsolódik. Egy kortárs ékszer esetében nem baj, ha viselete nem kimondottan kényelmes, az is lehet a koncept része, hogy nehéz hordani, ugyanakkor viselője így fejezi ki, hogy számára fontosabb a saját egyediségének vizuális megjelenítése, mint a kényelem, ezt kommunikálja egy ékszerrel.
Lőrincz Réka: Perfect Woman – bross (műanyag, igazgyöngy, aranyozott réz)
– A konceptuális jelleg feltétlenül kizárja a hordhatóságot?
– Nem feltétlenül. Sokan azt gondolják ezekről az ékszerekről, hogy nem igazán viselik őket, ennek ellenére de. A külföldi vevőim jellemzően 60-80 éves hölgyek, akik megtanulnak ezekkel az ékszerekkel közlekedni a villamoson, tudják hogyan kell bennük mozogni. Ha az emberek kipróbálnak egy ilyen tárgyat, egy nagy méretű gyűrűt például, eleinte megijednek, hogy biztosan tönkreteszik, de néhány nap múlva teljesen megszokják, nem lehet elfelejteni, hogy az ember kezén van. Egy magassarkúban sem lehet hegyet mászni, de nem is arra való, megvan a helye, másféle funkciót tölt be. A nők sokszor egyfajta lázadással viselik ezeket az ékszereket, azzal az attitűddel, hogy számukra a koncepció, amit az ész alkotott, fontosabb, mint a dekorativitás, hogy egy gondolat is lehet szép, nem csak az anyag. Természetesen nincs semmi kizárva, ettől még lehet szép egy ilyen tárgy.
– Mitől lesz valami jó kortárs ékszer a gyűjtők, a galériák szempontjából?
– Mindenképp újítónak kell lennie, progresszívnek, egyedinek, de ennek felismeréséhez természetesen elengedhetetlen a tájékozottság. Akár az ötletről, akár a technikáról, vagy a kivitelezés precizitásáról van szó, fontos, hogy képviselje az alkotó karakterét. Az idő is nagyon sokat számít: egyszer-kétszer jót csinálni nem ugyanaz, mint sok éven keresztül. Nagyon nehéz tartani egy minőséget, feljebb emelni a szintet, szernitem ez éppúgy a minőség kritériuma.
– Hol a konceptuális ékszer helye?
– A képzőművészethez hasonlóan megtalálható galériákban, múzeumokban, gyűjtőknél és az árát is ugyanaz határozza meg, mint a képzőművészeti alkotásokét: hogy az adott művész hol állított ki, milyen szakmai teljesítményt ért el korábban, nekiment-e különféle szakmai megmérettetéseknek. Csinálhat valaki jót, de ha nemzetközileg nincs jelen meghatározó galériákban, vagy nem volt múzeumi kiállítása, kevésbé értékes a tárgya.
Lőrincz Réka: Dollár Bonbon – bross (USD, arany)
– Vannak-e látható tendenciák a kortárs ékszertervezésben?
– Nekem az tűnt fel, hogy nagyon sok fiatal keleti hallgató jön Európába. Nagyon szorgalmasak, alázatosak, Európa ázsiai szemmel menőbbnek számít. Egyébként alapvetően mást jelent a keleti és a nyugati kreativitás-fogalom, a keletiek gyakorta másolnak. Náluk azonban a kreativitás nem egy vizuális minőség, hanem a másolás folyamatában és annak minőségében nyilvánul meg, újraélve ezáltal az alkotás folyamatát. Azt gondolom, hogy talán az ázsiai gondolkodásmódban nem is igazán érthető, hogy mi európaiak miért fetisizáljuk ennyire a márkákat. Ami a trendeket illeti, engem jobban érdekel egy kortárs képzőművészeti kiállítás, mint egy ékszer témájú. A képzőművészet elvontabb, jobban szeretem, mert nehezebb megfejteni.
– Mi érdekel, mi motivál téged az ékszerrel kapcsolatban?
– A mondanivaló, a mondás. A környezetet, a tárgyakat és az embereket figyelem, hogy milyenek vagyunk. Szórakoztat ahogy bájosan csináljuk a hülyeségeket. Hogy jó-e vajon, hogy ilyen hülyék vagyunk, vagy rossz és egyáltalán: mi a jó, mi a rossz. Illetve van olyan is, hogy látok egy tárgyat és befejezi a szemem. Olyasmi ez, mint ahogy régen a felhőkkel játszottuk, hogy ki mit lát bele. Sokszor úgy látom a tárgyakat, mint incselkedő félmondatokat, mint az a gyerekkori hajtogatós papírjáték: te is mondasz egy félmondatot, én is, és meglátjuk mi lesz belőle. Szeretem megmutatni, hogy egy egyszerű tárgy milyen sokminden más is tud lenni.
Lőrincz Réka: Diamond pills – bross (aranyozott réz, alumínium, swarovsky kirstály)
– Léteznek tipikusan geopolitikai tendenciák a kortárs ékszertevezésben? Láthatóak-e összefüggések földrajzi hely, stílus és anyaghasználat között?
– Igen, az olszok például az aranyat, a nemes anyagokat részesítik előnyben akkor is, ha kortárs ékszerről van szó. Ugyanakkor Németországban, vagy Hollandiában az anyag önmagában vett értéke kevésbé fontos, a műanyag is lehet ugyanolyan értékes, mint egy aranyból készült tárgy. Számukra sokkal inkább a gondolat lényeges. Keleten inkább az aprólékos kialakítás a jellemző, olyan, mintha egy introvertált karakter készítette volna ezeket az ékszereket, apró pici, finom mozdulatokkal. Ezzel szemben például az Új-Zélandi Lisa Walker nagyon szabálytalan, lendületes gesztusokat használ, ami egyfajta szabadságérzést közvetít. Az ő tárgyai ránézésre egészen egyszerűnek tűnhetnek, de egyáltalán nem azok. Nagyon nehéz olyan tudatállapotba kerülni, hogy a látszólagos egyszerűséget felvállalja az ember és olyan tárgyat alkosson, amihez bátran adja a nevét. Vagy hogy egyáltalán nem klasszikus értelemben vett ötvös mozdulatokat használjon. Én is csináltam ilyen tárgyat, a Hip Hop Opera kollekcióm gyurmázott darabajit például jóga után utáltam. Nem tetszett, amilyenek lettek. Százszor begyútram, újracsináltam, mert egyszerűen nem olyan lendület került a tárgyba, amilyet szerettem volna.
Lisa Walker: Necklace (fa, lakk, műanyag)
Lőrincz Réka: Hip Hop Opera – fülbevaló (antik ékszer, színezett műgyanta, igazgyöngy, műanyag)
– Akkor ez azt jelenti, hogy ha nyugalmas vagy éppen pörgős tudatállapotban vagy, ennek függvényében másnak látod az elkészült tárgyadat?
– Máshogy is látom, és más is lesz. Volt olyan, hogy megcsináltam, másnap ránéztem és azt gondoltam, hogy nem jó. Tudatállapottól függően másféle energia jön ki a kezemből. A düh például nagyon jó! Ha dühös az ember, nagyon lendületes energiái vannak, elkdezdi gyűrni az anyagot, a lendületet adó energia az alkotás közben átalakul pozitívvá, így egyúttal kiadja a dühét és a lendület által pedig élvezi az alkotást. Meg kell találni, hogy melyik tárgy milyen tudatállapotot igényel. Ez függ a tárgy koncepciójától is. Ha precízen összerakott tárggyal szeretném a koncepciót kifejezni, nem jó, ha dühös vagyok. Ezt önállóan kellett kikísérleteznem, hogy melyik koncepthez milyen tudatállapotra van szükségem. A különféle anyagok használata miatt meg kellett azt is tanulnom, hogy nem tudok ugyanolyan kézzel és ugyanolyan lélekállapottal leülni különböző anyagokhoz.