Csodálatos fények, lenyügőző inspiratív közeg, rend és rendszer, maximalizmus és tudatosság a legapróbb részletekig és mindehhez a legdurvább kortárs olasz pop és japán rap számok – Barabás Zsófi festőművész belvárosi műtermében folytatódik ///BEYOND//// interjúsorozatunk.
Barabás Zsófival öt évvel ezelőtt ismerkedtem meg a Mindenki tud rajzolni című könyv kapcsán, aztán hosszabb idő után a Bomo Art sajtótájékoztató alkalmával láttuk egymást újra, és gyorsan meg is beszéltünk egy találkozót.
Milánnal mindig nagy izgalommal készülünk a stúdiólátogatós beszélgetésekre, Zsófi műtermének látogatását pedig azért vártam már különösen, mert sejtettem, mire számíthatok, és nem ért csalódás, sőt: gyönyörű belvárosi polgári ház, legfelső emelet, fantasztikus fények, csoda pasztell színek, átlátható rend és az alkotás megigéző eszközei mindenhol körülöttünk. Számtalan festmény sorakozik minden zugban, a műterem falán pedig egy aktuális munka függ – gyakrolatilag az alkotás pillanatába lépünk be.
– Elméleti és gyakorlati munka egyszerre zajlik a műteremben. Min dolgozol éppen?
– Szeptember 7-én nyílik következő kiállításom a Faur Zsófi Galériában, már két és fél hónapja ezen az anyagon dolgozom, a legújabb sorozatomat mutatom be. Emellett a disszertációmat írom, szeretném még ebben az évben meg is védeni.
– Mesélj a kiállításról!
– Az lesz a címe, hogy a Létezés Pillanatai. Sokat voltam mostanában Olaszországban, és legutóbb Bolognában volt egy üres órám, bementem egy antikvárius sátorba és vettem egy Orhan Pamuk könyvet. Ahogy kinyitottam a repülőn, az első dolog, amit megláttam benne egy utalás volt Virginia Woolf “Moments of Being” kötetére – ekkor tudtam már, hogy ez lesz a kiállítás címe. Teljesen illik arra, amit most csinálok, ahogy egy-egy kimerevített pillanatot megörökítek a festményeken.
– Hogyan születnek a festményeid?
– Régen Moleskine füzeteket használtam, ebből van itt a szekrényben rengeteg, ezekbe készültek a vázlatrajzok. Mostanában találtam ki, hogy inkább kis méretű kartonokra rajzolok, amiből mindig van néhány darab a táskámban. IC Budapest-Pécs – látod, van hogy a vonaton, van hogy a reptéren készülnek ezek a rajzok. Tiszta fekete fehér rajzok és organikus részletek – most ez a lényeg nekem, ezekből lesznek majd festmények. Ez tényleg olyan, mint egy napló, szinte minden nap készül egy-egy rajz. Később derül ki, melyiket fogom közülük megfesteni: kirakom őket magam elé és kiválasztom közülük azt, ami annyira fontos, hogy fetmény szülessen belőle. Szeretném ezúttal a kiállításon azt is bemutatni, hogyan születnek a festmények ezekből a kis méretű grafikákból. Az a tervem, hogy a műtermi falamhoz hasonlóan ezek a rajzok is megjelennek majd a kiállításon a galériában.
– Egyébként hogyan alakul ki, hogy mit fest az ember?
– Szerintem több verzió van – van aki ezt kitalálja: megnézi, hogy mi létezik már és milyen opciók adódnak, majd ezek közül választ. Nálam ez úgy alakult, hogy az egyetemet tervezőgrafika szakon kezdtem, és egyáltalán nem akartam festőművész lenni, nem gondoltam, hogy egy nőnek ez biztonságos jövőképet ad, de aztán egyszerűen nem tudtam mit csinálni… Elkezdtem ezeket a formákat rajzolni, jöttek egymás után és ebből születtek a festmények. Ezt a formavilágot kezdtem kibontani, ez alakul a mai napig és ehhez rendelek hozzá mindig aktuális színeket, hol geometrikusabb, hol organikusabb elemeket, melyek mindig embereket, kapcsolatokat szimbolizálnak az életemből, vagy zenei impulzusokat hivatottak megjeleníteni. A színek is folyamatosan változnak, van hogy kivilágosodnak a képek, van hogy egészen új erős kontrasztok jelennek meg rajtuk.
– Ezeket a képeket ihlető személyes történeteket el szoktad mesélni?
– Nem. Belefestem a képekbe azt, ami nekem éppen fontos, de amikor te nézed, az a jó, ha te már a magad olvasatában látod, nézed azt. Hagyod hogy hasson rád, hogy a te személyes élményeidet mozgassa meg.
– Hogyan tud számodra mindig izgalmas, változatos maradni a munka?
– Nagyon fontos tudni, hogy mit akarsz. Nekem hihetetlen szimpatikus például, ahogy Bak Imre építi az életművét. Láthatóak változtatások, de sosem drasztikusak. Ugyanakkor Birkás Ákos munkásságában pedig azt tartom izgalmasnak ahogyan az absztrakt ovális képek világával felhagyva egyszer csak újra elkezdett realista portrékat festeni. Én nem tudom pontosan, hogy három év múlva mit fogok festeni, de valószínűleg hasonló dolgokat. A határidők is nagyon fontosak: minden évben csinálok egy itthoni önálló kiállítást, amire mindig új anyag készül és ehhez a határidő remek keretet ad.
Szeretem a munkámat, szeretek nekiállni rajzolni, festeni a műteremben minden nap. Ha nem szereném, nem ezt csinálnám.
– És a disszertációd mivel foglalkozik?
– A Mindenki tud rajzolni sorozatot mutatom be, hogy milyen céllal fogtunk bele a projektbe Moizer Zsuzsával és hogy mire is jók ezek a foglalkoztató könyvek. A pszichológiai és pedagógiai szempontok mellett számos gyakorlati szempontot is vizsgálok, mert azt gondolom, hogy esetemben különösen fontos a gyakorlati megközelítés, hiszen festőművész vagyok, aki nem csak elméleti írásokkal foglalkozik. Sokszor tapasztaltuk a könyvekhez kapcsolódó foglalkozások során, hogy egy a pedagógus simán kimondja a hat éves gyerekről, hogy inkább verbálisan tud kommunikálni, magyarul nem rajzol jól. És ezt mind a gyerekek, mind a szülők hajlamosak készpénznek venni, hiszen a tanár mondta. Így azonnal determinálva is van a gyerek hozzáállása a rajzoláshoz, alkotáshoz. Ezen szerenénk változtatni azzal, hogy azt mondjuk, mindenki tud rajzolni. Nem arról van szó, hogy mindenki rajzoljon baromi jól. A folyamat a fontos, melyen keresztül a gyerekek megtapasztalják a sikerélményt és elhiszik, hogy meg tudják csinálni, és így jó eséllyel az élet más területein is gondolkozhatnak a jövőben hasonlóan. Születtek erről komoly kísérletek, ahol véletlenszerű csoportokra osztva a gyerekeket a társaság felének azt mondták, hogy nagyon ügyetlenek, a csapat másik felének pedig, hogy nagyon ügyesek, ők pedig elhitték. Így akinek azt mondták, hogy jó, el is kezdett jobban teljesíteni, akit pedig ügyetlennek bélyegeztek, elkezdett valóban gyengébben szerepelni.
– Hogyan született meg a Bomo Art-tal való együttműködés ötlete?
– Bori és Károly meglátogattak és elmondták, hogy egy együttműködés ötlete merült fel bennük, aminek nagyon örültem. Egy határidőnaplót és egy vázlatfüzetet tervezünk, ami valószínűleg szeptemberre készül el. Izgalmasak ezek a kooperációk, mert mindig megismersz új embereket, új fórumokra jut el az alkotásod, és érdekes látni, hogy a munkád különböző felületeken is működhet. Örülök neki, ha minél több emberhez eljut amit rajzolok, festek, és ez egy remek lehetőség erre. Nagyon várom!
Zsófi munkáiról és aktuális kiállításairól weboldalán és Instagramján tájékozódhattok, szeptemberben pedig érdemes figyelni a Faur Zsófi Galéria Facebook oldalát is a kiállítással kapcsolatos információkat illetően, de erről mi is szólunk majd időben!
Köszönjük a vendéglátást és a szuper pillanatokat, hatalmas élmény volt!
Fotó: Rácmolnár Milán
