Könyv a könyvről

Marcell Tamás tervezőgrafikus nemrégiben szerzett doktori fokozatot a MOME doktori iskolájában. Munkájában a fizikai könyv eltűnésének folyamatát, a digitális és fizikai könyvek kapcsolatát vizsgálja. A kutatáshoz kapcsolódó mestermunkaként létrejött speciális könyvterv Kner Imre több mint 100 éves könyve előtt tiszteleg, újraértelmezve és kortárs környezetbe helyezve a könyv funkcióját.

Marcell Tamás a Képzőművészeti Egyetemen végzett tervezőgrafikusként 2000-ben. Az egyetem után saját grafikai stúdiót alapított Tábori-Simon Joséval, Grotesque néven. A tervezőgrafika számtalan területén volt alkalma dolgozni: tervezett márkaarculatot, magazinokat, lemezborítókat, könyveket, online tartalmakat. 2011-ben nyert felvételt a MOME doktori iskolájába és ugyanebben az évben alapította meg önálló stúdióját, a Marcell Design Studio-t. Tervezőként hosszú évek óta foglalkoztatja a könyv jövője és annak drasztikus átalakulása, a digitalizáció térnyerésének időszakában. Doktori kutatásában is ezt a kérdés járja körül. A kutatásról és annak eredményeképp megszülető könyvről/könyv-tárgyról beszélgettünk.

– Miért pont ezt a témát választottad doktori kutatásod alapjául?

– Egyetemi éveim alatt kezdett egyre jobban elterjedni a számítógépes grafikai tervezés. Akkoriban, mint ahogy a szakmában sokakra, rám is roppant nagy hatással volt ez az újfajta tervezési és alkotói lehetőség. Valósággal beszippantott bennünket ez az új irányzat. Ezt megelőzően kizárólag manuális technikákkal dolgoztam. Rajzoltam, festettem, nyomtattam. A szakmában eltöltött évek alatt aztán bebizonyosodott, hogy a manuális alkotói folyamatok és hatások épp úgy fontosak, mint a digitális lehetőségek. A mai napig is mindkettőt szeretem, művelem, alkalmazom. Erre a kettősségre akartam reflektálni a doktori témaválasztásomban. Mi az, ami eltűnik a digitalizáció következtében és mi az, ami megmarad?

Úgy látom, napjainkban hasonló jelenségek tapasztalhatóak a könyvek, mint korábban a zene területén. A ’90-es években állandóan lemezboltokba jártam (főként a WAVE lemezbolt volt meghatározó zenei bázisom), cédéket, kazettákat vettem és másoltam. Akkoriban a zenék kizárólag valamilyen fizikai hordozón voltak csak elérhetőek. A digitális formátumok megjelenésével a fizikai hordozó felületek lassan, de biztosan eltűntek, és ma már én is csak digitális felületeken hallgatok, illetve nézek zenét. Úgy érzem valami hasonló folyamat játszódik le a könyv esetében is. Mintha feleslegessé, korszerűtlenné és nehézkessé válna a fizikai hordozó, a tartalom pedig a sok esetben praktikusabb digitális formátumba kerül át.

– És akkor a bakelithez hasonlóan eljön majd a könyv reneszánsza is?

– Nem hiszem, hogy a könyv el fog tűnni, mert fontos mint tárgy, a jelentősége viszont véleményem szerint, mint tudásközvetítő, látványosan csökkenni fog majd. Ez a dolgozatom egyik alaptézise. Elsőre talán túlzottan borúlátónak tűnhet a fölvetés, azonban, ha megnéznünk a nyomtatott sajtótermékek látványos visszsszorulását, valamennyire prognosztizálhatjuk a jövőt. Híreket is többnyire már csak online felületeken olvasunk. Ez nem új jelenség. A 2000-es években, amikor egy zenei magazint készítettük, már javában megtapasztalható volt ez a tendencia: mire a standokra került a magazin, annak tartalma már olvasható, nézhető, hallgatható volt az interneten is. Folyamatos fáziskésésben volt a nyomtatott és a digitális médium, eltekintve bizonyos speciális tartalmaktól. De mint archívum, érték/tudás örző, azt gondolom, hogy még mindig a könyv a legmegbízhatóbb forrás. Azt gondoljuk, hogy a neten minden fent van, azonban ha egzakt és pontos adatoknak, forrásoknak szeretnénk utánanézni, akkor rá kell, hogy döbbenjünk, mennyire felszínes és sekélyes az internetes tartalom.

– Te magad hogyan viszonyulsz a könyvhöz, illetve a digitális olvasó eszközökhöz?

– Ahhoz, hogy objektíven tudjunk viszonyulni a témához, távol kell tartanunk magunkat a könyvhöz kapcsolódó romantikus érzelmektől és sztereotípiáktól. A történelem során rengeteg különféle formátum létezett, ami a kultúra megőrzését volt hivatott biztosítani. Papirusztekercsek, agyagtáblák, falemezkék, állalti bőrök, stb. A jelenlegi könyvformátum pusztán egy ezek közül a stációk közül és vélhetően nem a legutolsó. Miként ez az újkori váltás meg is történt az e-bookok megjelelésével. Arra voltam kíváncsi a kutatásom során, hogy igaznak mondható-e az állítás, miszerint a könyv mint tárgy, a végéhez érkezett, és felváltja azt egy újabb, praktikusabb, korszerűbb, optimálisabban tudásközvetítő technikai eszköz. Fontos megjegyezni, hogy ennek a váltásnak következtében a tudás, a kultúra egyáltalán nem vész el – miként ezzel gyakran riogatnak a téma fölmerülésekor -, csupán egy újfajta, eddig nem létező szöveg/tudásközvetítő eszköz jelent meg.

Visszatérve az eredeti kérdésre, számomra elsősorban a tárgyszerűség, az anyagszerűség hiányzik a digitális könyvek esetében. Az, hogy nem érezd az elolvasott szöveg súlyát. Ami persze bizonyos esetekben kifejezetten szerencsés lehet, mondjuk egy vastag és nehéz könyv esetében. A napokban érkezett meg egy megrendelésem, Paul McNeil The Visual History of Type című könyve. Képileg és tartalmilag is lenyűgöző könyv, viszont 670 oldal, és csaknem 4 kiló. Kifejezetten nehézkes a használata. Ugyanakkor e-bookon olvasva a könyv, mint tárgy nem létezik. A digitális könyveknek nincs vizuális karaktere, minden könyv ugyan úgy néz ki, még akkor is, ha borítójuk eltérő, hiszen nem a könyvnek, hanem a digitális olvasónak van formatervezett megjelenése. Ez egy idő után rendkívül egysíkúvá válhat, hiszen új könyv vásárlásakor egy új (design)tárgyat is vásárolunk. A digitális olvasókon nem fogynak el az oldalak, nem tudsz belelapozni, nem tudsz gyorsan haladni benne, kiragadni, beleolvasni. Számos szempontból viszont roppant korszerűek – például keresés, szótárazás, szövegkezelés, linkelés funkciók -, de mégsem tudsz benne olyan könnyedén és szabadon mozogni mint a hagyományos könyvben. A fenti kiragadott példákból is jól látható, hogy még messze nincs eldöntve, hogy merre billen a mérleg nyelve. A hagyományos könyv még erős és tartja magát, de már érezhetően jelen vannak a trónkövetelők.

– Szoktad újraolvasni a kedvenc könyveidet?

– Számomra ez olyan, mint többször megnézni egy filmet: az elején katarzis, másodjára már kevésbé – és szép lassan veszít az alkotás az erejéből. Nekem egy könyv, egy film, vagy egy zene esetében mindig az újdonság élménye a fontos – egy új fajta szemlélet, vagy látásmód megismerése. Gyűjtöm a könyveket, és fontos helyet töltenek be az életemben, de nagyon ritkán veszem elő őket újra, azért, hogy újraolvassam. Inkább mint archívum, vagy dokumentumtár vannak jelen az életemben.

– Szerinted hogyan hatnak a digitális eszközök a gyerekek esetében az olvasásra?

– Azoknak a gyerekeknek a számára, akik születésüktől fogva digitális eszközök jelentik a legfőbb információs forrást, a könyv valószínűleg egy nagyon statikus, passzív és nehézkes eszköz, amivel nem igazán tudnak mit kezdeni. Ők is sokat olvasnak, csak virtuális szövegeket. Azonban nem igénylik feltétlen, hogy az olvasott szöveg fizikai formában is, tehát könyvként, is megtestesüljön. És hát kétségtelen tény, hogy az álló és mozgó képek manapság sokkal dominánsabbak mint az írott szövegek. Gyorsabb, hatékonyabb, látványosabb információs források, mint a könyv.

– Milyen új megközelítést igényel a tervezőgrafika területén a digitális műfaj?

– Korábban sosem tapasztalt alkotói szabadságot biztosít a a digitális tervezés. Gondolok itt részben a virtuális grafikai eszközök terén tapasztalható újszerű lehetőségekre, részben pedig a munkafolyamat időbeliségére is, ami nagyon érdekes paradox helyzeteket eredményez. Például órákon keresztül dolgozol valamin és aztán hirtelen visszalépsz egy 2 órával korábbi fázishoz és onnan folytatod tovább a munkát. Elképesztő paradoxon, és mégis működik. A technikai eszközök és képalkotó programok összekapcsolódásával, multidiszciplinaritásával, a tervezőgrafikusnak számtalan művészeti terület megismerésére és alkalmazására nyílik lehetősége. Álló kép, mozgókép, installációs lehetőségek, térbeli kiterjesztés, hang integrálása a tervezésbe, mind-mind számtalan izgalmas és újszerű helyzetet eredményez. Elmosódnak a művészeti határok, ami lehetőséget biztosít a tervezőgrafika állandó megújulására.

– Hogyan jön létre a kapcsolat a mestermunkád esetében a szöveg és a tárgy között?

– A mestermunka egyfajta emlékállítás a könyv tárgyi műfajának és főként a Kner nyomdászcsaládnak. Kner Imre 1912-ben írt egy könyvet Könyv a könyvről címmel. Ebben szó esik az írás kialakulásáról, a könyvtörténet fontosabb állomásairól és főként az akkori Kner nyomda technológiai lehetőségeiről. Tehát egy fontos szakelméleti írásról van szó, ami egyben hű interpretációja a kor nyomdai lehetőségeinek és állapotainak. Arra voltam kíváncsi miként jeleníthető meg ez a szöveg mai vizuális környezetben. A kutatásom során arra jutottam, hogy a könyvet elsősorban vizualitása miatt szeretjük, a digitális eszközöket, mint például az ebookot, pedig azért mert praktikus. Ebből következett, hogy kettéválasztottam a szöveges és a képi tartalmat. Pontosabban fogalmazva az egyik felületen a szöveg szövegként, míg a másikon a szöveg mint kép van jelen. A csupasz szöveget az ebook, a könyvtest pedig elsősorban a vizualitást képviseli. A két dolog csak együtt működik. A hídalkotás a két felület egyidejűségében valósul meg.

– Tervezőgrafikusként milyen területeken dolgozol legszívesebben?

– Ez mindig változik. Azt szeretem a legjobban ebben a szakmában, hogy végtelen lehetőségeket kínál. Nagyon sok arculatot, logót, magazint, könyvet, weboldalt terveztem – nem mondanám, hogy egyiket a másiknál jobban szeretném. Mindegyiket szeretem és szerettem. Nagyon érdekelnek a vizuális kommunikáció újfajta lehetőségei és megoldásai, a tervezőgrafika autonóm helyzetei, szabályszegései, határátlépései, a konvenciók elhagyása. Azok az alternatívák, amik eltérnek a rutinos, közhelyes megoldásoktól.

– Kinek terveznél legszívesebben könyvborítót?

– A könyvtervezéssel kapcsolatban most leginkább az anyagszerűség érdekel és azok a grafikai és nyomdai játékok, amiket ez lehetővé tesz. Olyan képzőművésznek nagyon szívesen terveznék, akinek a munkájában az anyagszerűség meghatározó és a borító megjelenésében reflektálhatna erre.

– Min dolgozol most?

– A piaci megrendelések mellett, szeretném a doktori munkámban elkezdett RENK betűtípust továbbvinni és megvizsgálni, hogy milyen újszerű helyzetben és matériában képes megjelenni? Miként tudom kimozdítani a hagyományos, sok esetben túlzottan szabálykövető és konzervatív betűszemléletből, kísérleti helyzetbe hozni és valami egészen másként tekinteni rá, mint ami.

– Mennyi időt töltesz a MOME-n oktatóként?

– Nagyjából az időm 50%-át, ami ideális. Rendkívül fontos számomra az a szellemi és vizuális inspirációs közeg, ami az egyetemet jellemzi. Egy folyamatos alkotói műhely, ami alapvetően hat munkáimra és gondolkodásomra. A piaci szférában eltöltött időszakomhoz képest sok tekintetben nagy változás volt részese lenni egy művészeti oktatási struktúrának. Ez a rendszer állandó felkészültséget, naprakész ismereteket követel szakmai és elméleti szinten egyaránt, ami nagyon izgalmas és főként motiváló. Nagyon nagy problémának érzem a magyar nyelvű szakelméleti írások hiányát. Idegen nyelven tengernyi elméleti irodalma van a szakmának, aminek csak roppant kis töredéke kerül be a hazai szakmai közösség vérkeringésébe. Rendkívül fontosnak tartom a vizuális nevelést is. Ennek hiánya, ami sajnálatos módon már az általános iskolákban is tetten érhető, lépten-nyomon láthatóvá válik. Szerencsére a MOME-n olyan grafikusok, majdani kollégák munkáit és gondolkodását segíthetem és támogathatom, akik remélhetőleg tevékenyen fognak hozzájárulni a jelenleg ezer sebből vérző vizuális környezet és kultúra radikális átalakulásához.