A Karantén Klub mai vendége Ott Anna, aki hivatást csinált magának az olvasásból és mára az ő nevéhez fűződnek a Hadik és a Societé irodalmi és kulturális programjai, valamint komoly szerepet vállal minden évben a Margó Fesztivál szervezésében is. Annával az olvasás szerepéről, a karantén mindennapjairól és a jelen helyzet tanulságairól beszélgettünk.
– Szia Anna, hogy vagy, milyen a kedved? Mennyire nyomja rá a bélyegét az aktuális helyzet?
– Ma éppen jobban vagyok, visszatértünk az alapigazságig, hogy ha süt a nap, az már csakis szuper nap lehet.
– Hogy bírod a karantént lelkileg?
– Nagyon hullámzó a hangulatom, mint gondolom sokunknak. Szerencsére még nem temetett maga alá az általános szorongás, nagyon igyekszem kizárni minden rossz, megterhelő érzést és amennyire csak lehet a pozitívumokra fókuszálni. Ilyen például, hogy ki vagyok pihenve, hogy a szerelmemmel lehetek és a kutyáimmal, akik minden nap bebizonyítják, hogy mennyire csodálatosak. Hogy az erdő igenis gyógyír sok mindenre és mennyire fontosak azok a kapcsolatok, amikre sokszor a rohanásban csak kevés idő maradt. Attól esek kétségbe, ha arra gondolok, hogy milyen hosszútávú hatásai lesznek ennek a helyzetnek a gazdaságra, a munkahelyeinkre és legfőképp sajátmagunkra. Hogy mennyire borzasztóan törékeny minden, amit évekig építünk és egyetlen nap alatt totálisan el is veszíthetünk. Bizalmamat vesztettem és ezt nagyon nehéz lesz újraépíteni.
– Mivel töltöd az extra szabadidőt otthon? Gondolom most még többet olvasol…
– Napi négy órát biztosan olvasok, ami a legszuperebb dolog ebben a helyzetben. Elővettem azokat a könyveimet, amikre nem jutott idő a hétköznapokban. Most is nagyon hálás vagyok az irodalomnak, ami már olyan sokszor segített, most sem tudom, mi lenne velem nélküle. Egy füzetet is elővettem, amibe minden nap írok pár gondolatot a napjaim alakulásáról, érzéseimről, szerintem jó lesz majd visszatérni ezekhez amikor visszaállunk a napi rutinba. A napi három kutyasétáltatás elég jó ritmust ad minden napunknak, ebből egy-egy legalább egy órás kirándulás az erdőben, ami mind a kutyák, mind a mi állapotunkra elég kedvezően hat. Hogy tudok főzni, az az elmúlt két hétben derült ki és eléggé élvezem. Most éltem át először az élményt, hogy milyen, amikor egy szerettednek elkészíted a kedvenc étélét. Kár, hogy ezt eddig nem próbáltam.
– Számomra szuper inspiráló a történeted, mert azt bizonyítja, hogy igenis létezik olyan, hogy a legkedvesebb hobbink válhat a munkánkká, a hivatásunkká. Nálad hogyan vált valóra ez az álom? Egyáltalán hogyan lettél olvasó?
– A szüleim viharos kapcsolata, majd válása miatt vettem először könyvet a kezembe, mert muszáj volt valamivel lefoglalnom magam és elterelni a gondolataimat. Ekkor lettek a legfontosabb társaim a könyvek, akikben még soha nem kellett csalódnom. Teljesen átlagos gyerek voltam, nem voltam kiemelkedően jó tanuló, nem voltak hatalmas ambícióim, egyetlen dolgot tudtam, hogy imádok olvasni. Az olasz kéttannyelvű gimnázium után a Pázmány kommunikáció szakára mentem, de a diploma után inkább forgatásokon tolmácskodtam, amikor megtudtam, hogy a Hadik művészeti programszervezőt keres. Ez álommunkának tűnt, bár addig nem is tudtam, hogy létezik ilyen munkakör. Jelentkeztem és felvettek (valószínűleg a lelkesedésem miatt, mivel tapasztalatom egyáltalán nem volt). Ennek már hatodik éve, a Hadik egy nagyon fontos részem lett, ami nélkül nagyon nehezen tudom elképzelni a mindennapjaimat.
A Kamaszkonferencián tartott beszédem és a TED beszédem óta sok tanár keresett meg, a karantén előtti időszakban minden hétre jutott egy iskolai látogatás, ahol leginkább arról beszéltem, hogy mennyire nem szabad, hogy a szorongás, amit a pályaválasztás jelent úrrá legyen rajtunk. Akinek nincs hatalmas hivatástudata már kamaszként annak sem kell kétségbeesni, mert a pályaválasztás nem egy visszavonhatatlan döntés, bármikor lehet változtatni és ami a legfontosabb, hogy azt látom, egyre kevésbe kell és lehet már bekategorizálni magunkat, főleg a kreatív iparban (például én sem tudom, hogy mi szerepelne a névjegykártyámon a nevem mellett), egyre több és más-más részekből áll össze a munkánk. Ami szerintem a legfontosabb, hogy mélységesen szeretni kell azt, amit csinálunk és nem utolsó sorban hinni benne. Ha ezek megvannak, akkor sikereket fogunk elérni.
– Nagyon izgalmas a Hadikban és a Societében betölött szereped is, mi a feladatod pontosan? A mostani helyzetben mindkét helyen kényszerpihenő van, mennyire tudtátok a közösségi eseményeket, programokat átvinni az online térbe?
– A Hadikban négy éve művészeti vezető vagyok, amit leginkább talán úgy lehet leírni, hogy az én feladatim közé tartozik a legtöbb minden, ami nem a vendéglátás: a programok szervezése, a social media kommunikáció és a brand arculati elemeinek meghatározása (a csodálatos art director, Sikó Balázzsal kéz a kézben) és betartása. A Sociétében a munkám két alappillére a havi egy Société Könyvklub és az Elle Magazinnal közös beszélgetés megszervezése és moderálása volt. A múlt idő annak szól, hogy a kialakult helyzetben a Société bezárt, a programok pedig elmaradnak. A munkám jelentős részét kitette még a Margó Irodalmi Fesztivál social media kommunikációja és a Margó Extra programsorozat szervezése, velük és a Hadikkal is dolgozunk azon, hogy a közönségünk ne maradjon irodalom és programok nélkül a karantén ideje alatt sem. Személy szerint nekem most nagyon zajos a social media az élő videóktól, szeretnék eggyel távolabbra tekinteni és ennek tudatában meghatározni a munkáim és a saját jelenlétemet az online térben. Egyelőre a csendre koncentrálok és saját magamra, amire olyan rég volt lehetőségem. Azért pedig hálás vagyok, hogy írhatok a Könyves Magazinnak és az Elle Magazinnak, mert ez egy új kihívás, ahol minden alkalommal meg kell mérettetnem.
– Nagyon aktív az Instagram jelenléted, amelynek elsődleges célja az olvasás népszerűsítése, amiben a visszajelzések, kommentek alapján nagyon sikeres is vagy. Mi volt a számodra legkedvesebb, vagy legfontosabb visszajelzés, amiből érezted, hogy fontos a vállalásod?
– Minden napra jut legalább egy kedves üzenet, amiért nem tudok elég hálás lenni. Sokan írják, hogy mióta rám találtak az Instagramon, újra napi szinten olvasnak, hogy már nem kell gondolkozniuk egy könyvesboltban, hogy mit vegyenek meg, elég ha ránéznek az oldalamra, mert bíznak az ízlésemben. Hatalmas szó, hogy sok tanár „visz be” engem virtuálisan az iskolákba, ez persze felelősséggel jár, amit igyekszem a szemem előtt tartani. Talán az elmúlt idők legszebb visszajelzése az volt, amikor az adventi időszakban a Mosoly Alapítvány munkájára gyűjtöttem és egyik reggel megugrott a már összegyűjtött összeg egy havi fizetéssel. Bár az adakozó anonimitást kért, az üzenete eljutott hozzám, miszerint azért adományozott ekkora összeget az alapítvány munkájának, mert a lányai miattam kezdtek el olvasni és a háláját így szeretné kifejezni. A másik nagyon fontos élményem, ami ugyan nem visszajelzés, de a munkámnak köszönhetem, az, hogy zsűritagja lehetek a Varázscseppnek, ami egy országos gyermekotthonok és árvaházak közötti tehetségkutató verseny. Egy életre szóló élmény ezekkel a srácokkal találkozni, időt tölteni velük és hallgatni őket szavalni vagy énekelni.
– Sokszor elmondod, hogy érnek negatív megjegyzések amiatt, hogy számtalan szakmai fórumon beszélsz irodalomról annak ellenére, hogy nem végeztél magyar szakot. Én személy szerint nagyon örülök ennek, mert ez többek között azt is bizonyítja, hogy nem kell egyetemi diploma ahhoz, hogy az ember értő olvasó legyen, de Te hogy kezeled ezeket?
– Soha nem állítottam magamról, hogy irodalmár vagyok, hiszen soha nem végeztem magyar szakot, mindig olvasóként definiálom magam. Sokáig nehéz volt megnyilatkoznom egy könyvről, hiszen azt gondoltam, ezt csak úgy tehetem, ha messzemenő irodalomtörténeti és életrajzi összefüggéseket puffogtatok közben. Aztán rájöttem, hogy az irodalom elsődleges közönsége mégiscsak az olvasó, akinek vagy tetszik egy adott könyv, vagy nem, vagy tud hozzá szólni, vagy nem. Sokan hajlamosak dobozokban gondolkozni, de sok esetben a kreativitás a dobozon kívül születik. Így veszem például én is a bátorságot, hogy ha egy jó könyvet olvasok, akkor azt ajánlani merjem, hogy más se maradjon ki az élményből. A legnagyobb szerencse az, hogy az olvasást senki nem sajátíthatja ki, akár irodalmár, akár nem. Bárki, bármikor levehet egy könyvet a polcáról és elolvashatja azt, ha ezután még beszélgetés is alakul róla, annál kevés jobb dolgot tudok elképzelni. A kritikával kapcsolatban pedig mára megtanultam, hogy kizárólag az építő, segítő szándékból elmondott szavakra figyeljek, azokat halljam meg.
– Sokan panaszkodnak arra, hogy egyre nehezebben veszik rá magukat az olvasásra, sokakat nem tud úgy lekötni egy könyv, mint a képernyő. Van tipped, hogyan lehet “visszaszokni”?
– Amikor Olga Tokarczuk, lengyel író átvette az irodalmi Nobel-díjat, egy csodálatos beszédet mondott. Ebben beszél például arról, hogy a 21. század uralkodó műfaja a sorozat lett, az írott szó szerepét átvette a kép, amit a saját életünkön is látunk, a social mediaban elég megosztanunk magunkról egy képet ahelyett, hogy megfogalmaznánk, hogy vagyunk és mi van velünk. A sorozatok mesterien tartják fent a figyelmünket és ezzel kell tudnia versenyre szállnia az írott műveknek. Bár engem soha nem kötött le és nem szippantott be úgy film, mint ahogy a könyv teszi. Zavar, hogy a saját fantáziám helyett valaki más képi megoldásait kell néznem, nem kell annyit dolgoznom. Persze, ebből adódik, hogy az olvasás igenis melós dolog. Én magamon azt látom, hogy az válik be, ha napirendi pontot csinálok az olvasásból, megtervezem az idejét és megteremtem hozzá a megfelelő körülményeket (telefon kikapcsolva). Este nem tudok olvasni, már hónapok óta rutin, hogy ébredés után egy órát adok magamnak és a könyvnek. Nekem ez bevált.
– Mik a terveid a karantén utáni időszakra? Van olyan vágyad, amit már nagyon szeretnél megvalósítani?
– Tudom, hogy nagyon rosszul hangzik, de az én életemben a legjobbkor jött ez a kötelező leállás. Nagyon nehezen mondok nemet, de éreztem, hogy már kezdenek összecsapni a fejem fölött a hullámok. Soha nem tapasztaltam, hogy nem szeretek felkelni és dolgozni menni, soha nem volt olyan munkám, ami nem okozott örömet. Mégis az utóbbi időben többször, apró figyelmeztetéseket lökött felém a szervezetem, hogy nem biztos, hogy a számomra legmegfelelőbb úton járok, egyre többször volt teher a napi daráló után összeszedni magam és színpadra ülni. Aztán persze minden ilyen munka után hatalmas adrenalinnal és szeretettel jöttem haza, épp ezért lett volna nehéz nekem döntést hozni erről. Most megtette helyettem az élet. Azt érzem, hogy a legnagyobb hiba lenne egy ekkora válságból nem tanulni, nem figyelni magamra és ugyanabba a folyóba visszalépni, amiből kiszálltam ,vagyis kiszállított a járvány. Rengeteg energiát ad, amikor segíthetek, amikor akár csak egy könyv ajánlásával, vagy egy beszélgetéssel adhatok másoknak. Szerintem a jövőben egyre kevesebb teret fog kapni az öncélúság, nem szeretnék olyan dologgal foglalkozni, ami másnak nem ad.
– Ajánlanál nekünk pár könyvet karantén idejére? Te mit olvasol éppen és mi lesz a következő?
– A karantén első napján kiolvastam Boris Vian leggyönyörűbb és legfájdalmasabb szerelmi történetét, a Tajtékos napokat. Nagyon kellett ez a varázslatos világ, hogy kirántson a szorongásból, amit a kezdeti ismeretlen okozott. Ezután Camus Az idegen jött, aminek szinte minden mondata zseniális. Amikor magam alá kerültem, akkor elővettem Edith Eva Eger A döntés című könyvét, ami tudtam, hogy túl fog görgetni engem az önsajnálaton és szerintem ebben a helyzetben (is) mindenkinek kötelező olvasmány. Gabriel García Márquez Egy előre bejelentett gyilkosság történetét megint csak azért vettem elő, mert olyan messzire szerettem volna utazni a realitástól, amennyire messzire szinte csak Márquez tud repíteni. Aztán jött Háy János A gyerek című kötete, ami csúnyán visszarántott a realitásba és a kilátástalanságba és ami az elmúlt sok-sok hónap egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt számomra, tényleg mindenkinek szívből ajánlom, mert mindannyiunk sorsa bele van írva. Most pedig jönnek azok a könyvek, amiket a hétköznapokban nem vettem le a polcról a hosszuk miatt: Nathan Hill Nix, Jonathan Franzen Javítások, Murakami Haruki A kormányzó halála és Thomas Mann A varázshegy.