Rizikós műfaj a nyilvános pályázatkiírás. Születhetnek remek eredmények és végződhet a dolog iszonyú kínosan is. Sajnos a KÉK És a MITTE COMMUNICATIONS fiktív, designmúzeum arculattervezésre kiírt nyilvános pályázata az utóbbi kategóriába tartozik, és nagy kár érte.
A pályázati kiírás szerint a 2016-tól működő fiktív budapesti múzeum Magyarország legnagyobb hazai és nemzetközi vonatkozású designgyűjteményével rendelkezik, az ipari formatervezés, az iparművészet és a divattervezés modern és kortárs műveit állítja ki a nemzetközi és magyar közönség számára interaktív, élményközpontú formában. A pályázóknak a logó koncepcióin túl a múzeum katalógustervét kellett leadniuk. Az arculati versenyre összesen 47 pályamunka érkezett, az első helyezett Lukács Péter, a második Lukács Lívia, a harmadik pedig Kelemen Richárd lett. Kétyi Balázs experimentális megközelítésű pályaművét pedig különdíjjal jutalmazta a zsűri.
Lássuk a műveket, kezdve Lukács Péter első helyezett munkájával. Nagy szerencse, hogy a teljes arculatot kellett értékelnie a zsűrinek és nem csak a logót, ez esetben némiképp értelmezhető a fődíjas munka elismerése, de az a logó olyan, hogy még a vászontáska sem javít rajta. Szerencse, hogy ez nem a valóság!
A második helyezést elért Lukács Lívia is felismerte, hogy mostanában divatos dolog elválasztani 2-3 betűnként a szavakat, lelkesen élt is ezzel az előremutató geggel. Hogy a logó betűi milyen elv által vezérelve állnak össze egységbe, számomra talány. Egy általam nagyratartott art director barátom szerint az igazán jó logó egyik fontos kritériuma, hogy fekete-fehérben is működjön (kevesebb, több, blabla), na nem ebben az esetben. A pályázat legviccesebb része mégis talán az “iparművészet” kategóriájának (jelentsen bármit is a kifejezés 2016-ban) illusztrálása Laokoonék okos szövetével, amiről eleve nehéz eldönteni, hogy tech, vagy textil kategóriát képvisel, mondjuk nem is kell. Íme hát:
Es akkor elérkeztünk a harmadik díjazott, Kelemen Richárd pályamunkájához. Ha jól értem, itt a vicces g karakternek kéne elvinnie a hátán a designkoncepciót, és bármennyire alkalmas is rá, hogy “betöltőképernyő animáció készüljön belőle weboldal számára”, szegény valószínűleg elég gyenge a feladathoz. A kiadványterv is nagyon minimalista, ennek ellenére talán még erre a munkára esik legjobban ránézni.
És végül a különdíjas alkotás, Kétyi Balázs munkája, mely sajnos egyáltalán nem tesz eleget a zsűri által megfogalmazott szempontrendszer kitételének, mely szerint “a kiválasztott arculat közérthető és befogadható a design iránt érdeklődő, de nem szakmabeli látogatók számára” – a logó random irkafirkának látszó képrejtvénye sajnos ugyanis arculati kéziköny nélkül kevéssé – azaz egyáltalán nem – értelmezhető, ráadásul nem is szép (ok, ez szubjektív).
Nyomban felmerül a kérdés, hogy milyen díjazást ígérhetett a pályázat, minek kellett volna motiválnia a grafikusokat? “A nyerteseknek kiemelt szakmai oldalakon ígért megjelenést a MITTE, emellett pedig az első helyezett lehetőséget kap arra, hogy az ügynökségnél építse tovább a karrierjét” – olvasható a sajtóközleményben. Vagyis, aki nem akart a MITTE-nél dolgozni, vagy úgy gondolta, hogy saját Behance odalán publikált munkái elég jók ahhoz, hogy felfigyeljenek rájuk, itt be is fejezte az ismerkedést a kiírással. Aki pedig még így is látott volna lehetőséget a dologban – mert mondjuk volt kedve hozzá a témaadás különlegessége okán – talán ott adta fel, hogy elképzelte, milyen minőségű munkák érkeznek majd erre az ígéretes pályázatra, amivel tán nem akart közösséget vállalni. Találgatok.
Tanulság: ha komolyan vesszük a szakmát, annak képviselőit, a vágyott végeredményt, vegyük komolyan a díjazást is. Magára valamit adó szakember nem fog sem energiát sem időt feccölni egy olyan pályázati munkába, mely legfeljebb majd “jól fog kinézni a portfólióban”, ráadásul a kiíróra nézve sem szerencsés ez a kommunikáció. Nem csak szerintem, hanem az eredmények fényében is.
Végezetül álljon itt néhány valós arculat a világ néhány meghatározó designmúzeumából…
