Lublóy Zoltán kerámiái

Nagyon szeretek tervezőkkel interjút készíteni! Persze nem egy könnyű műfaj – leülünk egy kávézóban, ismerkedünk, eleinte főleg csak ő beszél, ami jó, mert abból könnyen lesz írott szöveg. De aztán szép lassan kiderül, hogy számtalan dologról hasonló véleménnyel vagyunk és a végén interjúból hosszú beszélgetés lesz. Így történt ez Lublóy Zoltánnal is, akivel a közelmúltban ittam egy finom limonádét egy budai kávézóban, ahol tapasztalatokról, tervekről, a londoni design hét 100% design kiállításának sikeréről beszélgettünk.

Blind Chic.

A közelmúltban fedeztem fel a Blind Chic táskáit. Azonnal megszerettem őket egyszerű vonalvezetésük, praktikus funkcionalizmusuk és kifejezetten vagány stílusuk miatt. Kíváncsi voltam, ki áll a táskák mögött, így jutottam el Julcsihoz és Nezához, akik készségesen válaszoltak nekünk néhány kérdésre és igent mondtak a Best of Stilblog felkérésére is, így hamarosan élőben is megismerhetitek a lányokat és munkáikat.

Műhely(titkok)

Budapesten lassan minden lakosra jut egy kávézó, mégis alig akad olyan, amelybe szívesen tér vissza az emberfialánya. Vagy a miliő, vagy az ízek nem a kedvünkre valók, vagy a személyzet nem éppen szívélyes. Ezért aztán különösen örültem, mikor rátaláltam a Műhely kávézó & galériára a Fő utcában, ahol minden klappol!

SoundKitchen

Decemberben sokak örömére Budapesten koncertezett a legendás Lamb zenekar a Soundkitchen szervezésében. Az újonnan alakult koncertszervező csapattal a zenéhez fűződő viszonyukról, tapasztalataikról és terveikről beszélgettünk.

Kodály Method

Szombat este láthattuk első alkalommal a Kodály Method audiovizuális projektsorozat résztvevőinek élő fellépését a Merlinben. A nagy sikerű bemutatkozás kapcsán beszélgettünk a projekt ötletgazdáival, Rév Marcelell és Szimler Bálinttal.

Joel Benjamin illusztrációi

Joel Benjamin fiatal brit illusztrátor, nagyon jó munkái vannak. Többnyire vegyes technikát alkalmaz, kézi rajzait számítógéppel színezi, véglegesíti. Az alábbiakban megmutatjuk jó pár munkáját és közlünk egy rövid interjút, mely a spanyol Calle20 blogon jelent meg Mr. Benjaminról!

“Ez egy eklektikus zenekar és mindegyikünk nagyon különböző zenei hatást dob be a közösbe – interjú a Morzsa Records zenekarral.

Néhány itt élő külföldi és egy magyar zenész áll a budapesti Morzsa Records zenekar mögött. A napokban mutatják be első nagylemezüket, a Polish Graffit-it. Zoltán Glück mesél nekünk a zenekarról, a mini Balkán turnéjukról és a 7. kerületről, ahol a Massolit Café-val és a Pleasemachine-nel fognak össze.

Öko kávé öko környezetben

Hordó, teknő, fatuskó, mészkőből faragott mosdó, természetes színek és anyagok, finom kávé, tea, gusztusos péksütemények, szendvicsek, sütemények (kora reggeltől), mosolygós arcok és sok-sok bio, eco felirat. Ez az EcoCafe, ahol a finom ízekkel nemcsak magadnak kedvezel, de környezetedet is óvod, hiszen a „természetes” itt mindenre jellemző

“Mondtam a barátaimnak, hogy fog kinézni a Calgary, nem hitték el” – Viki néni mesélt magáról és a bárról

Többen meséltek már hihetetlen történeteket a Calgary bárról és annak vezetőjéről, az elvarázsolt Viki néniről, úgyhogy egyik este fogtam magam, s meglátogattam a Tündérbár néven is futó mulatót. Hogy ne csak én részesüljek az izgalmakban, diktafonnal és fényképezőgéppel örökítettem meg számotokra a Calgary-ban eltöltött 6 órát.

A szivárványt horgoló Babukatorium

Talán emlékeztek arra a káprázatosan körbehorgolt fára, amiről még májusban mutattunk Nektek képeket… A veszprémi színházkertben található szivárványfán kívül elkövetője, Babukatorium is roppant izgalmas. Olvassátok el a vele készült interjúnkat!