Art Market Budapest 2016

Hatodik alkalommal nyitotta meg 2016. október 13-án kapuit az Art Market Budapest, Kelet-Európa vezető és Európa egyik számottevő kortárs képzőművészeti vására. A legnagyobb Magyarországon megrendezésre kerülő művészeti kiállítás több mint húsz ország közel száz kiállítójának standjain ötszáznál több művész több ezer alkotását mutatja be a budapesti Millenáris kiállítási épületeiben és parkjában. Az évente megrendezésre kerülő

ArtKores

Eszter ékszerei (melyeknek ő a doodad elnevezést adta) talált kincsekből, a legkülönfélébb anyagokból és különleges történetekből születnek. Minden apró alkotóelem régi emlékekről mesél, és Eszter keze alatt új életre kel

LOVE

Bucsi Réka LOVE című animációs rövidfilmje képviseli Magyarországot idén a rangos South by Southwest (SXSW) filmfesztiválon a texasi Austinban.

MONO Meets the Artist

A „MONO meets the artist” egy kísérleti projekt, melynek alapgondolata több forrásból táplálkozik. Egyrészt és elsősorban a MONO személyes motivációja, tervezőik termékei iránti lelkesedésük és az alkotás gyönyöre szolgáltak kiindulási pontként. Másrészről szintén fontosnak tartották az alkotók, hogy elinduljanak azon az úton, hogy a MONO saját készítésű kreatív PR tartalmat gyártson, mely a termékeken túl