Szombaton ismét Közös Piac!

Május 11-én, immáron harmadik alkalommal nyitja meg kapuit a Közös Piac – Közösségi Termelői Vásár, ahol a termelők hatalmas választékkal várják az egészséges és megbízható forrásból származó termelői finomságokra vágyó érdeklődőket. A kistermelők portékái között megtalálható zöldség, gyümölcs, lekvár, süti, hús, fűszer és még sok-sok odaadó figyelemmel készült finomság.

Textilek, ízek és gondolatok Kósa Gabitól

Nemrég Budajenőre látogattunk, hogy személyesen beszélgessünk Kósa Gabriella textiltervezővel. Kilépve a fővárosi forgatagból igencsak jólesett a község nyugalma, Gabi otthona, békés természete, érdekes történetei és a mindent átjáró harmónia pedig tovább fokozták az élményt, a finom textilekről már nem is beszélve. Tehát inkább leírjuk. 😉

7/7 design

A 7/7 egy nő és egy férfi művészeti egységét jeleníti meg, egészen pontosan Góg Angéla és Forrai Ferenc közös ötlet-grafika-design- és sütemény műhelye áll mögötte. A műhely szót nem véletlenül használtam, hiszen Angélát már ismerhetitek kedvenc kávézónk, a Műhely kávézó és galéria kapcsán (bingó, ő az egyik helyes kis műhelyes), Ferkó pedig boroscímkéiről (is) híres tervező grafikus, s amolyan önkéntes műhelymindenes. Neki köszönhető a kávézó arculata is, de a Kisüzemben is találkozhattatok már vele. Hamarosan pedig még nagyobb élményt nyújt majd a Batthyány térhez közeli kuckó, hiszen fala és pultja új színekkel, ízekkel, játékos és elgondolkodtató üzenetekkel egészül ki, 7/7 módra, rendszeresen megújulva.

Cacao – Csupa csoki 14 négyzetméteren

Új csokibolt nyílt a belváros szívében. A Cacao mindössze 14 négyzetméteres kis üzletének kínálatában hagyományos és töltött táblás csokik, magyar mesterek által készített gyümölcsös, fűszeres csokoládék, ízesített bobbonok, csokinyalókák, nyírfacukorkák és még sok-sok válogatott finomság várja az édesszájúakat!

Készíts Karácsonyra… finom falatokat!

2,5 éve már, hogy bemutattam nektek a Vegasztrománia blogot. Ez idő alatt számtalan új gasztro blog született, melyek izgalmas receptekkel, ízléses fotókkal, online magazinokkal és ételkóstolókkal kedveskednek olvasóiknak, de szívem (blog)kalácsának egyetlen mazsolája továbbra is a Vegasztrománia maradt.

Lumen Zöldség és Közösségi Szolgáltató

A Klauzál téren található zöldségesnél minden van, mi szem-szájnak ingere! A szájak gyümölcsök, zöldségek és nemzetközi konyhák különleges alapanyagai láttán maradhatnak tátva (ámde nem éhesen), a szemek pedig egyrészt izgalmas rendezvényeknek köszönhetően kerekedhetnek ki, másrészt az egyedi berendezés is alaposan megbolygatja a pupillákat. De persze további érzékszerveink sem pihenhetnek a nem mindennapi üzletben…

Leves.

Mindig mosolyra görbül a szám, mikor azt látom, valaki csillogó szemmel beszél a munkájáról. Szerencsére az utóbbi időben több ilyen emberrel is találkoztam, köztük a Leves.-es fiúkkal, akik olyan lelkesedéssel meséltek nekem leves bárjukról, mintha a szerelmükről lenne szó, merthogy tulajdonképpen tényleg arról, hiszen a Leves. a szívük csücske. Olvassátok el, hogyan főzte ki a Leves.-t Ádám és Zoli!

Fahéj magazin

Az újságos polcokon tucatnyi gasztronómiai magazin sorakozik, de igényes anyagaival, kizárólag magyar szakemberek által összeállított receptjeivel és dekorációs ötleteivel mégis kitűnik közülük egy, ez pedig az új hazai lap, a Fahéj Magazin. Ugyan az interneten is egyre több kiváló gasztro blogot olvashatunk, melyek ízléses fotókkal és remek receptekkel örvendeztetnek meg bennünket, azonban kézbe venni, lapozgatni, kitenni a konyhapultra csak egy nyomtatott újságot lehet, s mivel nagyon sokan igénylik ezt a műfajt és a gasztro design híreket, megszületett hát a Fahéj.

Imreszti és porcelánjai

„Föld és víz. Egy marék sár, lényegében ennyi, semmi több, és nekem ez a semmiség a minden. Megfogom, megőrlöm, formálom, eltöröm. Beszélgetünk. Az agyag és én. Egyre jobban értem, egyre inkább együttműködünk, és már nem haragszom a repedésekért, mert tudom, egy korábbi sérelem, amit én okoztam. Megfontolt nő. Akárcsak én. Uralom, de uralmam csak az anyag kénye-kedvéig tart. Szerény anyag ez, érzékeny, néha hisztérikus, csalhatatlan memóriával és saját akarattal. Gyönyörű és erős.” – mesélte nekem a porcelánról Imre Eszter designer, keramikus.

Liliomkert piac Óbudán

Nagy piacmániás vagyok, úgyhogy mikor meghallottam a hírt, miszerint Óbudán is megnyílt a Liliomkert piac (a Balaton-felvidék csodapiaca), több se kellett, azonnal szemügyre vettem a fővárosi kiadást is. Ismerkedjetek meg az új piaccal Ti is!

Műhely(titkok)

Budapesten lassan minden lakosra jut egy kávézó, mégis alig akad olyan, amelybe szívesen tér vissza az emberfialánya. Vagy a miliő, vagy az ízek nem a kedvünkre valók, vagy a személyzet nem éppen szívélyes. Ezért aztán különösen örültem, mikor rátaláltam a Műhely kávézó & galériára a Fő utcában, ahol minden klappol!