Magyar Design: Litorigami

Idén is lesz Otthon Design kiállítás, ahol idén is helyet kap a fiatal hazai tervezőket bemutató Magyar Design szekció, ami annyiban különleges a korábbiakhoz képest, hogy az idei évben számos egyetemi vizsgafeladat és diplomamunka is látható lesz. A kiállítók bemutatására ezévben is a Stilblog kapott felkérést, melyet ezennel meg is kezdünk, ráadásul rögtön egy MOME-s diplomamunkával, Víg

Luminose

Nagy sikerrel mutatkozott be a tavalyi év végén a hazai és nemzetközi design szcénában Zimmerer Erzsébet és Lente Márton közös munkája, a Luminose kutyát formázó lámpa. A tervezőkkel beszélgettünk.

Magyar Design – Hukaya Simon

A Stilblog rendszeres olvasóinak nem kell már bemutatnunk Hukaya Simon formatervező legfrissebb munkáit, hiszen éppen a közelmúltban lelkendeztünk csempekollekciójáért, melyet az érdeklődők holnaptól az OTTHONDesign kiállítás keretében élőben is láthatnak! A kiállítás kapcsán beszélgettünk Simonnal.

Magyar Design – Kordvitro

A Kordvitro műhelyében klasszikus ólomüveg és Tiffany technikával készített különleges, öntartó struktúrák látnak napvilágot Kordás Kinga tervei alapján. A kollekció üvegtárgyai a technikára jellemző hagyományos eszközökkel, egyedileg, kézi munkával készülnek, a kialakított formák teret adnak az üveg és a fény találkozásának.

Magyar Design – Fogarasi Demeter

A Magyar Design kiállítói közül elsőként Fogarasi Demeter formatervezővel ismerkedünk meg, aki az elmúlt néhány hónapot Dániában töltötte, itt készítette nagy sikerű bútorát, a Pin sofat, melyet volt szerencsém februárban a Stockholm Furniture Fair-en élőben is megtekinteni.