A Fortepan egy nemlétező archívum. Nevét a váci Forte gyártól kölcsönözte, a háború után így hívták a legelterjedtebb és legnépszerűbb negatív filmet. A gyűjteménynek bár neve van, épülete, vagy számlaszáma nincs, és nem is dolgozik ott senki. A Fortepan 30, vagy 40.000 fényképből áll, igazából sosem számolták meg, nem is fontos.
SZEPESSY ÁKOS és TAMÁSI MIKLÓS a Fortepan gyűjteményről:
Húsz éve kezdtünk fényképeket gyűjteni, vaktában, minden szokatlan részletre rácsodálkozva. Kicsit saját nemlétező emlékeinket kerestük a képeken, gondolom. A legfontosabb gyűjtőterületet – a szó fizikai értelmében – a budapesti lomtalanítások adták, pár száz (ezer?) kilométert biztos sétálgattunk, jórészt negatívokat keresve. Leicat, 6×6-ost, síkfilmet, üvegnegatívot, diát, bármit. Időnként vásároltunk is, az évek alatt kialakult a beszállítói kör (szép szó). A képek zömét persze sosem láttuk, nagyításra nem volt pénzünk, szkennelni nem volt kedvünk, csak rakosgattuk a karton, alumínium, bádog meg műanyag filmesdobozokat, ide-oda. 2009 nyarán arra gondoltunk, hogy talán ideje kezdeni evvel valamit. Megpróbálom megfogalmazni, hogy miért? Ha valaki szeretné kirakni az elmúlt száz évet, képet keres egy történethez, cikkhez, vagy egyetemi munkához, szinte mindig sajtófotót, reklám-, vagy művészfotót használ. Az amatőr fotósok hagyatéka szinte ismeretlen, így aztán publikálni sincs mit. Mintha nem készültek volna családi képek milliószám, úton-útfélen, barátokról, rokonokról, időnként magáról a szerzőről, állványról, vagy tükörből. Néha árnyképként, kalapban állva egy árokparton, hátunk mögött a Nap. Mintha a XX. század csak nyílvános eseményekből állt volna: átadták, aláírták, eladták, megcsalták, letartóztatták, üdvözölték, eltemették. Ilyen képeket itt nemigen fognak találni.
Mindenképp nézzétek meg ezt a fotógyűjteményt, elképesztő! Minden kép letölthető nagy felbontású verzióban is, első gondolatom az volt, néhányat ki kellene nyomtatni vászonra, nagyon szépek lennének!
