Látogatás – díszletház a Velencei-tónál

Látogatás, díszletház

A látogatás című osztrák-magyar koprodukciós film forgatási helyszíneként épült fel ez a díszletház a  Velencei-tónál. Az épület nagyrészt habszivacsból és könnyű szerkezetes elemekből áll össze, megjelenését tekintve magyar viszonylatban, mint díszlet egyedülálló.

A díszletházat Stork Csaba tervei alapján építtették a Velencei-tó Szúnyog-szigetén,  egy teljes mértékben érintetlen természetvédelmi területen. Mivel a helyszínt eredeti állapotában kellett visszaadni, a forgatás után le is bontották.

Látogatás, díszletház

látogatás, díszletház

Látogatás, díszletház

“Úgy gondoltam, hogy ennek a történetnek egy olyan helyen kell forognia, ahol kilométerekre nincs semmi. Elég hamar kiderült, hogy a házat meg kell építeni, mert nem fogunk találni olyat, amilyet elképzeltem. A ház építése nagyon komplikált, engedélyeztetésekkel terhelt folyamat volt, sok harc volt a hatóságokkal és a külföldi koprodukciós partnerekkel is, de nagyon elégedett vagyok a végeredménnyel, hogy a ház végül itt van és így néz ki” – mondta Pejó Róbert rendező, aki 3 és fél éves előkészítés után, áprilisban kezdett neki a forgatásnak.

Látogatás, díszletház

Látogatás, díszletház

www.latogatasfilm.hu