Nubu modellek hold- és reflektorfényben

  

Talpunk alatt homokszemcsék bukfenceznek, hajkoronánkat lengeti a szél, de most nem is bánjuk, hiszen nem egy metróaluljáróban süvítő huzat kezdi ki frizuránkat, de nem ám. Mozgólépcsők helyett a Balaton hullámai zúgolódnak a háttérben, ellenőrök helyett pedig modellek toporognak  a vágány, illetve a kifutó mellett. A kíváncsiskodók jegyek és bérletek hiányában koktélt és fényképezőgépet tartanak kezeikben, a hangszórókból a jól ismert kellemetlen hang helyett pedig izgalmas melódia szűrődik ki. Divatbemutatón járunk, a Nubu divatbemutatóján.  

  

  

  

Hamarosan meg is jelennek a pódiumon a nagy kékségek, no, nem a metrók, hanem azok a textíliák, melyek társaságában kortárs táncosok mutatnak be látványos produkciót, s egyúttal megismerkedhetünk a Nubu Nivea Softnak tervezett limitált szériás kollekciójával is és egy sokféleképpen variálható kendővel. A laza, könnyed kendő viselhető ruhaként, strandruhaként és felsőként is, de némi fantáziával további megoldásokat is kínálhat.  

  

Közben közelebb merészkedik a vihar, s az erősödő fuvallatok új dallamokat hoznak a partra. Megszólal a Dr. Beat zenekar és már nem sokat kell várni, kezdetét veszi a show, amiért Siófokra utaztunk, hogy szemügyre vehessük a Nubu 2010-es, női és férfi nyári kollekcióját.  

  

A Valentine Models modelljein remekül állnak a kifinomult, urbán stílusban megálmodott ruhák, de valljuk be, Petrán és rajtam sokkal jobban mutatnának… 😛 Elnézést a tréfáért, de tényleg örömmel kaparintottunk volna meg egy-egy darabot.  

  

  

  

  

A Nubu ruhák minimalista stílusa egy kis rafinériával párosul. A Mono Fashion márkája a progresszív, klasszikus és letisztult szabásvonalakat ötvözi, melyeket modern anyagokba bújtat. A Nubu ruháknál fontos a kényelem, a funkció, jellemző a részletek aprólékos, egyedi kidolgozása, ugyanakkor távol áll tőlük az extrémitás. Harmónia járja át az egész kollekciót. A visszafogott színpalettát főként a fekete, fehér és a szürke hármasa uralja, de néhány egyéb árnyalat – barna és kék – is tarkította a kifutót.  Meg kell említenünk továbbá, hogy itt mutatkoztak be először a Nubu lábbelik is!  

  

  

  

  

  

A divatbemutató után átadtuk magunkat a pezsgő, siófoki éjszakának. Némi szomjoltó mellett a kollekció megálmodójával, Garam Judittal is volt szerencsénk beszélgetni, s hajnalban könnycseppek helyett esőcseppekkel orcánkon intettünk búcsút a Metaxa-gyömbérnek, a macskapörköltnek, a rózsaszín vonatnak, a magas sarkaknak, szóval Siófoknak, ami bármily meglepő is, de a déli parton van. 🙂  

(A lehetőséget Lillának ezúton is köszönjük!)  

Ancs & Petra