Common Ground – Sam Kirk

Három fiatal chicagó-i képzőművész a város három különböző pontjából egyazon kiállítótérben. Első rész.

A Common Ground névre keresztelt kiállításon Sam Kirk, Hebru Brantley, és Hugo Style munkái láthatóak a chicagó-i Elephant Galériában.

A három képzőművész munkái nagyon különböznek egymástól valami mégis összeköti őket.
Mindegyikük provokál, párbeszédet és figyelmet kelt alkotásaival és olyan kérdésekkel foglalkozik, mint emigráció, rasszizmus, emberi jogok és kulturális különbségek. Mindhárman Chicago különböző kerületeiből érkeztek egyazon kiállítótérbe, hogy együtt mutassák be, és kezdjenek párbeszédet művészetükkel. A három részes sorozatban most elsőnek Sam Kirk-et ismerhetjük meg.

Sam Kirk multidiszciplináris művész, aki Chicago déli részében született, és jelenleg is itt él és alkot. Festő, szobrász, belső építész, és grafikus. Az utca embere – mondhatnánk Samre, aki elsősorban a mindennapi emberek és az utcán nyomon követett események, párbeszédek által ihletve vonul vissza műtermébe a vászon elé.

 

Művei elsősorban két kerületre fókuszálnak. A Pilsen és a Little Village körzetben a latino népesség a domináns, ezáltal a latino kultúra az uralkodó. Témáiban a kulturális különbségekre hívja fel a figyelmet és olyan problémákra keres választ, melyek a multikulturális városban kelnek életre. A különböző etnikumú negyedek között állandóak a félreértések és az incidensek. Így, a már Európából is ismert „párhuzamos társadalmak” esetével nézünk szembe. A művészet mindig is egy jó közvetítő szerep volt az emberek között, mely képes egyes dolgokra felhívni a figyelmet.

Sam, akiben mexikói, ír, német és puerto ricó-i vér is csordogál talán sok más szomszédjánál is jobban tudja, hogy milyen nehéz egy szilárd talajt kiépíteni, és egy nyitott, egészséges párbeszédet kezdeményezni a sok szereplős kultúrák között.

Azokra a jelenségekre különösen fel szeretné hívni a figyelmet, melyeket a chicagó-i ember már talán nem tart számon, vagy sohasem tudott róla. Sok műve híres embereket ábrázol, akik meghatározó alakok voltak a történelemben és az egyetemes emberi jogok mellett álltak ki.
Egyszer úgy mesélte, hogy a legtöbbször az utcán szállja meg az ihlet, és ezután saját értelmezésén keresztül próbálja bemutatni lakókörnyezetét és az embereket, akik körülötte élnek.
Fontosnak tartja, hogy az emberek, akikről a művei szólnak, milyen visszajelzéseket küldenek neki, miután viszontlátják magukat a vásznakon.
Sam rajong Chicagóért és szerinte lehetetlen, hogy ne tanuljon és kapjon ihletet művészetéhez a várostól.

Sam Kirk honlapja

A Common Ground című kiállításon Sam Kirk, Hebru Brantley, és Hugo Style munkái voltak láthatóak a chicagó-i Elephant Galériában 2010 októberében.
A második rész, Hebru Brantley-ről itt olvasható, és a harmadik rész, Hugo Style-ról pedig itt.

 

 

Comments are closed.