Hebru Brantley igazi utcai harcos, aki, ha tud, általában mindenre fest, legyen az fal, villanyoszlop, vagy szemeteskosár. Common Ground (Chicago) 2. rész.
Fiatal korában graffitisként kezdte művészi pályafutását Chicagóban. Hebru úgy emlékszik vissza, hogy akkor a graffitit tartotta cool-nak, így legfőképpen az utcán töltötte idejét és mindenre fújt, ami az útjába akadt. Ahogy teltek az évek, érdeklődése több iránynak indult. Szülővárosát, Chicagót elhagyva először New Yorkban majd Los Angelesben telepedett le egy ideig. Azt mondja, hogy minden város másképpen inspirálja, és a keleti és a nyugati part között hatalmas különbség van. Azóta a legtöbb államban ismerik nevét, és az is előfordul, hogy több kiállítása is fut egyidőben. A kisebb, underground galériáktól kezdve, garázsbeállókon, romos, utcai falakon át a legnevesebb galériákban is megtaláljuk Hebru munkáit.
Amikor saját művészi stílusáról kérdezik, akkor lazán, három elemet nevez meg: pop, absztrakt és afro-futurista. Hebru az évek során megszállottá vált a mitikus, akció hősöknek és a japán anime stílusnak. Ennek a két világnak a fúziója hozta létre Hebru egyedi stílusát. Hebru művészetében a városi emberről mesél. Az individuumról, akik a mindennapi életben tengődnek és helyüket keresik a nagyvárosban. Hősei általában szemben állnak a többségi társadalommal, igazi outsiderek. Általában egy adott ötletből indul ki, amit később sok véletlenszerű, új elemmel, és értelemmel díszít.
A 2010-es szeptemberi Wait a Cotton Picking Minute című kiállítása, a New York-i Lyons Wier Galériában például a rasszizmusra és az etnikai sztereotípiákra hívja fel a figyelmet, melyek a tömegmédiában jelentek meg régen és ma is. Sorozatában a korai Walt Disney és Warner Bros mesefigurákhoz nyúl és olyan kérdéseket feszeget, hogy érdemes-e és szükséges-e szembenézni a nyilvánvaló tényekkel, a „rasszista amerika” múltjával. Ezek a nyílt sebek még sokáig nem fognak begyógyulni.
Hebru legnagyobb kihívója az Idő, ami sosem elég számára. Ha teheti állandóan fest, és rajzol. A zene megszállottjaként, legszívesebben magányosan, egy-egy kedvenc lemezével vonul vissza műtermébe és engedi át magát a rajzolásnak. A 60-as, 70-es évek soul és jazz zenéje a kedvence, úgy mint Sun Ra, Miles vagy Coltrane. Szerinte minden művésznek vagy egy adott időszaka, amikor valamilyen zene egyszer csak hatalmába keríti, és akkor azokat a lemezeket akár végtelenségig is tudná forgatni.
„A művész az, aki folyamatosan alkot, anélkül, hogy bárki is megmondaná neki, hogy mit és mikor” – hangsúlyozza Brantley, mikor arról kérdezik, hogyan definiálja a művészt. „Lélekből alkotnak, és nem azért, mert alkotniuk kell.„
A Common Ground című kiállításon Sam Kirk, Hebru Brantley, és Hugo Style munkái voltak láthatóak a chicagó-i Elephant Galériában 2010 októberében.
Az első rész Sam Kirk-ről itt olvasható.
Comments are closed.